Igéző, barna mandulaszemek, melyeket, ha sorsa „szabványosan” alakul, felnőtt élete során talán csak egy férfi csodálhatott volna (már, ha egyáltalán értékeli ezt ott valaki). Szülőhazájában minden női bájt ormótlan lepellel kell eltakarniuk, egyes vidékeken pedig úgy adják-veszik a nőket, mint a háziállatokat. Zohre azonban szerencsés volt, így történelmet csinált! 1999 telén a tizenhárom éves Zohre Esmaeli és családja már négy hete menekültek a hírhedt tálibok által uralt Afganisztánból Iránon, majd Türkmenisztánon át Oroszországba. A cél Németország volt. Mindenüket el kellett adniuk, hogy ki tudják fizetni a szervezetet, amely kicsempészte őket országukból. Egy „emlékezetes” időszakot Moszkvában töltöttek. Hatvanan zsúfolódtak össze egy dohos épület sötétjében, embertelen körülmények között. “Akármennyire is próbál bizakodó maradni az ember, ha vaksötétben, egy csomó idegen emberrel összezárva, vécé és fürdőszoba nélkül kell élned, előbb-utóbb beleőrülsz a szituációba” – meséli Zohre, - “A legiszonyatosabb a szag volt, ennyi ember együttes kipárolgása. Elviselhetetlen.” Két hét után apja megelégelte, és utolsó filléreiket felhasználva egy hotelbe költöztek. A lányt lenyűgözte a rengeteg autó, az orosz főváros híres metrójának mozgólépcsői és hatalmas csillárjai. Afganisztánban nincs metró, de még a vonat sem gyakori jelenség. Meglepte az is, hogy itt a lányok – habár tél volt – térd feletti szoknyákat hordtak. Afganisztánból Németországba egy hónap az út. A Kabulból menekülő családnak legalábbis ezt mondták a „szállítók”. A család szülőföldjéről való szökése végül fél évig tartott. Zohre emlékszik a teherautóra, melynek platóján Németországba érkeztek. Rejtekhelyéről óvatosan felemelkedve épp kilátott a szélvédőn, és felkiáltott: “Németország! Itt vagyunk, megcsináltuk!” Levette fejkendőjét és sosem vette többé vissza. A lánynak tizennyolc éves koráig kellett várnia, hogy munkát vállalhasson. Közel egy évig egy német barátjának családjánál lakott, majd születésnapja után nem sokkal felhívta a fotóst. Egy nagy modellügynökséghez jutott be. Ma már minden héten képek százai készülnek róla. Markáns vonású, keleties arcát kisminkelik, erős, fekete haját lesimítják. Zohre vékony lábait egy, a kelleténél két számmal nagyobb, telitalpú csizmába bújtatva pózol. Órákon át. Egyenes hát, tiszta tekintet még a fotózás végén is. A kabuli lány kitartó. Már majdnem tizenhét éves volt, mikor életében először eljutott egy H&M-be, ahol rengeteg ruhát felpróbált. „Nagyon jól nézel ki, modellalkatod van.” – mondta az eladónő a lánynak, aki addig sosem gondolt arra, hogy szép lenne. Az eladónő adta meg a telefonszámát annak a fotósnak, akinél később karrierjét kezdte. Apja épp akkor talált neki egy afgán férjet. Zohre egy téli éjjel két pulóverből álló ruhatárát egy táskába gyömöszölte. Nagyon jól tudta, mi történik Afganisztánban azokkal a lányokkal, akik engedély nélkül hagyják el a szülői házat. Véletlenül leesnek egy hídról, esetleg egy száguldó autó gázolja el őket. Apja azonban nem tett semmit, hagyta kikopni az életükből. Már hozzászokott, hogy a kifutón végigsétálva a nézők látványosan megbámulják a fenekét vagy sűrű, fekete haját. „Nekünk, afgánoknak szerencsénk van, sok köztünk a szép testű, karakteres ember. Míg ők ezt elrejtik, én megmutatom.” Ám az elején nem ment könnyen: „Sokáig nem akartam, hogy ennyien lássanak”, attól is félt, hogy apja esetleg felfedezheti egy plakáton vagy újságban. Régen elképzelhetetlennek tartotta, hogy fürdőruhás vagy fehérneműs fotók készüljenek róla, nemhogy meztelen képek. „Azt hittem, ez mind bűn.” Németországban Zohre megtalálta a szerelmet is, és párjával hamarosan össze szeretnének házasodni. Ehhez viszont kikerülhetetlen, hogy az afgán hagyományok szerint Zohre családjának férfitagjai elfogadják leendő férjét. Közel tíz év után először találkozott szüleivel, apja szerint szégyent hozott rá, ő pedig úgy válaszolt: „Én még mindig az a Zohre vagyok, akit szerettél, csak máshogy élek.” Nemrég az interneten rendelt magának egy burkát, ami elmondása szerint embertelen viselet. Úgy érzed, megfulladsz, megvakulsz és megbénulsz. A fejed búbjától földig leérő, vastag pamutból készült öltözék kirekeszt a világból. Levegőt alig kapsz, mozogni alig tudsz, látni pedig annyit láthatsz, amennyit a szemed előtt kivágott négyszögletes, csipkével fedett, rácsos nyílás látni enged.
Most 28 éves, és Düsseldorfban él. A tálibok elől menekülve szakított népe hagyományaival. Most ő a világ kifutóinak legújabb büszkesége, a világ első és eddig egyetlen afgán modellje. Kollát Gyula Forrás: Mi van a csador alatt? Egy afgán modell csodálatos története - hvg.hu - Afganisztán: nők kivégzése a futballpályán, Kiskegyed Képek: hvg.hu, blog.xfree.hu, magazindegundem.com, 123people.com, blogspot.com, rnw.nl, wanted.de, picasaweb.google.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|