Művész és múzsa. Az örök páros. Múzsa híján a művész nem tud remekművet alkotni, és bizonyos, hogy a legkiemelkedőbb alkotások mögött – legyen az bármely művészeti ág – megtaláljuk az ihletőt. E művek azután örök időkre társakká teszik a párost, ám a való életben sokuknak nem sikerül egymás mellett kitartaniok. „Én Probstner Zsófikát kit határtalan kiolthatatlan szerelemmel szeretek, 's kinek egész szívét 's leghőbb viszontszerelmét bírom, megkértem, mert mi egymás nélkül nem élhetünk. Esedezve kérem áldástokat 's beleegyezésteket, mert csak evvel lehet boldogságom teljes, tudom hogy ezt meg nem tagadjátok tőlem, mert nem akarhatjátok fiatokat egész életére szerencsétlenné tenni.” Münchenből e sorokkal számol be Szinyei Merse Pál családjának arról, hogy eljegyezte a bécsi illetőségű Probstner Zsófiát. Szinyei apja nemcsak a fia festői pályáját tartotta komolytalan dolognak, de veszedelmes bohémnek gondolta az egész Gundelfinger-családot is, ahol Zsófia nevelkedett, ám azzal a feltétellel áldását adta a házasságra, amennyiben a fiatalok hazaköltöznek a család jernyei birtokára. A helyzet éppen olyan, hogy nem is kell nagy rábeszélés, mert ekkoriban készül el Szinyei (saját maga által is fő művének tartott) festménye, a „Majális”, mely egy müncheni kiállításon - nem is annyira a közönség, mint inkább a festők körében - óriási sikert arat, ám ezt követően a bécsi világkiállításon nem fogadták jól a festményt. Hazatérnek hát és a frigy megköttetik. Házasságuk boldogan indul, sorra születnek gyermekeik. Szinyei legfőbb modellje ebben az időben felesége, sok-sok képen örökíti meg kedves arcát, finom vonásait és messzire néző szemét. Készít róla egy sárga- és egy vörös ruhás vázlatot is, de elégedetlen az eredménnyel, így végül lila ruhában festi le Zsófiát. „Az első gyerekünket vártam, úgy ültem modellt, otthon, Jernyén, a lila tafota ruhában... Persze nem kinn a mezőn ültem modellt, azt Pali kívülről tudta. Minden fűszálat, minden sárga kikericset ismert... a lila, sárga és zöld szín finom hármashangzatáról beszélt akkoriban folyton. Nekem már a könyökömön jött ki. Mert benn, a műteremben is fárasztott a modellülés. A fiam gyorsabban fejlődött, mint a kép. A lila ruha szűk volt, szorított. Talán ezért lett kicsit szenvedő az arckifejezésem a képen.” - vall a képről (102 éves korában!) Zsófia. Bemutatásakor a kép csupa fanyalgó kritikát kap, ki a sötét tónust, ki a műtermi árnyékokat kritizálja. A festő amúgy is hajlamos szívére venni a bírálatokat, így a kedvezőtlen fogadtatás és a birtok apja betegsége miatt akkoriban rászakadó gondjai együtt már soknak bizonyulnak. Eldönti, hogy abbahagyja a festést, és a „Lilaruhás nő” lesz az utolsó képe. „Minek is fessek? Jobbat a Majalesnél úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell...” - jelenti ki ekkor Szinyei. Időközben más gondok is nehezítik életüket, hat gyermekük közül három kislány (Zsófia, Mária, Valéria) a diftéria áldozataivá lesznek. A sikertelenség, a csalódások és a sorscsapások megkeserítik házasságukat, a feleség nehezen viseli férje indulatkitöréseit és apátiáját, ezért kezdeményezi a házasság felbontását. Az asszony 1887-ben magával viszi életben maradt leányaikat (Rózsit és Adrienne-t), Szinyei pedig egyedül marad fiával, Félixszel. A festő szenved, de mélységesen nagylelkű az asszonnyal, akit szeretett. Nem hibáztatja, nem bántja egy szóval sem, tiszteli benne szerelmét, gyermekei anyját. De ecsetet nagyon sokáig nem vesz a kezébe. A „lilaruhás nő” később feleségül megy Ghillányi Imréhez, a későbbi földművelésügyi miniszterhez, és a látszólag laza művészvilágból könnyedén csusszan át az államigazgatás legfelsőbb szintjének merev rendjébe. Második házasságból öt gyermeke születik, így tizenegy gyermeket szül élete során. Zsófia még megélte (1952-ben, százkét éves korában halt meg), hogy a „Lilaruhás nő”-ből a legtöbb reprodukcióval rendelkező hazai festményként afféle „magyar Mona Lisa” váljék. Hogy miniszterfeleségként hogyan alakult az élete, arról meglehetősen keveset tudunk, ám az biztosra vehető, hogy egy sikeres ember mellett kiegyensúlyozottabb lehetett, mint megelőző házasságában. Nevét és alakját azonban Szinyei Merse Pál festette „bele” a történelembe, megteremtve ezzel számára az öröklétet. Hogy ennek okán illet volna e kitartania a művész mellett? Úgy vélem követ senki nem vethet reá, hiszen ha jobban belegondolunk, a múzsák is csak emberből lennének. Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Fedor Ágnes: A Lilaruhás nő (interjú Szinyei Merse Pál 102 éves özvegyével) - A Lilaruhás nő varázsa, mandarchiv.hu, Dippold Pál
képek: mandarchiv.hu, npg.hu, terminators.hu, artmagazin.hu, mek.oszk.hu, infovilag.hu
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|