„A sors, a szeszélyes tündér, látszólag mindent megadott neki: szépséget, bájt, szellemet... szárnyaló erőt a lángész követésére röptében és mindezek fölött a lehetőséget, hogy korának legnagyobb költője belőle meritsen ihletet halhatatlan költeményei számára. Csillagkoronának fejére pedig Petőfi Sándor szerelmét. És azután..”* Szendrey Júlia (író, költő, műfordító - 1828-1868) közel egy századon át hordozta magán a hűtlenség bélyegét. Kortársai és az utókor nem tudta megbocsátani neki, hogy a lánglelkű költőóriás halálát követően – még a gyászév letelte előtt – újra férjhez ment, sőt „bűnét” tetézte azzal, hogy második férjét is elhagyta. A „bírók” azonban nagyon felszínes ismeretek alapján ítélkeztek, valójában egyáltalán nem ismerték ennek a tragikus sorsú asszonynak az igazi életét. Az igazság majd csak 1925-ben lát napvilágot, amikor is előkerül, és a Pesti Napló birtokába jut Szendrey Júlia naplója. Az ekkor megismert dokumentumok jóvoltából azon mód emberibbé, érthetőbbé válik a fiatalasszony élete és cselekedetei. Kiderül, hogy alaptalanok voltak a vádaskodások, mert nem volt csapodár és hűtlen sem lett Petőfi emlékéhez, sőt a híresztelésekkel ellentétben második férjét sem kalandvágyból hagyta el. Mindent tőle telhetőt megtett, hogy bizonyosságot szerezzen első férje sorsát illetően. Petőfi Sándort 1849. július 20-án Tordán látta utoljára. Ezt követően még két levelet kapott tőle, azután halálhírét hozták. Kisfiával ekkor Kolozsvárra utazott, mert úgy gondolta, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Azonban hiába várt, hiába remélt. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Pár napot Udvarhelyen is töltött, és meglátogatta azt a helyet, ahol a férje elesett. Végül Zoltán fiát szüleinél hagyva Pestre utazott, ahová 1850. április 24-én érkezett. Vigasztalódni azonban sehogyan sem tudott. Elhatározta, hogy Törökországba megy, ott keresi tovább a férjét; Haynau azonban visszautasította útlevélkérelmét. Lichtenstein Ferenc herceghez, Haynau bizalmas emberéhez fordult ekkor, ki őt vigasztalta, várakozásra intette, sőt lakásán meg is látogatta. Ez akkor a lapokban sok mendemondára adott alkalmat. Ekkoriban mutatták be neki Horvát Árpád egyetemi tanárt, aki gálánsan felajánlja, hogy feleségül veszi a magára maradt asszonyt (annak tudatában, hogy szerelemről szó sincs). Később Júlia így ír erről barátnőjének: „Menhely vagy öngyilkosság között kelle választani s mert Sándor fia miatt élni, ha lehetséges, kötelességemnek tartám, s nevéhez méltóbbnak tetszék a férjhezmenetelem, mintha az elutasitott tolakodók jó hirnevemtől megfosztanak, Horvát Árpád ajánlatát elfogadtam és neje levék.” A Hölgyfutár és a Pesti Napló gúnyos cikkeket jelentet meg Júliáról, aki Petőfi halálának évfordulója előtt kötött új házasságot. Házasságát azonban beárnyékolta, hogy pletykák kelnek szárnyra férje kicsapongásairól. A férfi dolgozószobája magányába zárkózik esténként, ahol pornográf tartalmú könyveit nézegeti. Júliának is megmutatja őket, de ő elutasítja próbálkozásait. Külön szobába költözik, kizárólag barátnőjének írja meg, mi történt: „Ha a természet legmegvetésreméltóbb salakját akarod látni, nézz egy gyáva férfit. Férfinak alkottatott és gyáva! – Ha nyálkás, hideg kigyó csusznék el lábaim fölött; ha egyszerre undok varangybéka meresztené rám kidülledt szemeit, nem költene bennem oly utálatot, undort, mint egy erőtelen, gyáva férfi csókja vagy csak érintése…” Júlia egészsége sokat romlik. 1867-ben édesapja a lakást vásárol leánya számára. Hogy a társasági élet ne vegye szájára a házaspárt, papíron Horvát Árpád lett a lakás bérlője. Júlia ide költözik. Mivel senki nem tudja, hogy az asszony miért menekült el házasságából, ez csak még tovább ront megítélésén. Néhány rosszakarója a valóságot elferdítve nyilatkozik róla a lapokban. Az asszonyt ekkora már legyőzte a rák. Tóth József tanító látogatja a beteg asszonyt, felolvas neki, beszélget vele. Ő az első, aki betekintést nyerhet Júlia házasságának titkaiba. Neki diktálja halálos ágyán: „Bünül rótták fel nekem, ami minden ember szent joga: leélni a saját életét. És még nagyobb vétkül azt, hogy mindenek dacára ez mégsem sikerült. Vergődtem a béklyók ellen, lehunytam szemem, hogy feledni tudjak, lázadoztam, mint a börtönbe zárt rab a berácsozott ablak előtt... mindhiába. Az óriás reám sütötte bélyegét, és én nem Szendrey Julia voltam többé, hanem Petőfi hitvese, akárki nevét viseltem is. Hozzája mértem mindenki mást és senki sem ütötte meg a mértéket. Kevesen tudják, hogy Júlia saját jogán is irodalmi teljesítménnyel bír: verseket, novellákat írt, ő ültette át elsőként Andersen meséit magyarra, és George Sand műveiből is többet lefordított. Oldassék hát fel ez a sokat szenvedett asszony „bűnei” alól, mert épp' oly érző, vérző szívű ember volt és ugyanúgy szeretett és szenvedett, mint bárki más, aki érzéseiről így vallott halálos ágyán atyjának írt levelében: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.” Kollát Gyula Szendrey Júlia: Ne higyj nekem… Ne higyj nekem, ha mosolygok, Álarcz ez csak arcomon, Mit felöltök, ha a valót Eltakarni akarom. Ne higyj nekem, ha dallásra Látod nyílni ajkamat, Gondolatot föd e dal, mit Kimondanom nem szabad. Ne higyj nekem, hogyha hallasz, Fölkaczagni engemet, Megsiratnál, hogyha látnád Egy ily percben lelkemet. Kapcsolódó tartalmak: *Bethlen Margit grófnő
Képek: lafemme.hu, w3.georgikon.hu, wikimedia.org, irodalmiklub.blogspot.com, classic-painting.net
2 Comments
Csilla
11/4/2014 06:26:03 am
Nem vagyok Petőfi gyűlölő és nem tisztem, hogy a költőóriás nimbuszát leromboljam. De itt egy szerencsétlen sorsú nő, akinek azért kellett szenvednie, mert a férje megírta hozzá a világirodalom egyik legszebb szerelmes versét. Tette ezt avval a fajta cinikussággal, ami csak önző férfiakat jellemez.
Reply
Kollát Gyula
11/4/2014 09:00:05 am
Kedves Csilla! Úgy van beállítva az oldal, hogy a kommentek automatikusan nyilvánosságra kerülnek. Ez a hozzászólás is megjelent, amint megírtad, és én csak akkor tudnám meg nem történtté tenni, ha törölném. De nem akarom. Nagyjából egyetértek a leírtakkal, és úgy gondolom, hogy aki másként gondolja, az majd vitába száll vele. Köszönöm, hogy olvasod írásaimat :)
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|