Torony, várhegy, tó, város, melyeken országhatár halad keresztül. Manapság már, hála a schengeni egyezmény életbe lépésének, szabadon kószálhatunk ezeken a területeken, de a nem is oly régmúltban korántsem volt ez így. Még ma is élénken él bennem az a félelemmel vegyes rossz érzés, amit akkor éreztem, amikor hajdanán csak úgy átlógtunk a magyar-szlovák határon, hogy az attól alig pár méterre lévő várromot és a bazaltzuhatagot megnézhessük. Négy hely hazánkban, melyek bejárásához már nem kell útlevél.
0 Comments
„Ezer tó országa”, tartja a finnekről a szlogen, mely nemhogy nem túlzás, hanem meg sem közelíti a valóságot. Finnországban ugyanis több mint 55.000 tó van. „Ezer forrás földje” címmel illetem fentebb a Mecseket, ami szintén nem nevezhető költői túlzásnak, hiszen több mint 1.200 vízkifolyás található a hegységben, melyek közül több mint kétszáz gyönyörűen foglalt és példásan karbantartott. Alighanem egyetlen más hegységünk sem mondhatja el ezt magáról. A középkori ember hitte, hogy gonosz démonok tömege leselkedik rá. A félelmetesebb vidékeket egyenesen az ördög földi lakhelyeinek képzelte, így azokat a „sátánfajzatról” nevezte el. „Született” ezáltal ördög-árok, ördög-barlang, ördögszántás és még ezernyi „pokolbéli” tájék. Nálunk is akad szép számmal efféle vidék, de kettő közülük különösen „fertőzött”. Egyikük a Bakonyban, másikuk a Zemplénben található. Tegyünk most kirándulást kis hazánk két „legpokolibb” vidékére, ahol csak úgy hemzsegnek az „ördögök”. Alföldi ember vagyok, így talán természetes, hogy számomra a hegyek jelentik a csodát. Imádom járni ösvényeiket, és ha módomban áll máris indulok „hozzájuk”. Mindig elvarázsol látványuk, s a szépség és meghittség, amit ott találok. Valamennyit szeretem, de azért egyiküket - a Bükköt - mindegyiknél jobban. Úgy indultam neki ennek az írásnak, hogy a „Vadregényes völgyeink” címmel indított sorozatom következő részét fogom „megszülni”, ami részben sikerült, részben meg nem. Sikerült mert völgyekről lesz benne szó, és nem sikerült, mert nem csak egy völgyről, hanem tulajdonképpen egy tájegységről sikeredett az írás. Remélem megbocsátjátok nekem. Csordogál, zúdul, tajtékzik. Ezernyi arcot ölt a vízfolyam. Csobog, csacsog, csörög. Ahány kis patak, annyi hangulat. Ágasvár alatt a Csörgő-patak komponálja völgy zenéjét. A Mátra nyugati felében iparkodó Csörgő-patak Mátraszentistván alól, három kisebb patak (Hutahelyi-, Nárád- és Gedeon-patak) összefolyásából indul Mátrakeresztes felé, hogy onnan további egyesülések után Kövecses-patak néven folytassa útját a Hasznosi-víztárolóba. Nevét annak köszönheti, hogy a patak medrének milliónyi kisebb-nagyobb köve erősebb vízsodrás alkalmával egymáshoz ütődve csörgő hangot hallat. Utolsó sétánkat tesszük a valahai Pannon-tenger mélyének mára varázslatos szépségűvé lett tájékán, a Balaton-felvidéken, annak is egy igazi, mediterrán hangulatú kistáján, a KÁLI-MEDENCÉBEN. Hangulatát leghívebben Hamvas Béla (filozófus és író) szavai érzékeltetik: „A napfény fehérebb, majdnem olyan fehér, mint a Földközi-tenger fölött. A színekről a köd eltűnik és jobban világítanak. A tárgyak körvonala élesebb. A légkör mintha elektromosabb lenne... E táj sok olasz vidéknél déliesebb... A fény az embert is átsugározza, a dolgokba is bevilágít és a gyümölcs íze is világosabb...". Negyedik sétánk a Keszthelyi-hegységbe vezet. Felkeresünk egy tanúhegyet – ezzel egyúttal Európa legnagyobb buddhista szentélyét -, egy különleges – természet építette – „utcát”, és két festői várrommal koronázott hegyet is. A felsoroltak tulajdonképpen szomszédvárak, így akár egyetlen (igaz, jó hosszú) túraútvonalra felfűzhetők. Az előző két részben a Tapolcai-medence tanúhegyeit látogattuk meg, ám a Balaton-felvidéktől kissé távolabb is találkozhatunk a régmúlt idők tanúival. A Déli-Bakony lábainál fekvő Hegyesdtől légvonalban mintegy 30 kilométerre áll a Somló-hegy és tőle északnyugati irányban közel 20 kilométernyire a Ság-hegy. Az előző részben megismerhettük a Balaton-felvidék koporsó alakot formázó hegyeit, bejártuk a Badacsonyt, megmásztuk a Csobáncot és megcsodáltuk a Szent György-hegy világhírű bazaltorgonáit. A mostani részben a tőlük teljesen eltérő képet – az úgynevezett cukorsüveget formázó tanúhegyeket vesszük sorra. Bemutatkoznak a Gulács, a Tóti-hegy, a Hegyesd és a szigligeti Várhegy festői kúpjai. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Zöldülő vörös földek Archives
March 2018
Cimkék
All
|