Liliom és rózsa. A virágoskertek királynői gyönyörű küllemük és varázslatos illatuk okán. Talán kevesebben ismerik, de léteznek ezen a néven vízalatti lények is. Tény, hogy utóbbiak illat ügyben nem versenyezhetnek a kertek lakóival lévén, hogy nem rendelkeznek efféle tulajdonsággal. A szépség tekintetében viszont állják a sarat, még ha másféle szépség is az övék. Lássuk elsőként a liliom vízi párját. A tengerililiomok vagy más néven liliomcsillagok (Crinoidea) hosszú, ötszögletű nyéllel rögzülnek a tengerfenékhez, melynek csúcsán ül az úgynevezett kehely, amely öt fő, majd sok apró ágra válik szét. Bemutatásukhoz Alfred Brehm-et, a 19. században élt német természettudóst hívom segítségül, kinek „Az állatok világa” című művét – élvezetes leírásai és nyelvezete okán – számomra mindig nagy élmény jelent lapozgatni. „Akinek csak egyszer is alkalma volt végignézni, hogy a Földközi-tenger menti halászok miként húzzák partra a hálójukat, az bizonyára ismeri a csinos kis Antedon mediterranea nevű fajt. A háló szemei közt itt is, ott is, valami ágasbogas, élénk világossárga, mély narancssárga, vérpiros vagy esetleg csokoládébarna lény van fennakadva; tengeri liliomok azok, amelyek karjaikkal és kacsaikkal belégabalyodva a háló szemeibe, nem tudnak abból kiszabadulni. Egyetlenegynek sincs meg mind a tíz karja, amennyinek lenni kellene, és a meglévők közül is alig egy ép egészen. Az ellenség elől való menekülésnek igen drasztikus módja egy vagy több karnak az elvetésén alapszik, melyet az állat odavet a támadónak, míg maga elmenekül, ha csonkán is. A tengeri liliomok ezzel segítenek magukon minden nehéz helyzetben, melyben a menekülés nem lehetséges vagy nem használ azonnal. A szabad tengerből is alig lehetséges olyan példányt kapni, melynek valamennyi karja rendes növésű volna. Egy vagy több szinte állandóan regenerálódóban van; tekintve az állatok nagy életszívósságát, valóban lehetséges, hogy az olyan kelyhek, melyek valami szerencsétlenség következtében valamennyi karjukat – legfontosabb táplálószervüket – elveszítették, kibírják még ezt a megcsonkítást is és elvesztett részeiket ismét kiegészítik. Táplálékukat illetőleg az Antedon-fajok, miként valamennyi tengeri liliom, a fenékre süllyedő élőlények és azok holt maradványainak az „esőjére” vannak utalva; a táplálékdarabkákat kinyujtott karjaik számos cimpájával fogják fel és viszik a szájukba. Ugyanilyen módon táplálkoznak a helyhez kötött csalánozó állatok is, amelyek kinyujtott karjaikkal szintén arra várnak, hogy a közelükbe jusson valami táplálékul felhasználható tárgy. Hogy a sugaras szimetria különösen alkalmas ez életmód lehetővé tételére, az alig szorul bővebb bizonyításra.” Következzék a rózsa „tesó”, szintén Brehm interpretálásában. A tengeri rózsák vagy tengeri anemónák (Actiniaria) utóbbi elnevezése a szellőrózsa latin nevéből (Anemona) ered, ami ékes bizonyítéka rózsa mivoltuknak. „A tengeri rózsák a sarkoktól az egyenlítőig a tenger homokpartos fürdőitől a sötét mélységekig, tengeri algákon és füveken csakúgy, mint a tenger mindenféle állatán, még a bálnák bőrén is, egyaránt találhatók. Az idetartozó állatok közül az európai partoknak a bíborrózsa vagy Lóactinia, (Actinia equina), ez a világlakó lény, a legközönségesebb állata. A bíbor rózsa, mint a hullámtöréses part lakója, annyira szívósan tapad az alzatra, hogy a legerősebb hullámverés sem tudja az állatot leszakítani. Aki arra szánja magát, hogy ujjaival levegye az állatot, örüljön, ha csak a talpi korongból szakad valami a sziklára; igen gyakran inkább kettészakad az egész állat, semhogy leváljék a kőről. Minden tengerben élnek tengeri rózsák, melyek remeterákoktól lakott csigaházakra telepszenek; némelyek közvetlenül a rák hátára ülnek fel. A rákok vendégeiket magukkal cipelik s így, ülő életmódjuk ellenére, a mozgó szervezetek előnyeit élvezik: új vadászterületekre és mindig friss vízbe kerülnek. Emellett a rák lakomájából morzsák is bőven jutnak a vendégnek, azonkívül pedig mozgás közben felzavarják az iszapot s az Actiniák szerves törmelékekhez jutnak. Természetesen a tengeri rózsa is bőségesen visszafizet élettársának, mert a csalánütegjeivel védelmezi. Ezek oly veszedelmes fegyverek, hogy még a legnagyobb rákrablók, a tintahalak is félnek tőlük. Brehm leír egy – mai szemmel már megmosolyogtató – tudományos kísérletet is: Az éhes Actiniák minden emészthetőt vagy emészthetetlent elnyelnek; ilyenkor itatóspapirossal addig lehet etetni őket, hogy már nem fér a belükbe, sőt a közben kivetett darabokat is újra elnyelik. Ha azonban bizonyos mértékig jól vannak lakva, mindjárt válogatósakká, inyencekké válnak. Akkor már csak húst nyelnek el, a papirost azonban visszadobják. Húskivonattal itatott papirost azonban egyelőre még ilyenkor is elnyelnek. Azonban ebben is kitanulják magukat. Nemsokára hosszú időbe telik, amíg az étellel hamisított papirost lenyelik, holott ugyanakkor a húst azonnal megragadják és gyomrukba küldik; végül aztán gyakorlattal odaviszik, hogy nem lehet becsapni s a húsleves papirost még a garatjából is visszahajítja.” Mint a fentebbiekből kitűnik, a tengeri rózsák nem a klasszikus értelemben vett virágok, hanem virágállatok, ezáltal közeli rokonai a koralloknak (Anthozoa). Aki látott már – akár csak fényképen – korallszigetet, az minden bizonnyal készséggel elismeri, hogy ezek lények varázslatosan szép világokat hoztak létre a tengerek mélyén. Valóságos édenkerteket! Bizonyságul elég csak az alábbi képekre pillantani :) Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Brehm: Tengeri liliomok (Crinoidea), mek.oszk.hu – Tengeri rózsák vagy -kökörcsinek, Brehm: Állatok világa, mek.niif.hu
Képek: googleusercontent.com, blancpain-ocean-commitment.com, stuffpoint.com, starfish.ch, reddit.com, wikimedia.org, staticflickr.com, wallpaperstrend.com, ng.com, pinimg.com, imgur.com redditmedia.com, nationalgeographic.com, upsocl.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Pillangók téli álma Archives
August 2017
Cimkék
All
|