Nyelem a port, orromba benzingőz „illata” száll, fülembe munkagépek „zenélnek”, szemem egy építkezés lehangoló látványában „gyönyörködik”. A Csanyik-, és Forrás-völgyek találkozási pontjában ballagok zöld kereszt jelzésen a Hársas-bérc felé. Ide épült, és mint tapasztalom éppen terjeszkedik tovább egy gyógyszergyár. Amúgy itt másféle épület nincs is, csak az üzem „szép” épületei, és hatalmas parkolója „ékesíti” a tájat. Meglehetősen illúzióromboló látvány ez itt a természet lágy ölén. Váradi szállásomról Nagyvisnyó, Mályinka, Lillafüred érintésével, a Herman Ottó emlékpark előtt balra kanyarodva, meseszép útvonalon autóztam ide. Mondanom sem kell, hogy a szerpentinutat övező gyönyörű táj látványa okán belém költözött áhítat itt egy pillanat alatt tovatűnt. Miután a gyárral szemben, egy erdőszélen leparkolom autómat megkezdem bolyongásomat jelzéskeresés ürügyén. Meglehetősen nehezen találom, mert elejébe el sem akarom hinni, hogy át kell caplatnom a parkolón, majd egy sorompó mellett egészen a gyárkapuig (a munkába igyekvő melósok hada között), hogy ráleljek. Pedig ott a jel, sőt egy tanösvény indító táblát is találok, és ilyeténképpen megnyugodva egy munkagépek által jól felszántott úton indulok az építkezés éktelen zajainak kíséretében. Kapkodom is a csülkeimet rendesen, hogy minél hamarabb távolabb kerüljek a „civilizációtól”. Jól kitaposott és jelzésekkel is rendesen ellátott ösvényen emelkedek, egy szép és hangulatos (madárdalos) erdő koros fái között. Lelkem gyorsan regenerálódik ebben a környezetben, és hamarosan kiheverem a gyár okozta „sokkot”. Elérem a Keskeny-lyuk szép fekvésű tisztását, ahol jobbra zöld sáv jelzésre váltok, és előbb az erdő vadjai által kedvelt csalitoson, majd sűrű bokrok övezte ösvényen haladva érek fel a Kis-Galya kúpjára. A galya ugyan fátlan, füves hegytetőt jelent, de ez a galya nem fátlan, ezért körkilátás nem nyílik róla, de ettől függetlenül érdemes felmászni, mert azért ha körbe nem is, de úgy „fél körbe” szép panoráma nyílik. Miután kigyönyörködöm magam, indulok is visszafelé. Gyorsan elhagyom a zöld kereszt (balról), majd zöld kör (jobbról) becsatlakozását, és kisvártatva a piros kereszt jelzés érkezik balról. Kis ideig a két jelzés együtt halad, majd rövidesen a piros kereszt jobbra tér. Vele együtt kanyarodom én is, és egy nagyon szép erdőben, jól jelzett ösvényen indulok a „pokolba”. Szintutam beerdősült töbröket, töbörsorokat kerülgetve vezet el az Udvarkő-barlanghoz (nevezik Dante poklának, és hívják sziklakapus víznyelőnek is). Az Udvarkő-barlang egy 25 méter hosszú, 18 méter mély szakadéktöbör. Egykor hatalmas víznyelő barlang volt, azonban beszakadt a teteje -”szakadékká omlott”- és a pusztuló barlang katlan formájával olyan képet fest, hogy Dante nyugodtan meríthetett volna innen ihletet a Pokol című művéhez. A szakadékban odvas kidőlt fák, és öt kis barlanghasadék található. Odalenn sokkal hűvösebb van, mint a felszínen, mert a hőmérsékelt-kipárolgás hiánya miatt mindössze 10 fok körüli az átlaghőmérséklet. Leereszkedem az igen meredek lejtőn (15 méter szintet veszítve), kapaszkodva mindenbe, ami csak lefelé menet a kezem ügyébe akad (kidőlt fák, ágak, kövek), és egy kis sziklakapun áthaladva máris a „pokolba” jutok. Esős időszakban, amikor a talaj felázik és csúszós, nagyon meggondolandó a lemenetel, mert ilyenkor elég reménytelen a feljutás. Megeshet, hogy egy jó ideig lenn ragadunk, és csak az itt lakó ördöggel cimborálhatunk. Fotózgatom lenn egy ideig, folyton azt figyelve, hogy mikor bújik elő „ördögkoma” valamelyik barlanghasadékból, hátha megörökíthetném, de úgy látszik házon kívül van, így a randink elmarad. Mindenesetre nem egy vendégmarasztaló hely ez (nyirkos, hűvös, és mindenfelé sötéten ásító lyukak), így kotródom is kifelé a felszínre. Odafenn leülök egy kidőlt fára, és nagyon élvezem a kontrasztot, ami itt fogad. Köröttem napsütötte erdő, nyíló virágok, a tiszta levegőt szinte harapni lehet. Csak ülök és hallgatom a csendet, közben pedig elmajszolok egy banánt. Ezt követően rádöbbenek, hogy szomjas is vagyok, és mivel forrás nincs a közelemben (és víz sincs nálam) kénytelen vagyok a „véletlenül” magammal hozott dobozos sört kortyolgatni. Miközben iszogatom (még jó, hogy nincs a közelemben senki), elkezdek hangosan rötyögni, mert a szituról eszembe jut a skót vicc, miszerint: A két skót, apa és fia a piacon vásárolgat, amikor a tíz éves forma fiú arra kéri az apát, hogy vegyen neki dinnyét. Az apa nagyvonalúan teljesíti is a fiú kívánságát. Telnek, múlnak az évek és az apa a fiúval egy meleg nyári napon a városban jár éppen, amikor is a már nagykorúvá lett, tizennyolc éves fiú azt kéri az apjától - mivel nagyon megszomjazott a hőségben - vegyen már neki egy pohár sört. Mire az apa felháborodottan : - Hogy képzeled fiam? Dinnyére sört? Meglehetősen jó hangulatban indulok tovább, és egy szép gyertyános-tölgyes erdőben haladó kényelmes szintúton átsétálok a Bükk-hegység egyik kistájának, a Kis-fennsíknak a déli szegélyén található Csókásra (itt mindent csókásnak neveznek: ez a neve a hegynek, a rétnek, a barlangnak, a víznyelőnek és a forrásnak is). Nagyon hangulatos a hely, van itt kulcsosház, kiépített szalonnasütő hely, pihenő asztalokkal és padokkal, madáretető, székelykapu, szóval mi szem-szájnak ingere. Innen rövid sétával elérhető a Csókás-forrás (vékony sugárban folyik is belőle víz, ami azonban kisvártatva eltűnik, hol is máshol, mint a Csókási-víznyelőben), majd tőle nem messzire egy töbör alján találjuk az 55 m hosszú Csókási-barlang szűk nyílását. (Első meredeken lejtő 10 m-es szakasza csak kötél, vagy létra segítségével járható, de a keskeny hasadék mögött többemeletes, cseppköves labirintus rejtőzik.) Miután végigjártam, és megnéztem minden csókás nevezetű látványosságot, megkeresem a piros sáv jelzést. A pihenőhelytől balra tartva a kis plató közepén meg is lelem, és azon enyhén hullámzó, széles földúton bükkösben folytatom utam a Kovács-kő oldalában. Mintegy két kilométernyi, leginkább gyönyörű szálerdőben vezető igen csak kímélő szakaszt magam mögött hagyva enyhe lejtőn érek a Lencsés-nyeregbe. Itt balra, zöld sáv jelzésre fordulok, és bő fél kilométer megtétele után érem el a Csókásnál elhagyott piros kereszt jelzést, és a zöldet most jobbra elhagyva megkezdem ereszkedésemet a Forrás-völgy zárlatába. Egy kissé nyaktörő a mutatvány, mert igen csak meredek a „pálya” (200 méteres távon 50 méternyi szintet veszítünk). Áldom is az eszemet, hogy nem ellenkező irányból kezdtem neki ennek a körtúrának (ami persze nem véletlen, mert előzetesen „orvul” tájékozódtam a magassági paramétereket illetően). Tehát lefelé sem piskóta dolog megtenni ezt a szakaszt (mondjuk felázott, csúszós talaj esetén seperc alatt túl lehet rajta esni -nem is csak képletesen-, de felfelé mégis leginkább csak ínyenceknek ajánlott. Leérve, a völgyfő tisztásos katlanjában található a Felső-forrás, ami fölé vízművet építettek, de a turistákra is gondoltak, mert egy vastag csövön át is bőségesen zubog a kristálytiszta, jéghideg nedű. Leszámítva a vízmű, romantikusnak még a legnagyobb „rosszindulattal” sem nevezhető építményét, a környék igazán hangulatos. A forrás vize kis patakként indul tovább útjára árnyas fák lombjai alatt. A mederbe dőlt fatörzseken új élet sarjad, a kis ér vizét terelgető sziklákon pedig zöld moha takaró díszlik. Szűk sziklaszoroson (felszakadt mészkőalagút), forrásmészkő lépcsősor mellett folytatom utam, és továbbra is nagyon meredeken ereszkedem lefelé. Egy helyütt a völgy kitágul, köröttem égerek és tengernyi hatalmas levelű vörös acsalapu (más néven kalaplapu vagy nagy szattyú). Éppen virágzásuk idején érkezem, és mondhatom, nem semmi látvány a zöld levéltenger felett ringatózó mályvaszínű fürtök tömkelege. Hegyvidéki patakok, források környéke a kedvelt élőhelyük, és mivel ezek itt adottak, érthető tömeges jelenlétük. Egy kitaposott ösvény elején a P● jelzés jobbra hív a Flóra-forráshoz, és én el is fogadom a meghívást, mert a megtekintése oda-vissza mindössze 700 m-es kitérőt jelent számomra. A forrás szépen foglalt, mellette hangulatos kis tisztás, padokkal, asztalokkal, kiépített tűzrakóhellyel, igaz ideális hely egy piknikezésre. Egy kilométernyit vándorlok még a völgyben, amikor is utamat a piros négyzet jelzés keresztezi. Jobbra indulok, hogy a pokoli barlang után egy büdösbarlangot is szemügyre vehessek. A karros hegyoldal alatti kis nyakon át a völgy oldalhorpadásába ereszkedem, és máris szemembe ötlik a barlanghoz vezető piros omega jelzés. Szemügyre veszem a meredeken felfelé induló ösvényt, és megállapítom, hogy ez is pokolian jól ki van találva, mert akrobatikus mutatványok nélkül az üreg megközelíthetetlen. Neki gyürkőzöm, és mindenféle kapaszkodók igénybevételével felügyeskedem magam a Büdös-pesthez. Jókora, ívelt bejárati szádája a Forrás-völgy alsó szakaszának Déli oldalán, 42 m-rel a völgytalp fölött nyílik. Egyetlen, tágas, 36 m hosszú, átlag 5 m széles, 3 m magas csarnok, amelynek végén öblös, kútszerű kürtő tekint az égre. Nem lehetetlen, hogy korábban, amikor még egy szinten volt a Forrás-völgy talpával, annak patakja hozta létre. Ahogy az már csak lenni szokott, egy nagyon meredek lejtőn felmenni minden esetben lényegesen könnyebb, mint azon lejutni, így a barlangtól való lemászás nem nélkülözte a mókásabb elemeket, de azért egyszer csak földet értem itt is. Büszkén jelenthetem, hogy két lábra, és nem egyéb testrészre sikeredett a landolás. Visszatérve a piros kereszt jelzésre jobbra indulok, és néhány lépés után balra máris megpillantom következő „áldozatomat”, a Kecske-lyukat. Hatalmas sziklafal aljában nyílik a Kecske-lyuk háromszög alakú, tágas bejárata. Hátrafelé egyre szűkülő folyosója 400 m hosszan nyúlik be a Forrás-völgyből a Csanyik háta alá -első 100 métere utcai ruhában is járható-. Itt él egyik vak barlangi bogarunk a csökevényes szemű Gebhardt vakfutrinka. A barlang mennyezetén kecsketőgy alakú cseppköveket figyelhetünk meg. Végét agyagos szifon zárja. A barlangtól már csak egy jó kilométernyi könnyű sétautat kell megtennem magára hagyott kis autómhoz. Útközben még érintem, és meg is állok a Király-kútnál, aminek a megjelenése (legalábbis ottjártamkor) egyáltalán nem nevezhető királyinak (sőt!). Ezzel együtt is nagyon élveztem ezt a túrát, mert a gyár környékét leszámítva, nagyon szép tájakon, gyönyörű erdőkben vitt utam. Megerőltetőnek sem igazán mondható a bejárt útvonal, mert a megtett 15,5 km-es távon mindössze szűk 500 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni, és meredek emelkedő a Büdös-pest-hez vezető nyúlfarknyi szakaszt leszámítva nem volt. Néznivaló bőségesen akad útközben, úgy mint négy barlang (Udvarkő-, és Csókási-barlang, Büdös-pest és Kecske-lyuk), három forrás (Csókás-, és Flóra-forrás, Király-kút), na és a kilátópont a Hársas-tetőn. Úgy vélem, hogy ezt az útvonalat bátran ajánlhatom bárkinek, mert bizonyára nem okoz majd csalódást annak, aki végigjárja.
Kollát Gyula Megjegyzés - A túrabeszámoló forrása: KOLLÁT GYULA: KÖRÖK AZ ÖRDÖGSZÁNTÁSOK FÖLDJÉN – Rendhagyó bükki túrakalauz (Ad Librum kiadó 2010)
3 Comments
Banga Szilvia
1/26/2014 09:47:13 pm
Tetszik ahogy leírod a vándorlásaidat. Szerintem még azok is kedvet kapnának bakancsot húzni, akik nem szoktak túrázni.
Reply
1/27/2014 12:43:14 am
Nagyon örülök Szilvi, hogy tetszett :) Külön köszönöm a megosztásodhoz írt kedves ajánlót :) 20 körtúra szerepel a könyvben, amiket majd folyamatosan közreadok. Valamennyi ilyen (vagy még ilyenebb) stílusú, és őszintén remélem, hogy elolvasásuk után néhányan tényleg nekivágnak a hegyek ösvényeinek.
Reply
Banga Szilvi
1/27/2014 05:29:21 am
A kedves ajánlót szerintem a Klári írta a megosztáshoz, de persze teljesen egyet értek vele. Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Tihanyi túrák Archives
August 2017
Cimkék
All
|