Nemrégiben volt szerencsém elolvasgatni a nagyon érdekes, jó stílusban megírt bejegyzéseket tartalmazó Napi Illés utca blogot. Egy vidéki lány nem mindennapinak mondható - a hírhedt „nyóckerben” megélt -, leginkább gyomorszorító élményeiről vall benne író-szerkesztője Nyisztor Adrienn. Azon túl, hogy tiszta szívvel ajánlom mindenkinek olvasásra ezt a blogot, most abból az apropóból citálom ide, mert szeretett városom, Szeged zöld oldalát szeretném bemutatni, és tulajdonképpen Adrienn Fűfüggőség című bejegyzése adta meg számomra az indíttatást, hogy ezt a bejegyzést „elkövessem”.

Két napja kalandozunk már a Szegedi Füvészkertben, és most rászánunk még egy napot. Ez a nap lesz az utolsó, azaz a minisorozat befejező része következik. Nem azért mintha ezzel a harmadik sétával olyan szinten jártuk volna be a kertet, hogy további látnivaló nem maradt, mert arról szó nincs. Ám az „íródeák” ennyi időt szánt most a dologra, neki ennyi fért bele.

Tegnap kezdett füvészkerti sétánk során tulajdonképpen csak a nemrégiben felújított, kibővített és megszépült üvegházat kalandoztuk be, ám ez a rész az egészhez viszonyítva szinte mikroszkopikus méretű, mert a kert teljes nagysága 17 hektár. Ha valaki az egészet be kívánja járni, akkor bizony minimum egy teljes napot rá kell szánnia, valamint számolnia kell jó sok kilométer sétával is.

Régen jártam Szeged egyik büszkeségében, az egyetem (SZTE) Füvészkertjében. Minden évben előfordulok néhányszor errefelé, de van egy időszak amikor kötelezően itt a helyem: az INDIAI LÓTUSZ VIRÁGZÁSAKOR, de az még odébb van. Jöttem volna tehát egyébként is, de a mostani látogatásom apropóját az adta, hogy szűk egy hónapja nyílt meg a kert negyedmilliárd forintból újjávarázsolt üvegháza. Alább elmesélem mit is láttam.