A test öregszik, ám a lélek időtlenségben él. Tehát soha nem fiatal, soha nem öreg. Magdeburgi Szent Hugó gondolatát fényesen igazolják azok a szépkorú művészemberek, akik életük alkonyán estek szerelembe olykor több mint fél évszázaddal fiatalabb leányzókkal. Bolondot csináltak magukból? Ha előítélettel viseltetnek az emberek valamely párkapcsolat láttán, az feltétlenül elmondható az idős férfi, fiatal leány párosról. Gúny, lesajnálás, sőt, olykor még megvetés is övezi annak a sztereotípiának köszönhetően, mely az ilyen kapcsolatok (házasságok) esetében az összekötő kapocsnak sokkal inkább anyagiakat feltételez semmint érzelmiket. Így volt ez nagy mesélőnk, Jókai Mór esetében is, aki úgy tűnik nem tanult (pedig vélhetően ismerte) a nála bő évszázaddal korábban élt író/költő géniusz példájából. A hetvennégy éves Goethe halálosan beleszeretett a tizenhét éves Ulrike von Levetzow nevű leányzóba. Egyik közös sétájukon a leányzó kergetőzni kívánt a bohó szerelmesek szokása szerint, és eliramodott egy hegyi ösvényen. Az öreg Goethe utána, megbotlott és elhasalt. Ez az a jelenet, amit egy évszázaddal később Thomas Mann nem mert megírni: a világ szellemi fejedelme porban fetreng, míg a buta liba trillázva eltűnik a fák között. Az élettel teli ifjú lánnyal Goethe ismét fiatalnak érezte magát, visszatért életereje. 1823-ban, Marienbadban az Ulrike von Levetzow iránti váratlan és viharos szenvedély inspirálta utolsó nagy versciklusát, A szenvedély trilógiáját. Goethe házasságra készült, de a lányt visszariasztotta a hatalmas korkülönbség, s a félelem az örökségre váró irigyektől. Édesanyjával elutazott, és a költő nem látta őt többet. Hogy házasságuk milyen visszhangot váltott volna ki, már soha nem tudjuk meg. Feltételezhető, hogy egyetlen jelző lett volna uralkodó: botrányos! Nem volt ez másképpen akkor sem, amikor az országos tiszteletnek örvendő hetvennégy éves Jókai Mór 1899-ben feleségül vette a húszéves kezdő színésznőt, Nagy Bellát. Pedig Jókai hátralevő éveire a derűs boldogság forrása lett ez a szerelmi házasság, ám egyszersmind sok keserűségnek is okozója, mert szerelme miatt harcba kellett szállnia a leányával és annak családjával, és e harc következménye volt, hogy élete alkonyán elhidegült azok iránt, majd végképp elszakadt azoktól, kikkel hosszú éveket egyetértésben töltött együtt. Az idős írót családja és baráti köre is megpróbálta eltéríteni szándékától. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy a házasságkötést megelőző napokban Jókai háziorvosának kijelentései nyomán a házasság megakadályozásának hatékony eszközeként még Jókai elmebeteggé nyilvánításának lehetősége is felvetődött. A családtagok akkor ezt elvetették, de a feltevés, hogy az öreg Jókai tébolyultságában kötötte második házasságát, a mai napig kísért. Jókai életének Nagy Bellával töltött utolsó négy és fél évéről a Jókai-életrajzírás az elmúlt több mint száz évben olyannyira nem vett tudomást, hogy az mára valósággal Jókai biográfiai vakfoltjává vált. A kortársak inkább félrenéztek, hallgattak, az író életének ezen szakasza tabu, amit majd csak (Jókai-életrajzában) Mikszáthnak sikerül oldania: „Jókai nyilvános élete voltaképpen idáig terjed, ami ezentúl van, az már nem tartozik szorosan az életrajzhoz, annak elbeszélése csak rossz szokás. Csecsemőkorában még Napóleon is bizonyosan csak olyan csecsemő volt, mint a többi, és talán olyan tehetetlen fecsegő aggastyán lett volna kilencvenéves korában, aminők a kilencvenéves aggastyánok. Csak a közepe Napóleon. A zúzmarával ellepett fák télen mind egyformák.” Irodalmunk története nem ismer még egy írófeleséget, kinek neve oly kedvezőtlen megítélésben ivódott volna be köztudatunkba, mint Jókai Mór második feleségéé. Pedig vélhetően mind az idős író, mind a fiatal színésznő határozott szándékkal lépett a házasságba, amit később mindketten sokszor megbánhattak, ám minden bizonnyal kölcsönösen leltek benne örömet is. Nagy Bellának feltűnő drámai erejű hangja és alkata okán nagy pályát jósoltak a szakmában, ám azt követően, hogy feleségül ment Jókaihoz, visszavonult, feladta karrierjét. Ennek ellenére – bár sok „renitens” írófeleség nyert feloldozást az idők folyamán - Nagy Bella sohasem részesült rehabilitációban. Jókai özvegye a rosszindulatú jóslatok ellenére nem ment újra férjhez. 1939-ben zsidó származása okán Angliába menekült, és egy London környéki városkában érte a halál 1947-ben, 122 évvel férje születése után. Élete végén ezt írta házasságáról: „Társa lettem egy géniusznak, aki nemcsak hogy a világ egyik legnagyobb írója volt, hanem egyesítette magában a legszebb emberi tulajdonságokat.” A magyar írófejedelem utolsó éveit megszépítő asszony végső nyughelyének holléte ismeretlen, így aligha tudna emlékére bárki irodalomkedvelő egy szál virágot elhelyezni. Az alkonyesti szerelem naptüzének megértésében pedig ismét Magdeburgi Szent Hugó segít:
„...az időtlenségben élő lélek mit sem tud kezdeni a halállal. Saját megsemmisülését abszurdnak és elfogadhatatlannak érzi. Hosszabb távra van berendezkedve, mint a romlandó test.” Kollát Gyula Forrás: A láthatatlan Nagy Bella, Szécsi Noémi, halcsontosfuzo.postr.hu - Láng József: Jókai Mórné Nagy Bella emlékirata - Jókai második házassága, Tolnai Világlapja, 1904 – A szerelem bolondja, Lugosi András, bfl.archivportal.hu Képek: hu.wikipedia.org
5 Comments
Csilla
11/1/2014 04:38:36 am
Olvastam Nemerétől, a Jókai Mór szerelmei című könyvet. Mindig is érdekelt az írógéniusz magánélete és a nőkhöz fűződő kapcsolata. Alapjába véve semmi rendkívüli nincs abban, hogy egy olyan irányító személyiség mellet, mint laborfalvi Róza, a passzív nőies energiával rendelkező egyéniségek hatottak rá igazán. Ez a fajta két pólus több regényében megfigyelhető. Valószínűleg ő maga is tudta, ahhoz, hogy alkotni tudjon és az életben is jól elboldoguljon, egy erős személyiségű nőre van szüksége. De a szerepek akkor is ki vannak osztva, ha éppen megfordulnak. ........
Reply
Kollát Gyula
11/1/2014 06:34:51 am
Köszönöm az értékes kiegészítést Csilla.
Reply
Jókait nagyon szeretem, minden évben ellátogatok Füredre az Emlékházába és nagyszerű polihisztornak és embernek ismerhettem meg a leírások és a regényei alapján. Én eddig csak Laborfalvi Rózával kötött és boldogan együtt töltött házasságát ismertem. Biztos nagy szomorúsága volt utána egyedül lennie. De feltételezem, hogy Bella is boldog éveket adott neki. Nem értem, hogy miért kell másokat elítélni azért, mert szeretik egymást. Nem bántanak vele senkit, sőt, a legszebb érzés és a legleírhatatlanabb, miért bántjuk egymást - akár idős-fiatal, akár egyneműek - ahol tényleg igazi érzelmek vannak, amikkel nem ártanak senkinek - hát legyenek boldogok! :)
Reply
1/15/2017 10:50:34 am
A többi betegség sem korfüggő, miért éppen a szerelem lenne az? Semmi rosszat nem látok a nagy korkülönbséggel létrejött kapcsolatokban. Ha nekik ez jó, akkor én nem szólok bele!
Reply
Jossy
7/24/2017 07:47:13 am
Kellemes az utókorból azt hinni,, amit fentebb olvashatunk, de a nagy rózsaszínü mézes álom mögött van egy érdesebb felület is, amirõl elfeledkeznek a visszamerengõk. Jókai egyszer Nagy Bellával és annak anyjával valami illíriai (vagy dalmáciai?) vonatúton volt, és visszafelé utazván a két nõ kiakolbólintotta az öreg és már beteg írót a kupébol, mert ott a két hosszú ülés nekik ALUDNI kellett. Az öreg a kupé folyosóján volt kénytelen végigköhögni az utat, amíg amazok kényelmesen feküdtek/aludtak a kupéban. Ettõl kezdve kezdõdött a betegségének akut szakasza, tüdõgyulladással "megkoronázva". Nagy Bella errõl --érdekes módon-- megfeledkezett, amikor utólag mézes szavakkal dicsôitette az írót,...önmagát, és ezt a halva született egész házasságot.
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|