Úgy indultam neki ennek az írásnak, hogy a „Vadregényes völgyeink” címmel indított sorozatom következő részét fogom „megszülni”, ami részben sikerült, részben meg nem. Sikerült mert völgyekről lesz benne szó, és nem sikerült, mert nem csak egy völgyről, hanem tulajdonképpen egy tájegységről sikeredett az írás. Remélem megbocsátjátok nekem.
Ez volt az első völgy a Mecsekben, melyet anno, még nagyon „koca” turistakoromban bejártam. Eszméletlenül jó időpontban érkeztem ahhoz, hogy teljesen elvarázsoljon. Tavasz volt, és a zöld minden árnyalatában tündökölt a völgy, ráadásul a hóolvadás és az előtte leesett csapadék jóvoltából bőséggel volt víz a patakban. A kis zúgók tényleg zúgtak, a vízesések pedig valósággal dübörögtek.
Ekkor láttam először a mecseki „fátyolt” is, és őszintén meglepődtem, hogy a Szalajka-völgyinek van egy ilyen gyönyörűséges „kistestvére” (ekkor még a másik „kistestvért”, a Sebesvízit nem volt szerencsém ismerni). Szinte el sem tudtam szakadni a látványtól. Amikor mégis, akkor elindultam felkeresni a „törpe óriást”, az Ágnes-vízesést, mely kis magassága ellenére is imponáló látványt nyújtott akkor a lezúduló hatalmas mennyiségű víz okán.
Örök élmény marad számomra ez az első látogatás a Melegmányi-völgyben. Bár többször jártam ott azóta, és minden alkalommal megkapónak találom, azt a csodaszép „ruháját”, melyet első találkozásunkkor viselt, nem láttam rajta többé. Meglehet, más – újdonsült - „udvarlóinak” tartogatta, és mutatta be időközben, ám számomra szerelem volt „ő” első látásra, és az érzés máig sem múlt el.
Azon első „randevú” alkalmával tulajdonképpen csak egy kicsi részét ismertem meg a Mecsek ezen varázslatosan szép kistájának (Melegmány), ám azóta már jobban bekószáltam a vidéket, bejártam a szomszéd (Petnyák- és Nagy-Mély-) völgyeket is (a lentebbi kép a két völgy találkozási pontján készült). Olyan mély benyomást tettek rám ezek a völgyek, hogy erős késztetést éreztem a Mecsek többi völgyének bejárására is.
Nem is csalódtam, sőt bejárván később az Óbányai-, Hidasi- Szuadó- és Réka-völgyet, megfogalmazódott bennem a vélemény: kis hazánkban a Mecsek az a hegység, ahol a legromantikusabb völgyeket találjuk. Elmondhatatlan hangulatuk van, bájosak, hangulatosak, megkapóak.
Fa a fák között (Szuadó-völgy)
És tiszták, és gyönyörűen foglalt források sokasága várja az arra túrázót, meg persze szépen kiépített pihenő- és tűzrakóhelyek. Az már csak hab a tortán, hogy nagyon korrektül fel vannak festve a turistajelzések, és az útvonalak rendesen ki is vannak táblázva.
Tény, hogy nemigen találunk a hegységben félelmetes szurdokokat, melyek igencsak turistacsalogató valamik, ám úgy érzem, itt nem is hiányoznak. A Mecsek egyszerűen másról szól. Nincsenek itt alpesi jellegű vidékek sem, de igazából az „ő” hiányuk sem tűnik fel. Van mindezekkel szemben valami, ami leginkább erre a délnyugati hegységünkre jellemző: ROMANTIKA. Igen, így nagybetűkkel írva.
Óbányai-völgy
Egyikükből a másikukba átsétálva semmiféle „sokkhatás” nem éri az ember fiát, mert szinte egymásnak a folytatásai. A hangulat, mely átjár bennünket egyikük kis patakja mentén sétálva, töretlenül megmarad átérvén egy másik kis hegyi ér mellé. Tény, hogy annak is megvan a varázsa, ha egy hegység minden egyes völgye kontrasztosan másféle élményt kínál, ám ennek ellenére én imádom azt a fajta tömény romantikát, melyet a Mecsek völgyei nyújtanak.
Réka-völgy
Meglehet, csak én vagyok ezzel az érzéssel „csontig mérgezett”, és talán sokan meg is mosolyognak ennek okán, de vállalom. Ha igazán romantikára vágyom, én a Mecsekbe völgyeit keresem fel!
Kollát Gyula
Kollát Gyula
A galéria képein: 1.-3. Melegmányi-völgy, 4.-6. Nagy-Mély-völgy, 7.-9. Petnyák-völgy, 10.-12. Szuadó-völgy, 13.-15. Hidasi-völgy, 16. Csurgó, 17.-18. Réka-völgy, 19. Óbányai-völgy, 20. Ferde-vízesés, 21. A vándor megpihen
RSS Feed
