Homokszemek és hópihék, avagy a parányok csodája

Mezítláb sétálva a homokos tengerparton vagy a szállongó hópihék táncát figyelvén a ropogó havon baktatva eszünkbe sem jut (lévén, hogy legtöbben nem is tudjuk) miféle gyönyörűségeken tapodunk. Szabad szemmel ugyanis nem láthatjuk a hópaplan és homoktenger parányi alkotóinak csodavilágát. Mikroszkóppal azonban igen!

---

A nagyító alatt pedig azt látjuk, hogy nincs két egyforma hópihe, ahogyan homokszem sem.
A homok különféle kőzeteknek és ásványi anyagoknak apró szemű törmeléke, melyet a víz vagy szél elhordott eredeti képződési helyétől, majd arra alkalmas helyen lerakott. Hivatalos megfogalmazás szerint homoknak nevezik a 0,063 és 2 mm méretek közötti szemnagyságú talajt.

Van durva- és finom szemű, általában gömbölyűek, néha szögletesek, ritka esetben pedig apró, többé-kevésbé tökéletes kristályok. És milyen szépek tudnak lenni!

Sokszor hallani emberektől: „én csak egy picike homokszem vagyok ebben a gépezetben”. Leginkább saját jelentéktelenségüket kívánják ezzel kifejezni, holott sokkal inkább arra kellene gondolniuk, hogy ezek a parányok (akár csak ez ember) mind-mind egyedi és különleges.

Mostanság – december közepén – sokan várják már nagyon a csendesen aláhulló fehér pihéket, melyek lassan befedik a tájat ropogós, friss illatot árasztó lepellel. Bár a hópelyhek többsége szabályos geometriai formát követ, még sincs két tökéletesen egyforma közöttük. Hogy mi ennek az oka?

A hó létrejöttéhez két alkotóelemre van szükség: vízre és porra. Ha a légkörben fagypont alá süllyed a hőmérséklet, a levegőben lévő pára lecsapódik a fent keringő porszemcsékre, s ezzel apró jéglemezkéket hoz létre. E jéglemezkék a felhőkben összekapcsolódva növekedésnek indulnak, s hókristályokat alkotnak.
A hókristályok alakja a felhők hőmérsékletétől függ. Magasabb hőmérsékleten tű vagy lapocska alakú kristályok jönnek létre, ha pedig odafönn mínusz 13 ºC alá kúszik a hőmérséklet, csillag alakú kristályok születnek. Ezek többnyire hatszögletűek, melyek ágai pontosan 60 fokos szöget zárnak be.

A „nincs két egyforma hópehely” elméletet Wilson A. Bentley fotóművésznek köszönthetjük. Tizenkilenc éves korában ő volt az első, aki valaha is lencsevégre kapott egyetlen önálló jégkristályt. Azóta több mint ötezer fotót készített különböző hópelyhekről, és tapasztalatai alapján azt állítja, sosem látott még két teljesen egyformát.

Pedig a megszülető kristályok még nagyon egyformák, ám nem sokkal később már mindegyik egyedi lesz. Azt fizikusi diploma nélkül is lehet tudni, hogy hidegben apróbbak a hópelyhek (túl kemények az összetapadáshoz), melegebb időben nagyobbak (könnyebb az összekapcsolódás). Belegondolva, igencsak kánikula lehetett, amikor a Guinness-rekorder darab földet ért 1887. január 28-án az amerikai Montana állambeli Fort Keogh környékén: 38 centis példány volt!

S hogy mitől fehér a hó? Bár a jégkristály színtelen, de a visszaverő felületek nagy száma miatt – a fénytörésnek köszönhetően – fehérnek látjuk. Tehát úgy is magyarázhatjuk a jelenséget: mivel a hó minden színt visszaver, az összes szín végül is fehérnek tűnik.

Csodavilág tehát a hópihéké, amint a homokszemeké is. Szinte hihetetlen belegondolni, hogy amikor a strandon vagy egy havas ösvényen sétálgatunk miféle gyönyörűséges apró csodákon lépdelünk.

                                                                                                                        Kollát Gyula

Kapcsolódó tartalmak:

Képek: inspirationgreen.com, feelguide.com, 6footsix.com, inspirationgreen.com, wahfunny.com, iamaprilrucker.com, naturepods.com, dailymail.co.uk, its.caltech.edu, moviuscorp.com, zastavki.com, huffpost.com, mediablender.com.ua, livejournal.com, nadlanu.com, miriadna.com, your-photography.com, pacificaggregates.com, ifotki.info, ameba.jp, becuo.com, tuku.cn, picsfab.com, artleo.com