„Bár a szemem eddig is a fekete lagúnára tapadt, most még erősebben kémlelem a hullámokat, arra várva, hogy mikor és hol bukkannak majd fel a titokzatos élőlények. Csak pillanatok kérdése, és az evezőlapátok kéken izzani kezdenek, szikrázó csillagokat szórva a víz tükrére és csónakunk belsejébe. Egy csillám a karomra esik, ujjammal megérintem. Kezemet belemártom a vízbe, felnevetek, hullámokat verek, és most már úgy játszom a tenger szentjánosbogaraival mint egy gyerek.”* A Mexikó nyugati részén fekvő Oaxaca államban lévő Lagunas de Chacahua Nemzeti Park területén öt édes és sós vizű lagúnát találunk. A legtöbb turista Puerto Escondidoból érkezik a Zapotalito nevű kis faluba, majd onnan hajóval közelítik meg a mangrove erdőkön át a lagúnákat, hogy kikössenek az egyik eldugott sziget valamelyikén, melynek lakossága alig haladja meg a száz főt. Mivel védett területen járunk, a nemzeti park nagy kiterjedésű szárazföldjét csak az az öt közösség lakhatja, akik még az azték időkből maradtak fenn. A biológiai csodát a helyi lakosok egyszerűen csak a tenger csillagainak nevezik. Ez a varázs a dinoflagelláták (ostoros egysejtűek) műve, ezek a planktonok a biolumineszcencia** segítségével világítanak. Méghozzá akkor, ha mechanikai stressz éri őket, és nagyon kis nyomásváltozásokra is reagálnak. A Karib-tengeren, Puerto Rico közelében egyes öblökben igen nagy számban fordulnak elő. Itt a vizet ért legkisebb zavar is kiváltja a világító reakciót, ami a csónakok közelében vagy akár az úszó ember által megkevert vízben megdöbbentő fényeffektusokat eredményez. **Biolumineszcencia – Amikor valamely élő organizmusban egy kémiai reakció fény (foton) kibocsátásával jár. A világításnak számos, a túlélést segítő szerepe van: a táplálék csalogatása, a támadó elijesztése, lehet továbbá párválasztási segédeszköz is. A legismertebb biolumineszcens élőlény a szentjánosbogár, melynek mintegy 2000 faja ismert, ezek mindegyike képes fény kibocsátására. A világító kukuzsó (Pyrophorus noctilucus) egy dél-amerikai trópusi pattanóbogár, melynek fénykibocsátása olyan erős, hogy a bennszülöttek lámpásként használják. 2012 tavaszán érdekes jelenséget lehetett látni Japán partjainál, ekkor ugyanis több ezer nagy mélységben élő világító medúzát (Pelagia noctiluca) mosott partra a tenger. Ezeknek a fájdalmas csípéseket okozó – a turisták által látogatott tengerpartokon – rettegett élőlényeknek a harangja akár tíz centiméter szélesre nőhet, ám az igen kellemetlen csaláncsípéseket okozó tapogatói ennél jóval hosszabbak is lehetnek. Mérgük nem halálos, de kisgyerekek esetében veszélyes lehet. A világító medúzák normális esetben a nyílt óceánon élnek, ám nyár vége felé közelednek a kontinentális tengerpartokhoz. Ennek oka, hogy csökken a csapadék és kevesebb édesvíz ömlik a tengerekbe, így a tengerparti vizek sósabbá válnak, ami jobban megfelel a medúzáknak. A szárazságok egyértelműen sósabb parti vizek kialakulásához vezetnek, így az utóbbi néhány évben a medúzák növekvő számban bukkantak fel a földközi-tengeri partokon. Glowworm-barlangnak vagyis Szentjánosbogár-barlangnak hívják azt a különleges új-zélandi barlangot, ahol a cseppkőképződmények között különös világító élőlények élnek. A cseppkövek már önmagukban is lenyűgöző élményt nyújtanak, ám egy, még náluk is érdekesebb élővilágnak adnak otthont. A Waitomo-barlang alatt található egy másik barlang, ahová csak egy földalatti folyón lehet eljutni. A folyó neve stílszerűen Styx, így hívták ugyanis a görög mitológiában az élők és holtak birodalmát elválasztó folyót. A barlang neve megtévesztő módon szentjánosbogarak jelenlétére utal, azonban a földalatti üreg csillagos égboltnak tűnő világítását egy Arachnocampa luminosa nevű légyfaj ragadozó lárvái biztosítják. A lárvák kékes fény kibocsátásával próbálja magukhoz csalogatni a zsákmányt, a barlangba tévedt rovarokat. A pókokhoz hasonlatosan ragadós szálakat készítenek, melyek feladata a fény felé szálló rovarok csapdába ejtése. „Megállítjuk a csónakot. Legszívesebben beugranék a csillagok közé, de tartok a lagúnában élő krokodiloktól, így csak két kezemmel paskolom a vizet, és megbabonázva nézem a világító halakat, ahogy kéken cikázva üstökös nyomát hagyják maguk után. Kezemet a vízbe lógatom, és nézem, ahogy széttárt ujjaim között átfutnak a csillagok. Gonzales halkan megfordítja a csónakot, evezőjét mélyen a habokba meríti, és erőteljes lapátolással nekiindítja a hajót. Hátrafordulok, és megbabonázva újra gyönyörködni kezdek az utánunk rohanó kékes vízi csillagokban.”* Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: *Az óceánok csillagai, Balogh Boglárka, ng.hu – Vigyázat, támadnak a világító medúzák! - Ellepték a Földközi-tengert, ma.hu
Képek: catnapsintransit.com, matadornetwork.com, psu.edu, gnosticwarrior.com, ng.hu, trover.com, ilbe.com, roughguides.com, losandes.com.ar, mook.com.tw, rebelsmag.com, ytimg.com, rotasizseyyah.com, laprensa.hn, ppcorn.com, mmia.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Pillangók téli álma Archives
August 2017
Cimkék
All
|