Égi tünemény, szivárvány volt ő az argentinok millióinak szemében. Fényt, reményt vitt az életükbe, soha nem feledte honnan érkezett. Bár „szivárványútja” nagyon korán megtört, a színésznőből lett elnökasszony alakja legendává vált. Dél-Amerikában korábban nem volt hozzá hasonló ellentmondásos személyiség, akit ekkora fanatikus rajongás és tisztelet övezett. Eva Perón, „Evita” - ahogy világszerte ismertté vált – Maria Eva Duarte néven, törvénytelen gyerekként született 1919-ben (apja gazdag, nős földbirtokos, anyja pedig kitartott szerető volt). Apja elismerte gyermekének, nevét adta neki és testvéreinek is, sőt gondoskodott róla, hogy nem hivatalos családja ne szenvedjen hiányt semmiben. 1926-ban azonban meghalt, és nehéz idők következtek a családra, mert annak felesége viharos jelenetek közepette minden erővel távol akarta tartani a törvénytelen gyerekeket a temetéstől, továbbá eltüntetni a környékről is. Ezen gyermekkori, mély nyomot hagyó emlékekkel magyarázzák, hogy Eva egész életében erős gyűlöletet érzett a felső- és középosztály, az arisztokrácia iránt, hogy mindig szimpatizált a forradalmi eszmékkel, és jelentős jótékonysági tevékenységet folytatott. Az anyagi támasz nélkül maradt anya végül bordélyházat nyitott, ahol madámként működött, gyerekei pedig az örömlányok társaságában cseperedtek. Eva tizenöt évesen szabadult ki a sanyarú otthoni környezetből, s rövidesen ismert színésznő lett. Csillaga 1944-ben indult meg fölfelé, amikor egy földrengés áldozatai részére szervezett jótékonysági esten találkozott későbbi férjével, az akkor 48 éves Juan Peronnal. A magas, jóképű Peron ekkor a katonai puccsal hatalomra került Pedro Pablo Ramírez kormányában volt munkaügyi miniszter. Pozíciója és külseje egyaránt inspirálta a lányt, hogy mindent megtegyen az elcsábítása érdekében. Erőfeszítéseit siker koronázta: együtt töltötték az éjszakát. A pár rövid idő után közös lakásba költözött, és ezt követően a miniszter a fiatal nőt még a legtitkosabb tárgyalásaira is magával vitte (ami persze meglehetős port vert „magasabb körökben”). Kezdetben a szenvedély kötötte őket össze, később pedig a politikai szövetség. 1945-ben egy újabb katonai puccs után a kormány megbukott, Peron pedig börtönbe került, Evita emlékeztette híveit, hogy mennyi mindent köszönhetnek az egykori munkaügyi miniszternek (8 órás munkaidőt, pihenőnapot, és nyugdíjat vezetett be az elnök engedélyével). Közbenjárásának köszönhetően több százezer ember vonult az utcákra Peron szabadon bocsátását követelve. Az akció sikeres volt, párja kiszabadult, és feleségül vette a lányt (1945. október 21-én titokban kötöttek házasságot). Evita rövidesen hatalmas népszerűségre tett szert, és nem kis szerepet játszott abban, hogy Juan Peron-t 1946-ban argentin elnökké választották. Akármekkora is volt azonban a népszerűsége, az arisztokrácia soha nem fogadta be, körükben mindig kirekesztettnek érezhette magát. Példának okáért, nem tették lehetővé számára, hogy belépjen a Sociedad („Társadalom”) elnevezésű jótékonysági szervezetbe, melyet addig hagyományosan az elnök felesége vezetett. Evitának azonban ez sem szegte kedvét: megalapította az „Eva Peron Alapítvány”-t, és rövidesen már az ő jótékonysági szervezete jelentette a legnagyobb segítséget az argentin szegényeknek. Evita mindenhová elkísérte férjét, támogatta mind a politikában, mind a magánéletben. Az elnöki pár között remek munkamegosztás működött: Peron gyakorolta a hatalmat, Evita pedig a jótékonyságért, a különféle népjóléti intézkedésekért volt felelős. Jól végezte a dolgát, hiszen nemcsak a politika árnyoldaláról terelte el a figyelmet, hanem hihetetlen népszerűséget szerzett magának és férjének. Valóságos Evita-kultusz alakult ki országszerte, milliók rajongtak érte. Ennek köszönhetően ő nyerte meg a következő választást férjének. Ez volt az első olyan választás Argentínában, amikor (neki köszönhetően) már a nők is szavazhattak. Ő kórházi ágyában szavazott, mert ekkor már súlyos beteg volt. 1951 júniusában diagnosztizálták nála, hogy méhnyakrákja van. Még műthető lett volna, ő azonban nem akart eltűnni a nyilvánosság elől. Az argentinok „Szent Evitája” 1952. június 6-án, az elnöki beiktatáskor még (33 kilóval könnyebben) megjelent a Casa Rosada erkélyén, majd néhány héttel később, július 26-án meghalt. Mindössze 33 éves volt. Halálakor többnapos állami gyászt rendeltek el, a virágüzletek kivételével minden zárva volt. Testét bebalzsamozták és üvegkoporsóba tették, melyhez 3 héten keresztül zarándokoltak el a gyászolók. Temetésekor Buenos Aires utcáin tumultuózus jelenetek játszódtak le: 3 embert eltapostak, kétezren pedig megsérültek az Evita-gyászban. A tömeghisztéria csúcspontját a temetés napján érte el amikor koporsóját fehérbe burkolt ágyútalpon vitték végig a főváros utcáin. „Visszajövök és millióké leszek" - mondta halála előtt Evita. Ötven évvel később jóslata beteljesedett. Mítosza élőbb, mint valaha: könyvek, filmek sokasága méltatja életét.
Kollát Gyula Megjegyés: Az 5. és a 7. képen jelenetek az "Evita" című filmből (Eva Peron szerepében Madonna) Képek: thefamouspeople.com, argentour.com, eleonoragadjeva.com, hu.wikipedia.org, dareoutloud.com, dspace.lrri.org, arteargentina.com, telegraph.co.uk, fanpop.com, forbiciate.com, taringa.net
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|