„Ha egy nő zenét szerez, az olyan, mint amikor egy kutya a hátsó lábán sétál. Nem csinálja jól, de meglepő, hogy egyáltalán képes rá.” Bő évszázada még – amikor a kreativitás, de főleg a zsenialitás férfi-privilégiumnak számított - ilyen „emelkedett” stílusban is elfogadott volt nyilatkozni a nők alkotó munkáját illetően. Hősünk azonban nem próbálkozott zeneszerzéssel, ő inkább festett. Abban a stílusban, melyet akkoriban női művészetirányzatnak csúfoltak. Tették ezt annak okán, hogy az irányzat képviselőinek alkotásai a befejezetlenség képzetét keltették a kritikusokban. Kompozícióik esetlegessége, érzéki személyessége az elemzők megítélése szerint a női nemre jellemző gyengeségek. (lentebb Manet festménye Morisot-ró)l Berthe Morisot (1841 – 1895) munkáit neme tipikus megnyilvánulásának tartották. „Miért van az, hogy e tehetség nem veszi a fáradtságot arra, hogy befejezze festményeit?” kérdi egy újságíró képei kapcsán, majd válaszol is: „Mert nő, és ennél fogva szeszélyes. Sajnos olyan ő, mint Éva, aki beleharapott az almába, majd gyorsan továbbadta azt.” Az efféle „pancser” műveket alkotókat ezen a néven ismerjük: impresszionisták. Olyan nevek fémjelzik ezt az irányzatot, mint Monet, Degas, Renoir, Manet, Pissaro és névsor még hosszan folytatható. Ennek az illusztris társaságnak volt megbecsült tagja Berthe Morisot. Az csak természetes, hogy első – igen botrányos – kiállításuk alkalmával a „műértők” legjobban a csoport női tagját támadták. Annak ellenére is, hogy épp az ő képei keltek el a legjobb áron. Berthe karrierje egy ártatlan ajándékkal kezdődött. 16 éves volt, amikor anyjának különös ötlete támadt: három lánya rajzoljon valami szépet, és az legyen édesapjuk névnapi ajándéka. A gondos mama semmit nem bízott a véletlenre, lányait rajztanárhoz vitte, aki hamar rájött, hogy a legkisebb Morisot-lány kezeiben igazi kincs rejlik, amit nem szabad elfecsérelni. „Felfogták, hogy mit jelent ez? – írta a büszke szülőknek értékelésében - Az önök köreiben ez forradalmi tett. Mondhatnám katasztrofális!” (jobbra fent Manet festménye Morisot-ról, lentebb a galériában Berthe festményei) Akkoriban (a 19. század vége felé járunk) ugyanis a nők nem lehettek művészek, és bár a jó házból való úrilányoknak illett ismerni a zene és a rajzolás alapvető fortélyait, mindez csak az unalmat űzhette el életükből. Ám Berthe komolyan eltökélte, hogy a festészetnek szenteli életét, és a Louvre-ban tett gyakori látogatásai el is döntötték sorsát. Itt találkozott össze egy alkalommal azzal az emberrel, aki művészetét és magánéletét is sokáig meghatározta: Édouard Manet-val. Hamarosan igen jó barátságot kötöttek. E kapcsolat mindkettőjük számára fontos volt, és a látszattal ellentétben Berthe művészete gyakorolt nagyobb hatást Manet képeire. A hölgy ugyanis ekkor már régóta próbálkozott a szabadtéri festéssel is, és ő vette rá festőtársát, hogy menjen vele a szabadba. Manet kifejezetten Berthe hatására fordult a plen air festészet felé és lett a színkezelése impresszionista. Időközben egyre szaporodott a forradalmian újító festmények száma, ám a hivatalos Szalon nem nyitotta meg előttük kapuit, nem tudták bemutatni alkotásaikat. Végül egy bátor műkereskedő biztosított számukra lehetőséget a közönség elérésére. Manet tanácsa ellenére Morisot csatlakozott a társasághoz, így lett Monet, Pissarro, Degas, Renoir és Sisley mellett a társaság egyetlen női kiállítója. Elsőként tehát az impresszionista művészek meglehetősen nyitott köre biztosította a kibontakozás valódi lehetőségét a tehetséges nők számára; a visszautasítottak befogadták őket. (balra fent Manet festménye Morisot-ról, lentebb a galériában Berthe festményei) Berthe képei ekkoriban még „egyenrangúként” lógtak a galériák falain férfi kollégái azóta hatalmas karriert befutott munkái mellett. „A legnőiesebb nő a világon” - mondta róla Renoir. Az a Renoir, aki általában ellenezte, hogy a nők festészettel foglalkozzanak. Kivétel ez alól csak Berthe Morisot volt, kinek tehetségét ő sem vitatta. (lentebb és a galériában Morisot festményei) A huszadik század elejétől művészettörténészek sora népszerűsíti fáradhatatlanul az impresszionista alkotókat, kifelejtvén persze a névsorból - mint afféle „táncoló kutyákat”* - a női alkotókat. Ennek ellenére nem ismeretlen a múzeumlátogatók körében Berthe Morrison személye, mert Manet képek kiállításakor gyakran találkozhatnak vele, hiszen nem kevesebb, mint tizenegy festményén, egy akvarelljén és három rézkarcán is feltűnik. Berthe az impresszionista csoport valamennyi kiállításán részt vett. Rajzainak, festményeinek többségét impresszionista barátainak hagyta örökül (Degas, Monet, Renoir). Halála után egy évvel barátai 394 művéből rendeztek emlékkiállítást. Kollát Gyula * Virginia Woolf Orlando című regényének színikritikus alakja, Nicholas Greene mondja, egy színpadon játszó nő a táncoló kutyát juttatja eszébe. Kapcsolódó tartalmak: Forrásmunkák: Berthe Morisot, nok-es-muveszet.blogspot.com – A táncoló kutya, Artmagazin, Adél Thüroff
Képek: pinterest.com, wikipedia.org, paintingdb.com, blog.naver.com, flickr.com, wikipaintings.com, youtube.com, zeno.org, tumblr.com, amazonaws.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|