Egy teremtett lélek sem jár a Szalajka-völgyben ily korai órán, amikor elhajtok a völgy bejáratát őrző, most nyitott sorompó mellett (a pénzbeszedők még nem kezdték el „áldásos” tevékenységüket). Ebben az időszakban a megszokott tömegnek, nyüzsgésnek még nyoma sincs, csend honol a tájon. Napközben hallhatatlan zajok, neszek vesznek körül, felettem álmosan bólogatnak a fák lombjai. Jobbról a kisvasút állomásán a piros mozdony még aluszik, és szenderegnek balról a büfék, és a pavilonok is. Pihen a völgy, napközben meggyötört tagjait nyújtóztatva, kis patakjának lágy csobogását hallgatva
0 Comments
Megkerülöm az utat lezáró sorompót (tulajdonképpen itt lépem át a Nagy-fennsík nyugati kapuját), áthaladok a majd' évszázada csákányolt sziklakapun, és elém tárul a Fekete-sár-, és Kőrös-bércek ölelésében fekvő, fenyvesekkel, töbrökkel tarkított Fekete-sár-rét. A gyönyörű összképet csak az aszfaltút szürke csíkja rontja, melyet a tanösvény fehér alapon kék átlós sáv jelét követve, bő másfél kilométernyi kutyagolás után, végre az Olasz-kapui tanösvény második állomását jelző táblánál jobbra térve elhagyhatom. Hajnali fél öt van, sötétben vágok neki a buszpályaudvarig tartó hosszú útnak. Mint minden utazás előtt, most is égbeszökő adrenalinszinttel és izgulással a gyomromban botorkálok a flaszteron. Kocsmáros cimborám is koránkelő fajta, „műintézményének” hirtelen feltűnő fényei késztetnek megtorpanásra. Beugrom hozzá egy szíverősítőre, ő meg kedvesen érdeklődik tőlem: hová lesz a séta? Elárulom neki, hogy a Balaton-part van megcélozva, mire ő – az időjárás előrejelzések ismeretében – „kedvesen” csak ennyit mond: - Jó szar időd lesz Gyulám! Elérve a S jelzést jobbra fordulok és megkeresem a közelben található Szarvaskúti-víznyelőt. Nem is tudom, hogy vagyok én ezekkel a víznyelőkkel. Kétségtelenül érdekes jelenség, amint egy felszíni patak vize (de lehet ez akár egy időszakos vízfolyás is) egyszer csak eltűnik a karsztos kőzetben, hogy majd bizonyos távolságot a föld alatt megtéve egy idő után forrás formában megjelenjen, és ismét a felszínen folytassa az útját. Rövidesen az egykori üveghuta telep maradványaihoz érek. 2001-ben végeztek itt feltárásokat, amikor is több régi épület alapfalait sikerült megtalálnia a régészeknek. Egy munkásház, és egy lakóház alapjait kipótolták és megmagasították, föléjük tető került. Itt most tablókon lehet megszemlélni a Gyertyán-völgyi üveggyártás történetét. Körbenézegetem az ipari műemléket, majd folytatom utam, és bár jelzés nem segít, a térképem alapján balra a Szarvaskúti-Csúnya-völgybe fordulok. „Reggeltől estig a friss levegőbe járnék, Amíg a vidám alkony, mely halk sípon dúdolgat, Mint arany sapkát dobná magasba a holdat, S kék csipkével beszegné az utakat az árnyék...” Tóth Árpád gyönyörű sorait olvasgatom a Tárnics-tanösvény indító tábláján, miután mellette az erdőszélen leparkoltam az autót. Turista,- és műutak adnak itt egymásnak randevút. Leballagok a hegyről és a Z (zöld sáv) jelzésen jobbra fordulva folytatom körtúrámat. Előbb a mahócai-, majd a lillafüredi kisvasút pályáját keresztezi utam. Utóbbi helyen (ilyet se láttam még) a sínekre van festve a turistajelzés. Igencsak szükség is van rá, mert a túloldalra tekintve csak egy zöld „falat” látok magam előtt, ami konkrétan egy hatalmas, embermagasságú csalántenger! Még nem sikerült kiderítenem, hogy van e a környező hegyeknek (Jávor-hegy, Szent István-tető, Fehérkő-lápa-tető) olyan pontja, ahonnan egyben láthatnám ezt az „ékszerdobozt”. Hitem szerint lennie kell, mert olyan látvány, mint ami onnan tárulna elém, ahhoz fogható nem túl sok lehet kis hazánkban. A Bükk-hegység talán legszebb pontján, Lillafüreden a Hámori-tó partján állva vetődik fel bennem a gondolat, miközben a „földszintről” nézegetem a meseszép tájékot. Járjuk az erdőt, rójuk a kilométereket, s „tarisznyánkban” langyos szendvics vagy „páncélos” lapul, kulacsunkban meg langyos víz lötyög. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen olyan turista, akinek a fejében megfordult már az „elvetemült” gondolat: de jó lenne útközben itt-ott belebotlani egy jó kis lacikonyhába, ahol frissen sült csemegék és hűtött itókák várnak! Innen már csak egy bő kilométert kell megtennem, hogy a csúcsra érjek. Kisvártatva megkerülöm a Szász-bércet, ami a környező hófehér mészkőszikláktól eltérően barna színű, és egykori bazaltlávából keletkezett. Picit továbbhaladva egyszer csak feltűnik egy tábla az út mentén, ami feliratával megállásra késztet. Ez áll rajta: GABBRÓ INTRÚZIÓ. Semmi egyéb cicó, meg „fölösleges” magyarázat, röviden, tömören ennyi. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Tihanyi túrák Archives
August 2017
Cimkék
All
|