Ugye megfordult már a fejedben a gondolat? Milyen klassz lenne összehozni egy kötetet; kézbe fogni, belelapozni, szagolgatni semmi máshoz nem fogható illatát, babusgatni, mint egy gyermeket. Hiszen az is! A saját „gyermeked”! Elmesélem nektek, milyen érzés volt „kihordani” és „megszülni” az enyémet. Sosem terveztem könyvet írni. Meglehet, a nagy többség sem tervezi, csak úgy belesodródik. Akár csak jómagam. Anno, kedves régi munkahelyemen voltak a nap folyamán „üresjáratok”, amikor – jobb híján – vagy túrautakat terveztem, vagy túraélményeimet vetettem papírra. Valahogy utóbbiak (lehet, hogy nem is olyan véletlenül :) a kollégák, ismerősök, majd azok ismerősei kezébe kerültek (úgy terjedt, mint valami szamizdat kiadvány :), és osztatlan sikert arattak. Olyanokat mondtak, hogy ha ezek könyv formájában megjelennének, biz'isten megvennék (persze, nem vették meg :( Ám, a bogár bent volt a fülben, szép lassan „megfőztek”, és egyszer csak nekiduráltam magam. A váz, az élménybeszámolók már készen álltak (később persze rájöttem, hogy nagyon is félkész dolgok voltak azok), csupán azt kellett kitalálnom, hogyan épüljön fel a könyv. Szép lassan azután lett egy elő- és utószó, egy történelmi fejezet (ezzel volt a legtöbb gondom; kontrollálni minden évszámot, minden eseményt), néhány kiegészítő fejezet (köztük olyan - túrakalauzban még soha látott -, mint a mini szakácskönyv), forráslista, képek, diagramok, és összeállt az anyag. Azaz, volt egy csomó iromány, amiket most már komótosan, amolyan „könyvkritikus” szemmel végigolvasva megállapítottam, hogy azok egy kész tragédia! Ekkor kezdődik (mint utóbb kiderült), egy soha véget nem érő javítási folyamat. Kijavítottam ezt, aztán kijavítottam azt, átírtam emezt, kihagytam amazt. Alakult, alakult, de minél többet, annál kétségbeejtőbb lett a helyzet. Az indulástól számított három hónap után ott tartottam, hogy kukába az egésszel. Na, ilyenkor kell félretenni a „motyót”, és jó távolra iparkodni tőle. Nem csak azért, hogy lángra ne lobbanjon az a gyufaszál, mely átsegítené művünket az „árnyékvilágba”, hanem azért is, mert ezen a ponton már annyira összefolyik minden - az irománnyal kapcsolatos dolog - a fejünkben, hogy képtelenek vagyunk tisztán látni. Olyan ez, mint a keresztrejtvény, amit egy idő után hiába bámulunk álló napon keresztül is, akkor sem jut eszünkbe a megfejtés. Félre kell hát tenni ezt is, meg azt is. Egy hónapig rá se néztem „drágámra”, azután tiszta fejjel végigfutottam és javítottam ahol csak értem. Na, most már tökéletes, mondok magamban, és elégedett sóhajjal hátradőltem: mehet a nyomdába. Azért néhány nap múlva – biztos ami biztos – alapon újra végigfutottam, és ekkor elöntött a kétségbeesés! Ez úgy sz@r, ahogy van állapítottam meg újfent. Jó tanács: ilyenkor kell gyorsan kiadót keresni, mert a büdös életben nem lesz olyan helyzet, amikor tökéletesnek fogjuk majd találni az alkotásunkat! (Úgy vélem persze, hogy ez így van rendjén.) Mivel könyvet sem írtam még soha, evidens, hogy kiadót sem kerestem ezt megelőzően. Igazából azt sem tudtam, hogyan kell, merre is induljak. Irány persze a net, és induljon a kutakodás. Nekem szerencsém volt. Az első „duma”, amin megakadt a szemem, így hangzott: „Írtam egy könyvet” - alatta pedig az Ad Librum kiadó kínálta szolgáltatásait. Nem is kerestem tovább. Elküldtem a könyv egy fejezetét, egy-két fotó kíséretében, és vártam. Nem kellet sokáig, három nap múlva jött a válasz, kiadják. Azt persze tudni kell, hogy manapság már a kiadók (jogosan) nem vállalnak rizikót, pláne nem elsőkönyves esetében, tehát a kiadást a szerzőnek kell (kivéve persze a nagy neveket, világsikereket) úgymond előfinanszírozni. Anyagi lehetőségeim nem tették lehetővé, hogy könyvesbolti forgalomba „katapultáljam” művemet (ehhez mintegy ezer példány nyomdai és egyéb költségét kellett volna „megszponzorálnom”, és ez bizony „millás” összeg), így maradt az úgynevezett POD kiadási forma, mely annyit tesz, hogy a könyv csak internetes úton kerül terjesztésre (ez lett egyébként később annak gátja, hogy a lelkes ismerősök majdan megvásárolják, mondván ez olyan „macerás”). A költségeket ez esetben a könyv PDF formátumba történő konvertálása, annak tördelése és a borító megtervezése jelenti, ami esetemben kb. 80.000 Ft-ra rúgott (ez ugye még elviselhető). Kiadóm még abban évben (2010-ben) lehetőséget biztosított számomra Budapesten (Vörösmarty tér) a könyvheti dedikálásra (közvetlenül előtte jelent meg a kötet). Szinte azonnal megkeresett a Turista Magazin is, mely 1/3 oldalát „áldozta” túrakalauzom népszerűsítésére (mindössze öt példány ellenében). Sok mindent mesélhetnék még a könyv sorsával kapcsolatosan (mely közben e formátumban is megjelent), de a hely véges, meg nem is akarom nyújtani a dolgot (talán majd legközelebb még elmondok néhány érdekességet).
Lényeg: értek örömök és csalódások, menet közben éreztem magam a mennyben és pokolban is, mégis azt mondom, ezt egyszer mindenkinek át kell élnie. Át kell élnie azt az élményt, amikor kezébe veszi küzdésének gyümölcsét, a (papírpalapú) SAJÁT KÖNYVÉT! Semmi máshoz nem hasonlítható! Kollát Gyula Képek: szerző
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Szabad véleménynyilvánítás Archives
September 2017
Cimkék
All
|