A lövészárkokban didergő harcedzett katonák idegei minden éjszaka pattanásig feszültek, aludni egy szemernyit sem tudtak. Némán füleltek a vészterhes csendben, és amikor meghallották a szárnyak merevítő kábelei között hátborzongatóan süvítő szél zúgását, tudták, megérkeztek a „pokol angyalai”, akiket maguk között csak úgy hívtak: ÉJJELI BOSZORKÁNYOK. Az 588. Éjszakai Bombázó Ezrednek mind a pilótái, mind a kiegészítő földi személyzete nőkből állt. A szovjet egység a német mélységi állások ellen intézett merész kis magasságú rajtaütéseiről vált hírhedté a II. világháborúban. Jelenlétük tovább fokozta a német csapatokon a keleti fronti hadműveletben egyébként is rendkívül nagy nyomást. Jellemzően az éjszaka közepén teljesen váratlanul támadtak, megvonva a német csapatoktól a pihenés lehetőségét, akiknek állandó készültségben kellett lenniük. Az „éjjeli boszorkányok” egyedülálló alakulat volt még a női világháborús katonák között is. Más országokban, például az Egyesült Államokban is engedélyezték nők belépését a hadseregbe, azon belül is a légierőhöz, azonban nagyrészt csupán szállító feladatokat kaptak. A Szovjetunió volt az első állam, amely lehetőséget biztosított a női pilótáknak az éles bevetésekben való részvételre is. Harci járművük, a Polikarpov által tervezett, PO-2 nevű egymotoros, kétfedelű repülőgép enyhén szólva sem örvendett általános tiszteletnek a pilóták körében. Beceneve Kukuruznyik (jelentése kukoricás, kukoricaföld), mely gúnynév a kezdetektől gyártott mezőgazdasági változattól ered. Zörgő hangja miatt a Wehrmacht csapatok a Nähmaschine (varrógép) gúnynévvel illették, a finn csapatok pedig a Hermo saha (idegfűrész) nevet aggatták rá. A hölgyek teljesítménye ezért is figyelemreméltó, mivel a rendelkezésükre álló technológia egyáltalán nem könnyítette meg a feladatukat. Éjjel kellett repülniük mindenféle radar nélkül, csupán térkép és iránytű segített a tájékozódásban, alacsonyan haladtak, súlyos terheket cipelve, s nem vittek magukkal ejtőernyőt sem. Ráadásul, ha eltalálta őket egy lövedék, járművük olyan gyorsan gyulladt meg, mint a papír. A „boszorkányok” gépének nyitott pilótafülkéje volt, ami télen elviselhetetlen hideget jelentett. Küldetéseik igen veszélyesek voltak; egy-egy gép – melyben egy pilóta és egy navigátor ült – éjszakánként többször is bevetésre került, olykor akár közel húsz alkalommal is. Taktikájuk a meglepetésre épült; a célt néhány méterrel a föld felett cikk-cakkos útvonalon repülve közelítették meg, majd a célponthoz közel felhúzták a gépet és leállították a motort, és a bombázást vitorlázó módban hajtották végre. Az ezred fennállásának négy éve alatt több mint 30 ezer repülést hajtott végre virágmotívumokkal kidekorált repülőgépeivel, s több mint 23 ezer tonna bombát dobott le a megszálló német alakulatokra. Bár ezeknek a misszióknak a fizikai pusztítását akár jelentéktelennek is lehetne tekinteni, ám a német csapatokra gyakorolt pszichológiai hatása sokkal szemmel láthatóbb volt. Az a tény, hogy nők az ellenfelek, tovább fokozta az ellenség lehangoltságát. Mindezek ellenére az ezred valószínűleg csak azért szerepel egyáltalán a történelemkönyvekben, mert itt kezdte meg a szolgálatot Lidija Litvjak (ahogy a sajtóban nevezték, „Sztálingrád fehér rózsája”) és Jekatyerina Budanova, akik a történelemben egyedülálló módon női ászpilótákká váltak. Budanova 256 bevetés során összesen 20 légi győzelmet ért el, amíg 1943. június 19-én Luganszk felett le nem lőtték. Litvjak 168 bevetésen összesen 14 légi győzelmet ért el, de 1943. augusztus 1-én a német vadászok vele is végeztek. (Lentebb a képen balról jobbra: Marina Raszkova - 1938-ban két nőtársával 5910 km-t repültek leszállás nélkül -, Lídia Litvak, Anna Jegorova) A németek annyira gyűlölték őket és féltek a rozoga, süvítő gépekkel repülő hölgyektől, hogy minden egyes pilótájuk automatikusan megkapta a Vaskeresztet, ha egyet is leszedett közülük. Az egység tagjai kiérdemeltek számos Szovjetunió Hőse és Vörös Zászló érdemrend kitüntetést, a legtöbb túlélő közel ezer (!) harci repülőbevetést teljesített a háború végéig és kivették a részüket a Berlin bevételéből is. A háború férfi műfaj, és ebben a leosztásban a nők általában a nyugodt családi hátteret biztosítják, ahova visszatérhet a férfi. Így ment ez sok száz éven át, ám a második világháborúban már komoly szerep jutott nekik is. Hogy ez egyáltalán nem természetes dolog, azt jól példázzák Alekszandra Akimova (a 46. tamanyi gárdabombázóezred volt hadnagya) szavai: „A nő alapvető természete elutasítja a harcot. Az a feladata, hogy gyerekeket hozzon a világra és segítsen másokon. A harci bevetéseken való részvétel ellentétes a természetünkkel; kizárólag a hazánkat ért tragédia következtében csatlakoztunk a hadsereghez... Egy dolog a hadseregben szolgálni ilyen kulcsfontosságú periódusokban, de akkor sem teljesen természetes, ha egy nő a hadseregben akar lenni.” Kollát Gyula (balra a képen: Polina Gelman őrnagy - 860 bevetést repült a háborúban) Források: Éjjeli boszorkák: női vadászpilóták a 2. világháborúban, Múlt-kor – Sztálin repülő amazonjai, KatPol
Képek: flugzeuginfo.net, wwiivehicles.com, kino-teatr.ru, tumblr.com, my.mail.ru, katpol.blog.hu, cowblog.fr
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?A szívek királynői Archives
January 2018
Cimkék
All
|