Mielőtt bárki is károgni kezdene, gyorsan leszögezem: a szerelem nem korfüggő! Sok-sok szerelem és néhány házasság után ezt bizton állíthatom! Ismerek nagyon fiatal embereket, akik zsigerből elutasítják a nagy érzést, és ismerek számtalan kortalan „elvetemültet”, akik szerint ha nem ismerted meg a szerelmet csak élőhalott voltál. Hogy hol az igazság és ki dönti el? Soha nem voltam VADÁSZ! Értem ez alatt, hogy soha nem gyűjtöttem „skalpokat”, pusztán azért, mert az olyan macsós „fasza” dolog. Soha nem voltam képes egy nővel „belebonyolódni” a témába, ha nem viseltettem iránta érzelemmel. Ez a tényt – még ha oly „cikis” is – bevállalom. Nem tehetek róla, ilyennek teremtett a jóisten. Egy fiatalemberrel keveredtem vitába nem is oly rég, aki kijelentette – és eltökélten hisz is benne! –, hogy a szerelem BETEGSÉG. Volt egy-két pengeváltásunk ez ügyben, de hajthatatlan maradt, szilárdan kitartott álláspontja mellett. Annyit tudni kell róla, hogy emberünk soha nem volt még szerelmes! Ennek apropóján – egy személyes találkozásunk alkalmával – azt kérdeztem tőle: ettél e már csokit? Igen, válaszolta. És szereted, kérdeztem? Igen, jött a válasz. Adta magát a következő kérdés: Tudod e barátom, hogy miből derült ki számodra, hogy szereted e a csokit, avagy nem? Tanácstalanságát kihasználva én válaszoltam helyette: abból, hogy MEGKÓSTOLTAD! A szerelmet SOHA NEM KÓSTOLTAD – folytattam – ne alkoss tehát véleményt róla! Kóstold meg, és ha megtörténik egyszer, nagy kíváncsisággal várom a véleményed! Nemrégiben olvastam egy Nepálban élő, tibeti származású buddhista szerzetesnő életrajzi regényét (írtam is róla SZERESD MAGAD, A TÖBBI JÖN MAGÁTÓL címmel), aki könyvében ezt állította: a nők nagyon jól megvannak férfiak nélkül is. Ezt én készséggel el is hiszem neki. Az egyetlen parányi gondom a dologgal kapcsolatosan mindössze annyi, hogy hősnőnk – lévén szerzetesnő – még soha nem próbálta, milyen is egy férfival élni! Aki még soha nem élte át a testi szerelem gyönyörét! Ismét egy olyan ember – akit egyébként végtelenül tisztelek - nyilatkozik valamiről, amiről halvány gőze sincs! És egy pillanatig sem állítom, hogy nincs igaza! Ismerve a világot, melyben felnőtt és amelyben él, teljes joggal állíthat ilyet, de közel sem vagyok biztos abban, hogy nekünk – egy „másik világban” élőknek – ezt el kell fogadnunk. Vallom: nekünk (nagyon sokaknak), akik megtapasztaltuk a végtelen érzést, fentebbi tapasztalatlanok véleményét aligha kell elfogadnunk. Mi áldhatjuk/átkozhatjuk, pokolra kívánhatjuk vagy imáinkba foglalhatjuk a szerelmet, mert TUDJUK mi fán is terem. Úgy gondolom, hogy a szerelem végül is (szinte) mindig csalódást hoz. Csalódunk, mert azt hisszük (akarjuk hinni), hogy örökké tart. De nem tart örökké! Keserves a kiábrándulás. Sokan becsapják magukat, amikor azt állítják: a szerelem átalakul szeretetté. Ez butaság! A szerelem nem alakul át, hanem elmúlik, MEGHAL! A szeretet, amit sokan a folytatásának vélnek, csupán megalkuvás, a kompromisszumok végtelen sorozata. Ami nagyon szép, de a szerelemhez semmi köze! Ezzel együtt szerelmesnek lenni eszméletlenül csodálatos dolog! A szerelmes ember – legyen az akár a sokadik szerelme – javíthatatlanul hisz abban, hogy az érzés örökké fog tartani. Hiába az előző leckék tanulsága, azok fabatkát sem érnek. És ez így van jól. Soha nem adhatjuk fel a reményt, hogy van valaki a világon, akivel megélhetjük az örök szerelmet! Mert az lehetetlen, hogy nem létezik egyetlen olyan lény sem a planétánkon, aki ezt meg tudná adni nekünk. Jó néhány éve élek már egyedül – mint említettem volt fentebb, számtalan szerelem és néhány házasság után –, és bevallom, eleinte hihetetlenül élveztem a teret és a szabadságot, mely megadatott számomra kilépvén a kötelékekből. Hiszen ezt hiányoltam mindig, bármennyire is fülig szerelmes voltam. Mert a szerelem (vagy talán a partner) ezeket „elszívja” előlünk/tőlünk. A szerelem mindent akar, minden porcikánkat, minden időnket, minden rezdülésünket. És nem alkuszik, visz mindent! Ha akarjuk, ha nem. Neki szőröstül-bőröstül kellünk, felfal bennünket. És ezt kezdetben elfogadjuk, sőt mi több még élvezzük is. Ám egyszer csak hiányozni kezd egy pici szabadság, egy pici tér, ami csak a miénk, ahová visszavonulhatunk. Mert időközben annyira elvesztünk a szerelemben, hogy elvesztettük önmagunkat. És most kétségbeesetten keressük, szeretnénk visszakapni legalább egy darabkánkat, mert nagyon hiányzik a saját énünk, az elveszett identitásunk. A legtöbb esetben sajnos esélyünk sincs, hogy ezt a pirinyó életteret (ahová alkalomadtán elvonulhatnánk) megkapjuk. Mondhatnám, boldog vagyok, mert úgy alakult, hogy megleltem az oly annyira hiányzó teret és szabadságot. De milyen áron! Hogy elvesztettem SZERELMET! És ez túl nagy ár! Mert hiába kaptam meg az óhajtott kincset, cserébe elvesztettem két másikat: az ÉRINTÉST és az ÖLELÉST. E kettő nélkül pedig (hiába az a fránya nagy szabadság), mit sem ér az élet! Te hogy vagy a szerelemmel? Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Képek: sadlovestory.us, tapely.com, top1walls.com, ytimg.com, consulentiolistici.it, wallpapergang.com mikidor.ro, jerecuperemonex.com
18 Comments
Anna
1/4/2015 04:34:22 am
Jó érzés volt olvasni (bizonyosan az őszinte hang miatt) és elgondolkodtató, köszönjük a cikket! :)
Reply
Kollát Gyula
1/4/2015 04:40:35 am
Én köszönöm, hogy elolvastad Kedves Anna :)
Reply
Pár napja írtam a face-n azt a végül törölt bejegyzést - amit te pont olvastál is még - arról, hogy jelenleg hogy érzem magam párkapcsolat, szerelem nélkül - szarul. :)
Reply
Kollát Gyula
1/5/2015 04:11:50 am
Nagyon igazad van Kati! Minden szerelem ott és akkor az IGAZI! Úgy vagyok vele, bár tudom mind véget ér (véget érhet egyszer), azért csak jöjjön, mert KELL! (de nagyon :)
Reply
Az, hogy a megtapasztalás fontos, és azért vagyunk itt, nem vonom kétségbe. Azzal azonban nem feltétlenül értek egyet, hogy mindent át kell élnünk ahhoz, hogy tudjuk, hogy adott élet(helyzet)ben nincs rá szükségünk. Ezzel az erővel egyetlen heteroszexuális férfi sem vallhatná magát heterónak, hiszen ha még nem szeretkezett férfivel, nem lehet biztos abban, hogy nem élvezné-e azt épp úgy, netán jobban, mint a nővel átélt testi szerelmet...! Az embert az érzései, ösztönei, vágyai, vonzalmai, preferenciái, prioritásai vezetik, és simán előfordulhat, hogy valakinek épp a cölibátust, míg másnak a promiszkuitást kell megtapasztalnia, megint másoknak meg a monogám társszerelmet, hogy egyéb példákat ne is említsünk, hiszen sokféle lehetőség van még, nem csak a magunké.
Reply
Kollát Gyula
1/5/2015 04:05:35 am
Eszter, én határozottan vallom, vállalom a heteroszexuális mivoltomat úgy, hogy még soha nem voltam (és kb egymillió százalékos, hogy nem is leszek) férfival. A cölibátus (mint pl az "interjúmban" szereplő Ani esetében) megtapasztalása ragadtathat afféle kijelenésekre is mint "interjúalanyomé", de annak látszólagos elfogadása serkenthet olyan szörnyű tettekre is (pedofília), mint amilyeneket az ebben elő papokról olvashatunk. Szóval kell a tapasztalás, a helyzetek átélése ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsunk (kivéve persze a férfi férfival dolgot :) A kommented záró gondolata fenomenális, eszméletlenül tetszik, imádom :)
Reply
3/30/2015 05:13:48 am
Nem muszáj mindent kipróbálni, a műszer is kimutatja, hogy kihez vonzódsz: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=1043 Zsigerből utasítanám el az érzést, amely csak jön, és felöklel újra meg újra. A "szabadság" időt ad arra, hogy saját magad dolgait rendbe rakd, ha úgy tetszik, magadba legyél szerelmes. Olyankor nem azért akarsz szép lenni, vagy elérni hatalmas dolgokat, mert épp a kedvesedben akarsz jó benyomást kelteni, hanem önmagad miatt. Nem elutasítóan írom ezt a szerelemről, ugyan ki ne akarna szerelmes lenni, csak az, hogy valaki szerelmes akar lenni a szerelembe, lásd Rómeó helyzetét, korántsem egy építő jellegű szerelem, és ettől óvakodni kell. Azt mindenki megérzi, mikor szerelmes, első találkozáskor is, habár ezer arca van a mocsoknak, azt mindenki tudja. Na ez a pillanat, amire kevesen várnak.
Reply
3/4/2015 04:18:54 am
Visszaolvasgattam ezt-azt és gyanítom, hogy megemlítettél ebben a bejegyzésben... De arra már nem emlékszem, meséltem-e annak idején az okát is, hogy miért gondolom betegségnek a szerelmet. Ha nem, vagy ha legalább 1 másik olvasódat érdekli, akkor itt is elmesélem.
Reply
11/17/2015 12:15:29 pm
Itt a véleményem oka és alapja! Ebből látszik, hogy igenis betegség a szerelem!
Reply
3/4/2015 04:34:01 am
Válaszolok a többi hozzászólónak is.
Reply
7/4/2016 09:38:42 am
Most már én is remélem, hogy utoljára szólalok meg ebben a témában, de elég sok cikket találtam, nagyon különböző forrásokból, és mind egy irányba mutatnak.
Reply
Kollát Gyula
7/4/2016 11:14:28 am
Igen András, talán meg sem kellett volna szólalnod szerelem ügyben, hiszen semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezel ebben a témában. Úgy értve, hogy sohasem élted át ezt az érzést. Most válaszul ide linkelhetnék akár egymillió szerelmet dicsőítő írást, de nem teszem, mert én nem azok alapján ítélem meg a szerelmet, hanem saját tapasztalataim alapján. Javasolnám neked is, hogy a jövőben csak abban esetben nyilváníts majd véleményt ebben a témában, miután személyes tapasztalataid lesznek e téren. Amúgy őszintén sajnállak, hogy csupán mások ebbéli véleményét tudod folyamatosan idecitálni (úgymond idegen tollakkal ékeskedel), mert igen szomorú dolog az, hogy a végtelen érzés (talán örökre) kimaradt az életedből.
Reply
1/11/2017 01:02:20 pm
Felkérésre írt, kb 1 hónapos cikkem a témában (a blog nem az enyém, vendégblogger voltam, és még leszek is ott, más témában is): http://azigaziszivrohamgyar.blogspot.hu/2016/12/meszaros-andras-legnepszerubb-betegseg.html
Reply
2/10/2017 01:21:36 pm
Most találtam, mert egy Valentin-napi kép alá akartam valamit linkelni. 4 évvel ezelőtti Facebook jegyzetem a témában, ismerőseimmel és az ő ismerőseikkel megosztva: https://www.facebook.com/notes/m%C3%A9sz%C3%A1ros-andr%C3%A1s/febru%C3%A1r-14/432435993503440?__mref=message_bubble
Reply
2/4/2018 11:57:24 am
Ez nem ért el eredményt a Porcelán Szív irodalmi magazinban. :( Pedig akrosztichon (tehát a sorok kezdőbetűiben is van üzenet.)
Reply
Kollát Gyula
2/4/2018 02:13:44 pm
Szerintem megérdemelten nem nyert semmit ez a "remekmű" :-) :-) :-)
Reply
2/13/2018 01:43:28 pm
Érdekes, hogy idén sokkal kisebb felhajtás van február 14. körül, mint az utóbbi 20 évben bármikor. Nem divat már a szerelem?
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|