Az ELŐZŐ RÉSZBEN Örvényesről indulva „becserkésztük” a félsziget Apáti templomtól a Csúcs-hegyig terjedő szakaszát, megnéztük a hegygerincen futó útvonal megannyi látványosságát. A mostani részben – miután leereszkedtünk a csúcsról – a nyeregből folytatjuk utunkat, hogy előbb szőlőtáblák közt haladva, majd a Kiserdő-tető szikláit kerülgetve, végül az Óvár dombjának leküzdése után egy igazán különleges hangulatú településre jussunk.
A csúcs alatti nyeregben egy „karácsonyfa” (útjelző) áll, mely igazán nagy segítségünkre van abban, hogy kiválasszuk mely látványosságot célozzuk meg. Az egyik nyíl egy közeli kilátópontra irányít, és javaslatom szerint ne is rohanjunk a félsziget belseje felé addig, míg ezt a bizonyos sziklaperemet fel nem kerestük, mert fantasztikus panoráma nyílik róla egyrészt az alatta elterülő Külső-tóra, másrészt gyakorlatilag Tihany nagy részére – beleértve a Kiserdő-tetőt és az Óvár dombját, de feltűnik a Belső-tó, sőt a még távolabbi Apátság is. (A galéria képein: 1 tavasszal virágzó cserszömörce bokrok mellett Orlay-murokmezőn át vezet az ösvény a kilátóponthoz 2 Külső-tó 3 Kilátás a félsziget belseje felé)
Visszatérve a nyeregbe a sárga háromszög jelzésen ereszkedem le a hegy aljába. Itt ugyancsak egy útjelző oszlop fogad, melyről a Kiserdő-tető felé mutató nyíl irányát választom. Innentől jelzésem becsatlakozik a zöld háromszög jelölte útvonalba, mely az Óvár aljába fog elvezetni. Ebből a pontból szétnézve szőlőföldek végtelenjén kalandozhat a szem, melyeket keresztül-kasul földutak szabdalnak. Ezek egyikén indulok tovább, ám első alkalommal igen kalandosra sikerül a próbálkozásom. Mivel jelzéssel sehol nem találkozom, csak úgy találomra kanyargok az utakon, de egy idő után belátom, hogy így nem jutok célba. Visszafordulok hát, és újra elindulok a „karácsonyfától”.
Rögtön az útjelző után balra egy földút vezet a hegy felé, ám rövidesen kiderül – lévén, hogy jelzést itt sem találok –, ez sem az én irányom. Kicsit tovább haladva, balról egy csapást vélek felfedezni, és – bár jelzés nem irányít arra, vesztenivalóm nem lévén – követni kezdem. Nem túl nagy meggyőződéssel ballagok a csupán itt-ott bokrokkal szegélyezett szakaszon – ezekre ugye jelzést sem lehet festeni –, amikor egyszer csak a lábam alatt egy lapos kövön felfedezem a zöld háromszög jelzést. Innentől már megnyugodva folytatom utam. Azóta már többször jártam ezen a szakaszon, és nincs problémám, de aki először jár itt – érkezzen bármely irányból –, annak bizony hozzám hasonló kalandban lehet része, mert ennek a szakasznak egyik végén sincs semmiféle jelzés, mely a nevezett csapásra irányítana.
Ismét szőlőtőkék mellett ballagok, melyek praktikusan itt-ott a jelzések elhelyezésére is módot adnak. Olyan nagyon más nincs is jó darabon, melyre jelet lehetne festegetni, de a tőkék nagyon is megteszik. Tény, hogy nem sűrűn látni „pingálást”, de az a néhány, ami el van helyezve, kellőképp segíti a haladást. Annyi furcsaság azért még van a dologban, hogy – más tájaktól éltérően – a zöld háromszög helyett időnként egy lila színű számot lehet látni a tőkéken. Ezeket már a Csúcs-hegyre menet az erdőben is megfigyeltem, de akkor nem tudtam mire vélni. Utólag annyit derítettem ki, hogy a félszigeten néhány javasolt (kör)túra útvonalat jeleznek, melyek a hagyományos jelzésekkel ellátott túraútvonalakon futnak.
Különösebb vargabetűk leírása nélkül értem el a Kiserdő-tetőt, ahol is a számomra – lévén afféle sziklaimádó – oly kedves „Szélmarta-sziklák” vártak rám. Ezekhez a bizarr bazalttufa sziklaformációkhoz hasonlók például a Nyereg- és Csúcs-hegyen is láthatók, ám számomra mégis az itteniek a legkedvesebbek, lévén „őket” láttam először tihanyi kirándulásaim során.
Tény, hogy a tetőről nincs kilátás a Balaton víztükrére, de a szikláktól nyíló panoráma így is parádés. Alattunk a Belső- és a Külső-tó csillog, a távolban pedig a nyugati oldal hegyvonulata sejlik.
Már a tetőről történő leereszkedés közben is láttam, hogy Óvárhoz érkezni leginkább csak tavasszal érdemes. Nem állítom, hogy máskor nem szép e tájék (sőt!), de ebben az évszakban fenomenális látványt nyújt a domboldalt borító hófehéren virágzó Orlay-murok tenger.
Olybá tűnik, mintha hópaplan takarná az üde zöld fákkal, facsoportokkal tarkított tájat. Elmondhatatlan élmény ebben a „hótengerben” kaptatni felfelé a domboldalon, mely élményt még sokszoroz az ösvényről nyíló pazar kilátás.
Óvártól lefelé ereszkedve több pontról pazar kilátás nyílik a Balatonra, és utunkba esnek a Barátlakások és a Ciprián-forrás is.
A partra leérve a zöld sáv jelzés most már végig műúton haladva, majd a hajókikötőnél jobbra térve meglehetősen szuszogtatós emelkedéssel elvezet bennünket az Apátsághoz, illetve egy tündéri kis faluba. De róla majd legközelebb, mert ez a kis ékszerdoboz megérdemel egy külön írást.
(a lentebbi galériában: 1 Pirosló cserszömörcék az Apáti-hegyen 2 Ösvény Kiserdő-tetőn 3 Guszta (mérgező!) kecskerágó bogyók a Kiserdő-tető aljában 4 Kiserdő-tető az Óvár oldalából 5 Hajó érkezik a kikötőbe 6 Színorgia a Kiserdő-tető oldalában: virágzó cserszömörce bokrok és Orlay-murok
Kollát Gyula
Képek: szerző
(a lentebbi galériában: 1 Pirosló cserszömörcék az Apáti-hegyen 2 Ösvény Kiserdő-tetőn 3 Guszta (mérgező!) kecskerágó bogyók a Kiserdő-tető aljában 4 Kiserdő-tető az Óvár oldalából 5 Hajó érkezik a kikötőbe 6 Színorgia a Kiserdő-tető oldalában: virágzó cserszömörce bokrok és Orlay-murok
Kollát Gyula
Képek: szerző
Kapcsolódó tartalmak:
RSS Feed
