A nagy mesélő imádta a szép nőket, a jó társaságot, az egzotikus tájakat, de legfőképpen a kulináris örömöket. Rengeteget írt, főként történelmi kalandregényeket, ám vélhetően legkedvesebb munkája az utolsó műve - melynek kiadását már nem érhette meg - egy szakácskönyv lehetett.
„Régi vágyam – írja könyvében Alexandre Dumas –, hogy munkásságomat egy olyan művel koronázzam meg, amely nemcsak az olvasónak szerez örömet és szórakozást, hanem – munka közben – nekem is. És mi lehetne kellemesebb, mint evésről-ivásról írni, közben anekdotázni…”
„Régi vágyam – írja könyvében Alexandre Dumas –, hogy munkásságomat egy olyan művel koronázzam meg, amely nemcsak az olvasónak szerez örömet és szórakozást, hanem – munka közben – nekem is. És mi lehetne kellemesebb, mint evésről-ivásról írni, közben anekdotázni…”
Az 1200 oldalas Konyhai nagyszótár megjelenése évében (1873) bestseller lett és azóta a világ több tucat nyelvére lefordították. A bambuszolajtól kezdődően az elefántokkal bezárólag gyakorlatilag minden, ami ehető megtalálható ebben a könyvben. A tojásételek nem kevesebb, mint 685 fajtájáról ír művében és kedvenc ételének, a salátának is több tucat változatát ismerteti.
Az étkezéseket és étkezési szokásokat regényeibe, útirajzaiba is beleszőtte, így adódik a kérdés: vajon főzni is tudott? A válasz: igen, méghozzá nem is akárhogyan! George Sand, a híres írónő naplójába feljegyezte, hogy Dumas néhány barátját vendégül látván, a nyolc-tíz fogásos vacsorát maga készítette, bámulatba ejtve vele az asztalnál ülőket.
Sok-sok anekdota ismert az író gasztronómiai kalandozásaival kapcsolatosan, lássunk egy-kettőt közülük:
Dumas gyakran egy hétig is vendégeskedett Soissonsban, a Lhote családnál. A ház asszonya megszokta, hogy híres vendége naponta tucatnyi személyt hív meg vacsorára és a menüt minden esetben maga állítja össze. Dumas egy alkalommal folyami rákból hatalmas piramist kreált. Az egyik vendéghölgy, aki imádta a rákot, el volt ragadtatva az ételtől. Ám vacsora után furcsán kezdte érezni magát, forgott vele a világ. A miértre csak később derült fény, mikor is kitudódott, hogy az író-szakács remekművéhez egy egész üveg konyakot használt el.
Sok-sok anekdota ismert az író gasztronómiai kalandozásaival kapcsolatosan, lássunk egy-kettőt közülük:
Dumas gyakran egy hétig is vendégeskedett Soissonsban, a Lhote családnál. A ház asszonya megszokta, hogy híres vendége naponta tucatnyi személyt hív meg vacsorára és a menüt minden esetben maga állítja össze. Dumas egy alkalommal folyami rákból hatalmas piramist kreált. Az egyik vendéghölgy, aki imádta a rákot, el volt ragadtatva az ételtől. Ám vacsora után furcsán kezdte érezni magát, forgott vele a világ. A miértre csak később derült fény, mikor is kitudódott, hogy az író-szakács remekművéhez egy egész üveg konyakot használt el.
Az író sokfelé járt a nagyvilágban és amerre járt minden helyi különlegességet megkóstolt. Oroszország azonban nem lett a „szíve csücske”.
„Szokása, hogy maga készíti a konyháján ételeit, és azt mondják, hogy mester ebben” – jelentette a francia íróról 1858-ban Moszkva második körzetének zsandárparancsnoka. Történt ugyanis, hogy abban az évben Dumas az orosz birodalomba utazott. Asztrahanyban nagyra értékelte a helyi termésű görögdinnyét, a Kaukázusban a saslikot, Kalmikföldön pedig még a szamárhúst is megkóstolta. De az orosz konyha nem igazán nyerte meg az ízlését és nagyon szigorú ítéletet hozott, mely így szólt: „Oroszországban nem születnek mesterszakácsok”.
Az orosz sajtó persze nem maradt adós. A francia író már elutazott Oroszországból, amikor az egyik kiadványban megjelent az anekdota arról, hogy egy nagy küldöttség jelent meg a Három testőr írójánál. A delegációnak kétszáz tagja volt, mindegyikük frakkban. Dumas először arra gondolt, hogy az arisztokrácia képviselői jöttek őt üdvözölni, majd azt hitte, a helyi író kollégák. Felszolgálták a pezsgőt, megkezdődött a beszélgetés, melynek során hiderült, hogy az orosz arisztokraták szakácsai jöttek el Dumas-hoz, hogy megtanulják tőle a szakácsművészetet. (Az eset valójában nem történt meg, csak visszavágás volt az író fricskáiért.)
„Szokása, hogy maga készíti a konyháján ételeit, és azt mondják, hogy mester ebben” – jelentette a francia íróról 1858-ban Moszkva második körzetének zsandárparancsnoka. Történt ugyanis, hogy abban az évben Dumas az orosz birodalomba utazott. Asztrahanyban nagyra értékelte a helyi termésű görögdinnyét, a Kaukázusban a saslikot, Kalmikföldön pedig még a szamárhúst is megkóstolta. De az orosz konyha nem igazán nyerte meg az ízlését és nagyon szigorú ítéletet hozott, mely így szólt: „Oroszországban nem születnek mesterszakácsok”.
Az orosz sajtó persze nem maradt adós. A francia író már elutazott Oroszországból, amikor az egyik kiadványban megjelent az anekdota arról, hogy egy nagy küldöttség jelent meg a Három testőr írójánál. A delegációnak kétszáz tagja volt, mindegyikük frakkban. Dumas először arra gondolt, hogy az arisztokrácia képviselői jöttek őt üdvözölni, majd azt hitte, a helyi író kollégák. Felszolgálták a pezsgőt, megkezdődött a beszélgetés, melynek során hiderült, hogy az orosz arisztokraták szakácsai jöttek el Dumas-hoz, hogy megtanulják tőle a szakácsművészetet. (Az eset valójában nem történt meg, csak visszavágás volt az író fricskáiért.)
„Nincs annál szórakoztatóbb dolog, mint tanulmányozni a szakácskönyvek sokaságát és az ismert szakácsok különös fantáziáját, ahogyan eszükbe jut, hogy szósszal leöntsék, nyárson vagy rácson süssék a nagy embereket” – nevetett Dumas, amikor hallotta, hogy egyes ételeket történelmi személyiségekről neveztek el. Ám ezt ő sem kerülhette el. Ismert a Dumas saláta, aminek elkészítéséhez céklát, zellert, gombát, burgonyát és szószt használt az ínyenc író és igen büszke volt kreációjára.
Dumas-saláta - Hozzávalók: 2 fej saláta, a mártáshoz: 2 tojássárgája, 1 dl olívaolaj, 1 púpozott kk. mustár, 1 citrom leve, 1-2 gerezd fokhagyma, 4 szelet kenyér
Elkészítése: A fejes salátát előkészítjük, leveleire szedjük, megmossuk, megszárítjuk, majd kisebb-nagyobb darabokra tépve, hűtőbe tesszük hűlni. A tojássárgákat a citromlével simára keverjük, hozzáadunk egy mokkáskanálnyi mustárt és csipetnyi sót, majd az olajat – állandó kevergetés közben – cseppenként beleöntjük. Alaposan kikeverjük és a mártást is hűtőbe tesszük. A hideg salátára közvetlenül tálalás előtt öntjük a mártást. Szárazon megpirítunk két szelet lehéjazott kenyérszeletet, fokhagymával bedörzsöljük, majd apró kockákra vágjuk, és ezzel megszórjuk a saláta tetejét.
Amennyire sajnálatos, hogy tizennyolc hónapig készült szakácskönyvét Dumas már nem vehette a kezébe, annál örömtelibb, hogy az utókor „bibliaként” forgatja – mindmáig!
Kollát Gyula
Képek: gibertjoseph.com, fourchetteencarton.blogspot.com, paperandsalt.wordpress.com, amazon.fr, certiferme.com, cognacrestaurant.com
Elkészítése: A fejes salátát előkészítjük, leveleire szedjük, megmossuk, megszárítjuk, majd kisebb-nagyobb darabokra tépve, hűtőbe tesszük hűlni. A tojássárgákat a citromlével simára keverjük, hozzáadunk egy mokkáskanálnyi mustárt és csipetnyi sót, majd az olajat – állandó kevergetés közben – cseppenként beleöntjük. Alaposan kikeverjük és a mártást is hűtőbe tesszük. A hideg salátára közvetlenül tálalás előtt öntjük a mártást. Szárazon megpirítunk két szelet lehéjazott kenyérszeletet, fokhagymával bedörzsöljük, majd apró kockákra vágjuk, és ezzel megszórjuk a saláta tetejét.
Amennyire sajnálatos, hogy tizennyolc hónapig készült szakácskönyvét Dumas már nem vehette a kezébe, annál örömtelibb, hogy az utókor „bibliaként” forgatja – mindmáig!
Kollát Gyula
Képek: gibertjoseph.com, fourchetteencarton.blogspot.com, paperandsalt.wordpress.com, amazon.fr, certiferme.com, cognacrestaurant.com
RSS Feed
