A természet türelmes mester, ráérősen, komótosan alakítgatja „szobrait”. Évmilliókon át farigcsálja műveit, „vésői” a szél, a víz, a fagy és a forróság. Örök elégedetlen, soha nem érzi befejezettnek alkotásait, bár elég rápillantani a Babás szerkövekre, hogy azt mondhassuk, ennél tökéletesebbek már nem is lehetnének. Több irányból is nekifuthatunk, ha látni szeretnénk a Jakab-hegy déli oldalán mintegy kilométer hosszan sorakozó bizarr, népi mondákkal övezett sziklacsodákat. Én Kővágószőlősről rajtoltam és a főútról a kocsma mellett (gyengébb idegzetűek a „művekben” magukhoz vehetnek egy szíverősítőt) balra P■ jelzésen kezdtem meg a hosszú emelkedést. Elejébe igen csak barátságosnak mondható a lejtő szöge, hanem amint elérjük a P+ jelzést, kissé eldurvulnak a dolgok. Szó se róla, jó kis szuszogtató etap vár ránk míg felérünk a Jubileumi kereszthez, de az onnan nyíló kilátás (na meg persze az utána következők is) megérnek minden fáradtságot. Innen már a P▲ -ön haladva sorra csodálom a Babás szerkövek furcsa alakzatait. Érdekes vörös homokkő képződmények, gyakorlatilag összecementálódott kovasavas kavicsrétegek. A lazább anyagokat a víz és a szél elhordta, az időtálló tömbök pedig furcsa sziklaalakzatként emelkednek ki környezetükből. Nevük a pogány korból maradt fenn (Babba istenasszony -földanya- tiszteletének emléke), a szerkő jelentése: áldozati hely, szentkő. Jelzésemhez egyszer csak balról megérkezik a K+ jelzés (a Jakab-hegyi tanösvény 4. állomása van itt: „Babás szerkövek keleti vége”), és ezen folytatom utam. Hamarosan az úgynevezett Sasfészek impozáns sziklafalaihoz érek. Az egykor itt bányászott kövekből készítettek ablak- és ajtókereteket, malom- és sírköveket, útszéli kereszteket. A hegy déli lábánál meghúzódó falvakban éltek az itt dolgozó „kővágók”. Miután jól kibámészkodtam magam a sziklabirodalomban, indulok tovább. Amidőn fentebb a P+ keresztnél azt mondottam volna, hogy jó kis szuszogtató szakasz, akkor a most következő (bár nem túl hosszú) etapra csak azt a jelzőt használhatom, hogy kegyetlenül meredek (persze túlélhető, de fokozott óvatosság ajánlott!). Amikor először jártam itt, egy kőrengeteg előtt bizony gondolkodóba estem, merre-hogyan tovább? Mindenáron el akartam valamiképp slisszolni mellette egy barátságos ösvényen, de semmi ilyet nem láttam. Nem volt mit tenni, megkezdtem araszolásomat felfelé a hatalmas sziklatömbökön. Kisvártatva meg is pillantottam az egyiken a követendő jelzést, igazolván, jó helyen járok. Tériszonyosoknak nem igazán ajánlanám (korlát nincs), de akinek nincs ilyen fóbiája, annak is ajánlott a körültekintő haladás. A „rettenetes” szakaszról felérve a hegytetőre már egy kényelmes sétaúton találom magam, melyen a K jelzés halad, és rögtön egy információs tábla fogad, ami két lehetőséget kínál a továbbhaladást illetően. Balra indulva a „Halomsírokhoz” juthatok el, ami nagyjából 1 kilométeres kitérőt jelent útvonalról, míg jobbra indulva a Zsongor-kői kilátópont a kínálat. Őszintén szólva a sírdombocskákra nem „izgultam rá” különösebben, így meglehetős könnyű döntés után jobbra fordultam. A K jelzésen egy rövidebb szakasz megtétele után nyíl mutatja a kilátó felé követendő utat. Itt jobbra térve lefelé indultam, ám a Zsongor-kő előtt még egy másik látnivalóba botlok, a Remete-barlangnál vagyok. Ezt követően azonban már pillanatokon belül a kilátóponton találom magam (itt van korlát!). A kőhöz megható népmonda kapcsolódik: A Jakab-hegy alján élt régen egy Zsongor nevű legény. Gyönyörű menyasszonyát a török basa fondorlattal elraboltatta és a várába vitette. Egy viharos éjjel a legénynek sikerült a leányt megszöktetnie, de a törökök felfedezték a szökést és a nyomukba eredtek. Egy nagyon lapos kőnél utolérték és bekerítették őket. Mivel nem akartak fogságba esni a legény lovával a szikla alatti félelmetes mélységbe vetette magát, ahol halálra zúzták magukat. Azóta Zsongor-kő a neve ennek a lapos sziklának (a zsongor szó egyébként török nyelven sólymot jelent). A kőről nyíló kilátással elvagyok egy darabig, igazság szerint nehéz ilyen helyről szabadulni, mert a látvány fogva tart. Azért egyszer csak rászánom magam, és K jelzésre visszatérve battyogok tovább, hiszen látnivaló akad még bőven. Először a pálos kolostorrom következik, majd tovább haladva egy kis tó, végül pedig egy földvár sáncai. Utóbbitól fordultam vissza, és indultam Kővágószőlősre. Igazság szerint a Babás-szerkövek keleti végénél a K+ jelzésről balra fordulva a P▲ és K▲ jelzéseket követve Cserkúton keresztül (nagyon szép Árpád-kori temploma van) is visszatérhettem volna a kiindulási pontomhoz, de inkább választottam ugyanazt az útvonalat lefelé is – amin feljutottam -, mert így újra megcsodálhattam a „babákat”, ne meg a mellőlük nyíló csodás panorámákat is. A faluba visszaérve vetettem még egy pillantást az út menti kocsmára. Tele volt a terasza emberekkel. Úgy néztem valami sportolófélék lehettek, talán testépítők, mert mindegyik gyúrt éppen (hasra) és szorgalmasan gyakorolgatták az egykaros súlyemelést (korsóval). Ők is felnéztek habzó itókájuk mellől, és némi sajnálkozást véltem kiolvasni tekintetükből. Vélem igen lesújtó véleménnyel lehetnek az ilyen magamféle csámborgó lélekről, aki nem tud nyugodtan egy helyben maradni a sejhaján. Kollát Gyula A galéria képei: 1. térkép, 2. indulás felfelé, 3. végre feltűnnek a „babák”, 4. kő kövön, 5. élet a sziklákon, 6. magányosan, 7. köves út, 8. a keleti végeken, 9. már a K+-en, 10. jelek a sziklán, 11. a Sasfészekhez érve, 12. kolostorrom, 13. kilátótorony, 14. pihenő és tűzrakóhely, 15. átvágott földsánc
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Tihanyi túrák Archives
August 2017
Cimkék
All
|