Halálos vándorlás

Az esőfelhők lankadatlanul járják a maguk útját, nem is sejtvén, hogy mozgásukkal a Föld legnagyobb vadvilági eseményét, állatok millióinak szakadatlan vándorlását idézik elő. Az út hosszú, veszélyekkel terhes, de menni kell, mert az élet feltételei csak az új helyen adottak.
A vándorlásnak nincs szigorú értelemben vett kezdete vagy vége; a Serengeti–Mara* minden egyes gnújának élete folytonos zarándokút, amely csak az állat halálával ér véget. Ilyenformán a vándorlás a születéssel kezdődik.

---

Január végétől március közepéig, hat hét alatt négyszázezer gnúborjú látja meg a napvilágot. Legtöbbjüknek arra sem jut ideje, hogy lábaik megerősödjenek, mivel a vándorlás áprilisban megkezdődik. Ez idő tájt a Serengetin* megszűnnek az esők, a síkságok pedig kiszáradnak. Ekkor összegyűl a hatalmas csorda és elkezdődik a hosszú menetelés. A felvonulást ragadozók csoportjai követik közelről, főként oroszlánok, leopárdok és hiénák, miközben keselyűrajok köröznek fölöttük.

Az út során több ezer gyenge vagy beteg állat lesz a ragadozók zsákmányává, három borjú közül csak egy látja majd viszont a Serengetit. Május vége felé a csordák elhagyják a Viktória-tó környékét és észak felé indulnak, érezve az emberi határ túlsó oldalán fekvő Masai Marán hulló esőket.
A migráció vezéralakjai a gnúk. Ők indulnak meg elsőként és őket követi a Serengeti csaknem minden lakója. A mintegy másfél millió gnúval tart 200 ezer zebra, 350 ezer Thomson-gazella, 17 ezer antilop, 75 ezer impala, 25 ezer gazella, 45 ezer kafferbivaly, 10 ezer zsiráf, 7.500 varacskos disznó és kétezer elefánt.
​Júliusban a vonuló csordáknak vándorlásuk legnagyobb kihívásával kell szembenézniük: át kell kelni a „halál folyóján”, a Mara folyón. Akkorra a Mara forrásvidékén lezúduló esők hatására a folyó vízszintje eléri legmagasabb értékét.

A gnútömegen izgalom lesz úrrá, amely csak akkor oldódik, amikor a csorda egésze átjutott a folyón. A vándorlók a Mara partján haladnak megfelelő átkelőhelyet keresve. A folyó mentén több ilyen átkelőhely van, amelyek könnyen azonosíthatóak a növényzet hiánya és a kitaposott csapások nyomán. Ezek a legbiztonságosabb átkelőhelyek, ahol minimális veszteséggel juthatnak át a folyó túlsó partjára.
​A csorda összegyűl a megfelelő helyen és hangos bőgéssel idegesen köröz. Végül egy állat a tömeg élére áll és megközelíti a part peremét, miközben a túlsó oldalt kémleli az ott várakozó esetleges veszélyek után kutatva. Amikor végre a sodrásba veti magát, a csorda rögtön követi. Több állat eleinte egy vonalban halad, a lassúbb mozgásúak az ár ellen vetik magukat, mígnem az utóvédek eszeveszett versenybe taszítják a tömeget, a megvadult csorda pedig agyontaposott állatokat hagy maga után.

Mire az átkelés befejeződik, jó néhány állatot szétmarcangolnak a rájuk várakozó krokodilok is. ​A partokra keselyűk és marabuk telepednek és birtokukba veszik az elhullott állatok tetemeit. A barna vizet szó szerint vörösre festő vérengzés képe nem egyéb, mint egy újabb láncszem a természet körforgásában; tulajdonképpen nem a halál, hanem az élet képe, mivel a bőséges húsmennyiség sok más állatot táplál, ezenkívül szabályozza a növényevő populációt.

Az északi nyár során újabb és újabb átkelésekre kerül sor, a túlélők pedig békésen legelésznek a Mara–háromszög mezőin, nyugalmukat csak az oroszlánok kora reggeli és a gepárdok késő esti vadászatai zavarják meg. Az éj újabb fenyegetést hoz: a hiénák, dögevő hírük ellenére csoportokba verődnek és a csordára támadnak.

Októberben az esőfelhők újra délre, a Serengeti felé vonulnak. Ekkor megfordul a menetelés iránya, a csordák pedig elindulnak a déli legelők felé. A természet szavának engedelmeskedve az állatok újra átkelnek a folyókon. Október végére a vándorlók az esőfelhőket követve egy nagy kört leírván a Serengeti déli részének kiterjedt síkságaira érkeznek, ahol új generációk születnek, hogy újrakezdjék az élet körforgását.
                                                                                                                       Kollát Gyula
​
*A Serengeti Nemzeti Park Tanzánia északi részén, a Viktória-tótól keletre fekszik és Kenya déli határáig terjed (a „Serengeti” szó a maszáj nyelvből ered, jelentése „végtelen föld”). 1981 óta az UNESCO a Világörökségek között tartja nyilván, és egyike a bioszféra-rezervátumoknak. A Masai Mara Kenya Tanzániával határos, a Serengeti szomszédságában fekvő nemzeti parkja. A területet a Mara és a Talek folyó szeli át.

Kapcsolódó tartalmak:

Forrás: Isten csordái: a Masai Mara–i nagy gnúvándorlás, korunk.org

Képek: 1zoom.ru, federicoveronesi.com, enjoyourholiday.com, africainside.org, picstopin.com, federicoveronesi.com, wildography.co.uk, mightytours.co.ke, famouswonders.com, vingle.net, luxurytravel.info, townsofusa.com, cultureadventure.dk, thepixhost.com, rarepic.ir