Azok a csodálatos fák

Olvastam valahol, hogy mennyi mindent tanulhatunk a fáktól, különösen a sokat megélt, sokat látott idős példányoktól. Hogy miket is pontosan? Például állhatatosságot, önbecsülést, bölcsességet, rugalmasságot, elfogadást, kötődést és még sok egyéb hasznos dolgot. A fák reményt és szeretetet is ébreszthetnek bennünk, melyekhez elég csak látnunk vagy éppen megölelnünk őket.

---

Az elfogadásra talán az egyik legjobb példa Új-Zélandon található „Szélfútta fák”, melyek a mostoha körülmények ellenére is élnek és virulnak:
Slope Point Új-Zéland Déli-szigetének a legdélibb pontja. A térséget folyamatosan erős és hideg szél éri, amely az Antarktiszról érkezik. A szél annyira erős és kitartó, hogy megcsavarja a fákat, így azok megdőlve nőnek a szél irányába. A területet birkalegelőnek használják, és a birkákon meg néhány tehénen kívül nem is él itt más élőlény vagy ember. Van néhány magányos menedékház a fák szélárnyékában, de azok is elhagyatottak. 

Az állhatatosságra aligha lehetne jobb példát találni, mit az Árbol del Tule:
A Föld legvastagabb törzsű fája. A mexikói Oaxaca állam közepén, Santa María del Tule település központjában áll. A kétezer évesnél is idősebb mocsárciprus (Taxodium mucronatum) mély öblöktől tagolt törzsének mellmagassági kerülete 57,9 méter, legnagyobb átmérője 14,5 méter. Számítások szerint a 42 méter magasra nőtt növény térfogata 800 m³-nél is több, tömege pedig eléri a 630 tonnát. Méltán nevezik El Gigante-nak. Az aztékok misztikus fája önmaga sarjtelepéből nőtt ki, s lett egy 15. századi hármas facsoportból – a feltörő újabb sarjakkal együtt – lassanként egyetlen óriássá.  

Törzsének jellegzetes formájú kinövéseit a népi fantázia különböző nevekkel látta el, például elefánt (el elefante), oroszlán (el león), krokodil (el cocodrilo), hal (el pez) vagy „manók háza” (la Casa de los Duendes).

Megannyi csapást túlélvén a dél-karolinai Angyal Tölgy a rugalmasság szimbóluma:
Virginiában áll, életkorát 1400 évre becsülik. A 20 méteres magasságához zömök termet társul, törzsátmérője mindössze 2,7 méter, azonban a leghosszabb ága 27 méteres. A fa Charleston város parkjában élvez védettséget. A néphagyomány úgy tartja, hogy ez a legöregebb élő szervezet a Mississippitől keletre, és nevét egy Angel nevű birtokról szerezhette. Túlélt számtalan hurrikánt, földrengést, emberi károkozást. Legnagyobb kárt ágaiban az 1989-es Hugo hurrikán tette, de sikeresen begyógyultak sebei és túlélte a viszontagságokat. Ő és hasonlóan girbegurba ágú társai jól példázzák, hogy hajlékonyság a túlélés egyik záloga.

Az önbecsülésre talán az olajfa (Olea europaea) szolgáltatja a legjobb példát, bizonyítván, hogy barázdált, csavarodott és göcsörtös törzzsel is lehet szépnek lenni:
Idős példányai több helyen is fellelhetők a Földközi-tenger mellékén.​ Koruk kétezer év körüli lehet, egy Kréta szigetén élőnél ezt az évgyűrűk alapján sikerült is igazolni. A kis termetű fák közé tartozik, magasságot a 15 métert ritkán haladja meg.

Az olajfa igazi túlélő. Jól tűri a szárazságot, vígan megél olyan területeken is, ahol egész nyáron nem esik az eső, ahol júniustól októberig egy csepp vizet nem kap. Kibírja, ha letörnek az ágai, túléli, ha kivágják, sőt még azt is, ha kigyullad és tövig leég, mert a gyökere felső részéből új hajtások fakadnak. 

Példának okáért, ha sikerül elég közel férkőznünk a jeruzsálemi Getsemáne-kert évezredes olajfáihoz, akkor láthatjuk, hogy törzsük már csak egy üres héj, lombjukat a gyökerükből felnövő ágak nyújtják az ég felé. Egyes szakértők szerint az öreg olajfák törzse „csak” nagyjából hétszáz évig él, utána mindenképpen ezekkel a sarjhajtásokkal újul meg a fa.

Az „életfa” – már, ha beszélni tudna – minden bizonnyal sok bölcsességgel gazdagíthatna bennünket:
Óriás tuja (Thuja plicata) – Az angolban a 'tuja' jelentésű latin „Arborvitae” szó jelentése 'életfa'. Az északnyugati őshonos népek is ehhez hasonlóan nevezték a fát, ők „hosszú életet adó”-nak mondták. Az indiánok, amikor egy óriás tuját akartak kivágni, előbb szertartást tartottak, amelyben bocsánatot kértek a kijelölt fa szellemétől és a szomszédos fák szellemeitől is. Egyes példányok ezer évig vagy ennél is többet élnek. A felnőtt óriás tujában egy thujaplicin nevű kémiai anyag található, mely gombaölő hatású, így az elpusztult fa még 100 évvel a halála után sem korhad el. 

Bizony sokat tanulhatunk ezektől a csendes óriásoktól, melyek között parányi hangyának érzi magát az ember, s oly csendben lépdel e hatalmas fák tövében, mintha katedrálisban járna. Óvakodik a hangos szótól, zsivajtól, nehogy felriassza az óriásokat több ezer éves szendergésükből.  

Búcsúzunk is tőlük egy gyönyörű versrészlettel:
„Egyszer egy erős szél engem is kicsavar
sudár fából leszek porladó avar
ezer s ezer éj engem is betakar
s mélyen majd én leszek egy új mag bölcsője
halott ágam álma az ő jövője.”*
                                                                                                          Kollát Gyula

Kapcsolódó tartalmak: 

*Kovács Judit: Rodigrund fája vagyok

Képek: cindyknoke.wordpress.com, jonsadventure.wordpress.com, imgur.com, pactalom.biz, randomatom.blogspot.com, panoramio.com, arboricultura.org.mx, widoczki.com, deviantart.net, squarespace.com, grabpage.info, soloitalia.no, tumblr.com, oli-olea.blogspot.com, staticflickr.com, frugalmomeh.com, netdna-ssl.com