Néhány hónapja, még a nyár közepén történt, hogy az egyik kedves ismerősöm, egy korábban közreadott (2015. április) írásomhoz komment formájában újabb megjegyzést fűzött. Az újabb alatt az értendő, hogy ezt megelőzően is több alkalommal élt a lehetőséggel, hogy a cikkel kapcsolatosan kifejtse a véleményét. A mostani (nyáron történt) megnyilvánulása azt a célt szolgálta, hogy megerősítse korábban kifejtett álláspontját – mely szerint a SZERELEM BETEGSÉG –, méghozzá „idegen tollakkal” ékeskedve, egy halom őt igazoló iromány belinkelésével. Természetesen – annak rendje-módja szerint – be is rágtam a témával kapcsolatos rendíthetetlen konoksága láttán, ám akkor úgy véltem, jobb lesz, ha nem hirtelen felindulásból reagálom le a dolgot, hanem várok egy kicsit, amíg ülepedik kissé bennem. Kis idő múltán el is feledkeztem a kommentről, így talán soha nem is reagálok rá hosszabban, ha a napokban nem kerül újra szemem elé az ominózus írás. A véletlen azonban úgy hozta, hogy újra belefutottam, így most – már jóval higgadtabban, mintha a nyár közepén tettem volna – reagálni fogok a „beteg” álláspontra. Annál is inkább, mivel időközben hősünk rátett még egy lapáttal, ugyanis szent meggyőződése okán átment egyfajta „hittérítőbe”. Történt ugyanis, hogy egy közös fiatal (tinédzser korú) ismerősünk egy közösségi oldalon kürtölte világgá boldogságát: szerelmes lett egy leányzóba. Életében először esett meg ez vele, ami koránál fogva teljességgel érthető is. Emberünk rögtön kapott is az alkalmon, és – lévén kétszer annyi idős mint ifjunk – (nem létező) tapasztalatai okán (komment formájában) meg is nyilatkozott. Mi más bölcsességet is közölt volna a fiatalemberrel, mint hogy a szerelem betegség. Nyomatékként még ajánlotta számára a fentebb említett írásomhoz fűzött kommentjeit. És ez nagy baj, mert egy – az életében soha szerelmet át nem élt – ember az idősebb (tapasztaltabb?) jogán próbál (hamis) tanácsot adni a fiatalabbnak. Úgy vélem, ha már ő szerelem ügyben „hitetlen” is maradt, attól még nincs joga vélt igazságát prédikálni, pláne egy nála jócskán fiatalabb számára. És mi az, amivel az illető az álláspontját alátámasztja? Íme: „A szüleim azért váltak el 18 éves koromban, mert apám elhagyta anyámat egy másik nőért… Az volt az egyetlen érve, hogy szerelmes. És akkor elhatároztam, hogy ha ilyen a szerelem, hogy ennyire leállítja az agyat, ellenáll minden érvnek, és feldúlhat egy családot, akkor nekem nem kell! Akkor tudtam meg, hogy a szerelem betegség, és akkor határoztam el, hogy soha nem leszek szerelmes. Nem is voltam azóta sem.” Nézzük meg akkor közelebbről ezt a betegség dolgot. A „szerelembetegség” tünetei lehetnek például a mánia, a depresszió, az álmatlanság, étvágytalanság vagy falánkság (kinek mi), stressz, magas vérnyomás. Persze stresszhatás, vérnyomás emelkedés jelentkezhet például munkavégzés vagy éppen sportolás során vagy a reménytelenség érzése elfoghat bennünket akár versenyek alkalmával is, és akkor most jelentsük ki, hogy dolgozni, sportolni beteg dolog? Tény, hogy a szerelem valóban produkálja a fentebbi testi tüneteket, de ettől még – a szó klasszikus értelmében – senki sem beteg. Vagy legalábbis nem úgy, mintha például köszvény vagy epilepszia gyötörné, asztmás vagy influenzás lenne. Persze „beteg” (így, idézőjelben), ám menthetetlenül sokan vagyunk, akik alig várjuk, hogy „betegágyba” kerüljünk. Ráadásul sokan – közöttük jómagam is – még notórius visszaesőkké válnak! Tagadhatatlan, hogy aki szerelmes, az szinte folyamatosan a szeretett lényre gondol. Állandóan szerelmünk képe lebeg előttünk, így előfordulhat, hogy képtelenek vagyunk a tanulmányainkra vagy éppen a munkánkra koncentrálni. A brit Pszichológiai Társaság a szerelmet az emberi lélek egyik klinikai állapotának nevezte. A pszichológusok szerint a szerelmet úgy kell kezelni, mint minden más mentális betegséget. Szerintük a szerelem bizonyos esetekben valóban betegségnek bizonyulhat, amely akár öngyilkossághoz is vezethet. Úgy vélik, hogy némelyek nem tudják a szerelem intenzivitását kezelni, főleg ha érzelmeik viszonzatlanul maradnak. Két szélsőséges állapotban ingázik ilyenkor a „beteg”: eufóriából depresszióba és vissza. A szerelem az agy intellektuális részét befolyásolja és azonos eufórikus érzéseket kelt, mint például a kokain fogyasztás. Az agyban lejátszódó kémiai reakció, megélése során egyszerre 12 különböző anyag (például dopamin, adrenalin és oxitocin) szabadul fel az agyunkban, ezek okozzák a felfokozott állapotot. Az intenzív, szenvedélyes szerelem tehát ugyanazt a rendszert használja az agyban, amely a drogfüggőkben is aktiválódik. Másképp fogalmazva körülbelül úgy vágyakozunk a szeretett személy után, mint a függő a kábítószer után. Az emberi agy arra van programozva, hogy kiválasszon magának egy párt, és az ember motiválttá válik annak a párnak a megszerzésére. Ezért akár szélsőséges tettekre is hajlandó, hogy kifejezze figyelmét és vonzalmát, a kiválasztott pár egyfajta életcéllá, jutalommá válik az illető számára. Az agy jutalomközpontja, más néven örömközpontja a túléléshez szükséges egyik legfontosabb agyi terület. Ez segít az embereknek felismerni, mi szerez örömet számukra. A szakértők szerint a romantikus szerelem az egyik legerőteljesebb érzelem, amire az ember képes. Arra a kérdésre, hogy mi is a szerelem, annyi definíció közül választhatunk, ahány ember a Földön él. Ha szerelmesek vagyunk, akkor boldognak érezzük magunkat, szárnyalunk, tele vagyunk életkedvvel, kreatív, teremtő energiákkal és lelkesedéssel. Csodálatosnak látjuk a szerelmet, a szerelmünket és az életet. Alfred Tennyson szerint „Jobb szeretni és elpusztulni, mint soha meg nem ismerni a szerelmet.” A szerelem igazán akkor lesz a miénk, ha megéljük. Hogyan is magyarázhatnám el ezt annak, aki soha nem élte meg az érzést? Egyáltalán, létezhet olyan, hogy valaki elhatározza, soha nem lesz szerelmes, és akkor ezt meg is tudja valósítani? Lehet az, hogy jön egy gyönyörű, kedves, szimpatikus nő/férfi, és nem dobogtatja meg a szíveteket olyan szinten, hogy szerelembe essetek? Én úgy gondolom, hogy az elhatározás ehhez önmagában kevés. Lennie kell még valami egyébnek is a háttérben ahhoz, hogy soha ne működjön a kémia. Szerintetek? Kollát Gyula Forrás: Mi a szerelem?, elittars.hu – Mit tesz velünk a szerelem?, mipszi.hu
Képek: ytimg.com, vk.me, saintluxx.com
3 Comments
10/21/2016 10:06:59 am
Azt hiszem, mindketten rögeszmés hittérítők vagyunk, te a szerelem mellett, én ellene. De csak azért, mert mások a tapasztalataink. És sejtem, miért nem tudod elfogadni a véleményem. Mert nem veszed figyelembe, hogy mások hibáiból is lehet tanulni, és az is tapasztalat, amikor mások életét látom közvetlen közelről. De én tanultam a szüleim hibájából, hogy mit okozott a családban a szerelem, és én nem szeretnék ilyen hibát elkövetni.
Reply
Kollát Gyula
10/21/2016 12:59:08 pm
A szerelem nem választás kérdése, az jön kéretlenül is. Ha elkap az érzés, akkor aligha tudsz tenni ellene, és a legtöbb ember nem is akar védekezni. Mi több, boldog, hogy rátalált.
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Szabad véleménynyilvánítás Archives
September 2017
Cimkék
All
|