„Csak feleség vagyok, semmi egyéb” vallotta magáról anno Török Sophie, Babits Mihály felesége. Ez persze így nem igaz, hiszen több volt annál, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek párjai sem igazán lehetnek szimplán „csak” feleségek. A „nagy emberek” hitvesei nem bújhatnak el a fakanál mögé.
0 Comments
Argentínában máig az egyik leggyűlöltebb személy, de hazájában sem örvendett különösebb népszerűségnek. Halálának hírére több brit városban is örömünnepet tartottak, kisebb tömegek ittak és partiztak az utcákon. Ki volt ez a hölgy, akit csak ezen a néven emlegetett a világ: „Iron Lady”? A 20. század egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonya a semmiből érkezett és szétzúzott minden nemi és osztálybéli előítéletet egy olyan világban, ahol az érkezéséig kizárólag férfiak uralkodtak. Rendíthetetlen politikai elvei okán egy szovjet újságíró adta neki a „Vaslady” becenevet, melyet büszkén vett tudomásul. ...a katonaélet. A korabeli katonanótában kijelentő módban elhangzó megállapításhoz (ott még „sejehaj” is erősíti a dolog nagyszerűségét) én mégis kérdőjelet biggyesztettem, lévén, hogy (saját tapasztalatok birtokában) közel sem találtam azt férfiként sem olyan csodálatosnak. Hogy is lehetne az szép akkor nőként? Gyémántjubileum. Két emberöltő, 60 év „szolgálatban”. Kevés embernek adatik meg ennyi időt eltölteni egy házasságban, hát még egy királyi trónon. II. Erzsébet brit királynő házasságát tekintve már nyolc évvel ezelőtt átlépte e bűvös határt, uralkodását illetően pedig tavaly júniusban érkezett a jeles évfordulóhoz. A lövészárkokban didergő harcedzett katonák idegei minden éjszaka pattanásig feszültek, aludni egy szemernyit sem tudtak. Némán füleltek a vészterhes csendben, és amikor meghallották a szárnyak merevítő kábelei között hátborzongatóan süvítő szél zúgását, tudták, megérkeztek a „pokol angyalai”, akiket maguk között csak úgy hívtak: ÉJJELI BOSZORKÁNYOK. A lány, miközben számot vetett nyomorúságos életének kilátástalanságával, a híd korlátjának dőlve nézte a mélyben haragosan örvénylő vizet. Milyen egyszerű lenne most véget vetni az egésznek, gondolta. Agya már hajlott a döntést elfogadni, teste megfeszült az elrugaszkodáshoz. Ám ekkor valaki megszólította. „Maga mit csinál itt?” Előbb nem felelt, aztán azt mondta: „Be kéne ugrani, az anyja szemit.” „Miért nem ugrott már be?” „Nézem, hogy tán a partról könnyebb.” Sissiről, a magyarok kedvenc királynőjéről sok-sok festmény, fotó maradt az utókorra, ám rá gondolván sokaknak az életéről készült film főszereplőjének, Romy-nak a képe villan be elsőre. Aligha véletlen ez, hiszen a két nő alakja mintegy összeolvadt az idők folyamán, sorsuk tragikumai pedig csak erősítik azt a hitet, a színésznő Sissi huszadik századi újjászületése. Hogy a címben szereplő két fogalmat mi (helyesebben ki) köti össze? Frissen szerzett információim szerint az agykurkászok, kik szerint a férfiak eme reakciója ösztönösen következik be a csinos arcocskákon megjelenő könnycseppek láttán. Mit mondjak? Tapasztalatom szerint bennem, férfiemberben a könnyek (nem csak a női!) együttérzést, sajnálatot, szánalmat váltanak ki. Pánikot sosem! Amikor a címben szereplő kifejezést hallom, nekem mindig a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői, a bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal bíró szörnyek, a nimfák jutnak eszembe. Helytelenül persze, mert sokkal inkább a „sellőkre”, távolkelet gyöngyhalász lányaira kellene asszociálnom. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|