Férfiruhát öltött, lábán csizmát hordott, haját félhosszúra vágatta és szivarozott. Sem a munkában, sem a szerelemben nem érte be félmegoldásokkal és kompromisszumokkal. Nő létére – egy nőknek nem túl kedvező korban – merte vállalni érzéseit. Könyvei örök tanúi mindannak, amire vágyódtunk, amiben hittünk, amit gondoltunk és elszenvedtünk. Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (1804 – 1876), írói nevén George Sand, francia feminista írónő, előharcosa volt a nők egyenjogúságának, fáradhatatlanul küzdött a szerelem szabadságáért. Féltestvérének írja, aki éppen lányát készül férjhez adni: „A férfiak nem értik meg eléggé, hogy ez a szórakozás kínszenvedés számunkra. Mondd meg hát neki (a vőnek): szabjon egy kissé határt vágyának, és várja meg, amíg feleségét apránként rávezeti, hogy átérezze és viszonozza. Nincs iszonyúbb egy teljesen tudatlan, szerencsétlen fiatal lány rémületénél, szenvedésénél és undoránál, akit a brutális férfi erőszakkal magáévá tesz. Úgy neveljük a lányokat, mintha szentek lennének, s aztán kiszolgáltatjuk őket, akár a kancákat.” A nők helyzetével elégedetlen: szerinte egy nő csak áldozat lehet a házasságban, ha beletörődik helyzetébe, vagy zsákmány, ha fellázad. Felveti a válás lehetőségét is írásaiban. George Sand néven 1832-ben ír először. Indiana című regényének története szenvedélyes tiltakozás a társadalmi konvenciók ellen. A mű mind a közönség mind a kritikusok körében egyaránt sikert arat. A példányokat elkapkodják, és egy csapásra gazdag és híres író lesz. Írásával belép a köztudatba, és a továbbiakban a magánéletben is írói álnevét használja. 1833-ban jelenik meg Lélia című regénye, mely körül sisteregnek az indulatok. A probléma a hősnő, Lélia alakjában ölt testet, aki hideg, akár egy márványszobor, és szenvedélyesen vágyik a szerelemre. Kielégületlen marad rajongója, Sténio, a fiatal költő mellett ...mintha olthatatlan tűz emésztene, csókjai nem adtak semmi megkönnyebbülést... A vágy bennem a lélek izzása; megbénította az érzékek erejét, mielőtt felébresztette volna, vallja Lélia. Olykor álmában eksztatikus örömöket élt át, de Sténio felébredt, és vége a boldogságnak. A férfi, a brutális, mohó férfi volt mellettem... A virradat kimerültségtől elcsigázottan talált... A fájdalom és a düh kiáltásaiba törtem ki, így próbáltam megkönnyebbülni. Léliát hajszolja a kielégületlenség, Sténio öngyilkos lesz miatta, ő pedig elpusztul az eszelősségig fanatikus pap, Magnus kezétől. Egy felháborodott kritikus a jó erkölcs nevében lelkére köti mindenkinek, ha kezébe veszi ezt a könyvet, zárkózzék be, hogy senkit meg ne fertőzzön vele. „Ha van lányuk, s azt óhajtják, hogy lelke szűziesen tiszta és gyermeteg maradjon, küldjék el társnőivel játszadozni a zöldbe...”, folytatja a jó tanácsot. Magyarországon Sand egzotikus alakja nagyobb sikert aratott, mint művészete. Kritikusaink meg sem próbálták igazán értékelni, legnagyobb íróink pedig valahogy idegenül, értetlenül állnak vele szemben, bár nem vitatják nagyságát. Eötvös nagyra tartja filozófiáját, eszméit, Vörösmarty a legnagyobb romantikusok közé emeli, Széchenyi Naplójában említi, hogy az 1830-as években már olvasta az Indianát és a Léliát. Petőfi többször is hangsúlyozza, hogy Sand az új világ csodája, bámulja, talán imádja, ám de nem szereti, sőt, a férfinak való társadalomelemző regények helyett a konyhába és kertbe, házimunkába való visszavonulást ajánlja neki. Élete éppoly színes, kalandos és merész volt, mint a regényei. Hódolattal és szidalommal egyaránt illették, mert szerelmi élete a társadalom többsége számára botránykő volt. Szeretőit nem naponta váltogatta: ha úgy érezte, megtalálta a tökéletes férfit, évekig élt vele, s szinte anyai gondoskodással vette körül. Chopinnel például nyolc évig élt együtt, mígnem a zeneszerző hagyta el egy nagy veszekedés után. Igazi barátság fűzte Balzachoz, Liszt Ferenchez, és élete végén Gustave Flaubert-hez. „Hűtlenségeimben mindig valami végzetszerűségnek engedelmeskedtem, amely az eszmény felé vonzott: ez az ösztönzés arra késztetett, hogy a gyarlót hagyjam el a tökéletest megközelítőnek tetsző kedvéért” Idős korára derűs és bölcs asszonnyá válik. Összességében véve úgy találja, hogy a szenvedésekkel és örömökkel együtt is érdemes élni: „Az ember saját maga által lesz boldog, ha tudja, miként fogjon hozzá: legyen hajlandósága az egyszerűséghez, legyen benne bizonyos bátorság, bizonyos lemondás, szeresse a munkát, és mindenekelőtt legyen jó a lelkiismerete. Tehát a boldogság nem elérhetetlen ábránd, ebben most már biztos vagyok; a tapasztalat és az elmélkedés segítségével sok múlik rajtunk... Éljük hát az életet hálátlanság nélkül.” A franciák nagy íróként gyászolták. Sírjánál felolvasták Victor Hugo levelét, amely így kezdődött: „Halottat siratok, és halhatatlant üdvözlök...” Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Dániel Anna: George Sand világa - Sebéné Madácsy Piroska: Madách és George Sand
Képek: wikipedia.org, ville-avrille.fr, ducinda.bloger.cz, republicain-lorrain.fr
1 Comment
N.
2/26/2018 04:28:43 pm
Csodálatos ember volt, örömmel töltött el ez a cikk.
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|