Halhatatlanságának oka közel sem az, hogy novellája hőséhez hasonlatosan szerelmi bájital helyett az örök élet elixírjét itta volna meg. Öröklétének záloga az általa megalkotott, máig a világirodalom legismertebb szörnyének alakja, melynek halhatatlansága megálmodóját is azzá tette. Mary Shelley (1797 – 1851) angol romantikus írónő élete jószerével tragédiák végeláthatatlan sorozata. Fordulatokban gazdag életét vélhetően már az indíttatása meghatározta. Nem hétköznapi családba született, az bizton állítható. Anyja a szabad szerelmi életéről hírhedt Mary Wollstonecaft feminista írónő (a képen jobbra), aki a házasságot „legalizált prostitúciónak” tartotta, apja pedig a radikális szabadgondolkodó William Godwin író és filozófus. Szülei mindketten liberális-anarchista elveket vallottak, ellenezték a házasságot, ám születendő gyermekükre való tekintettel mégis hivatalossá tették kapcsolatukat. Az édesanya azonban nem élte túl a szülést (mindössze 38 éves volt), és lánya csak emlékiratain keresztül ismerhette meg őt. Azokból az irományokból, melyek akkoriban hatalmas botrányt kavartak ugyan, ám lányából a legnagyobb csodálatot váltották ki. A felcseperedő Mary 17 évesen szerelemre lobban a házukban ekkoriban felbukkanó ateista nézeteket valló (ennek okán az egyetemről eltanácsolt) romantikus költő, Percy Shelley iránt (a képen balra). A már nős férfi viszonozza érzelmeit, és terhes feleségét gyermekével hátrahagyva Svájcba szökteti a lányt. Lépésük hamarosan tragédiák kiváltója lesz. William Godwin rossz hírbe keveredett lánya miatti dühét annak otthon maradt féltestvérén, Fanny-n vezeti le, aki 22 évesen öngyilkos lesz, nagy fájdalmat és lelkiismeret-furdalást okozva Mary-nek. Ugyanebben az évben lesz öngyilkos a költő felesége, Harriet is – akit Shelley annak idején, 16 éves lányként szintén megszöktetett, és akit később, boldogtalanságra hivatkozva, többször magára hagyott. Esendő szörnye fejlődő teremtmény, aki tanul mások viselkedéséből (előbb tudást, majd gonoszságot). A lény eredendően nem gonosz, sőt, megaláztatásai és megpróbáltatásai után is készen áll, hogy elfogadja urának azt, aki életre hívta. Megalkotója azonban nem sok felelősséget érez teremtménye iránt, és végül ez a hanyagság okozza, hogy az a gonoszság felé fordul. „Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.” - szól a lény a tizedik fejezetben. Sokan, akik nem ismerik első kézből a regényt, összekeverik a szörnyet létrehozójával, és úgy hiszik, hogy Frankenstein a szörny neve, holott az megalkotójának, Victornak a vezetékneve. A későbbiek során az adaptációk még inkább összekuszálták a két személy különállását. A különböző feldolgozásokban elveszett a mű filozófiai mondanivalója, a magányt, kirekesztettséget elemző lélektana, és a lényt, mint lélektelen zombit mutatják be. (a képen Boris Karloff a szörny szerepében) Tettüket mindkettőjük apja elítéli, ezért mindenféle anyagi támogatást megvonnak tőlük. A szökevényeket Svájcban a féktelen, vad természetű, és megszámlálhatatlan szerelmi viszonyba bonyolódó költőzseni, Goerge Byron (a képen jobbra) fogadja be, akivel 1816 nyarát a genfi tónál töltik. A rossz idő miatt a házban rekednek, és német gótikus történeteket olvastak fel egymásnak. Mindezek hatására megfogan bennük egy „verseny” gondolata: elhatározzák, hogy mindannyian írnak egy hasonló történetet. Végül csak Mary műve a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz készül el és jelenik meg 1821-ben (a magyar fordítás Göncz Árpád munkája). Mary irodalmi sikerét magánéleti tragédiák kísérik. Három gyermekét veszíti el sorozatban kiskorukban bekövetkezett betegségek következtében (csak a negyedik, egy fiú éri meg a felnőttkort), majd ezt követően egy vetélés során kis híján életét veszti. Férje, Percy Shelly pedig szívesebben tölti idejét Jane Williams nevű szeretőjével, mint depressziós, beteges feleségével. 1822-ben férje vitorlázás közben viharba keveredve társaival együtt a tengerbe veszik. Mary-t lesújtja a gyász, és bár volna rá lehetősége, soha nem megy újra férjhez, mondván úgy szeretné, hogy a Mary Shelley név legyen a sírkövére írva. 1828-ban himlőn esik át, mely után örökre heges marad az arca. Szépségét ugyan elveszti, alkotókedvét azonban nem; további regényeket ír. Élete utolsó bő évtizedét súlyos betegen tölti, sokszor még írni sem tud. Sok szenvedés után végül 53 évesen hagyja el a földi létet, és megkezdi égi vándorútját, ahol talán reményei valóra válhatnak: „A magányos lény ösztönösen vándor, hát az leszek. A helyváltozással mindig együtt jár a jobbulás reménye.” Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Képek: biography.com, en.wikipedia.org, answers.co
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|