Van egy hely, valahol az Újvilágban, annak is a délnyugati fertályán, melyről bátran elmondható, hogy a természetfotósok álma. Minden, magára valamit is adó fotográfus megpróbálkozik ezen a vidéken élete legtökéletesebb fotójának az elkészítésével. A táj tálcán kínálja a lehetőséget, ám a sikerhez, jó gép, jó szem, sok türelem és kitartás szükségeltetik. Ha ezek adottak, akkor a siker garantált. Utah és Arizona államok külön-külön is az elképesztő, bizarr sziklaalakzatok hazája, ám a két állam határán – gyakorlatilag egymás szomszédságában – van két olyan attrakció, melyek még a számtalan különleges természeti csoda közül is kiemelkednek látványosság szempontjából. Alapanyaguk megegyező, mindkettőt – az ember és a természet által egyaránt könnyen faragható – navajo homokkőből „készítette” utóbbi. Egyikük a felszínen bűvöli el a szemlélőt, a másikuk kedvéért azonban a föld alá kell bújni. (alábbi kép az utóbbiról készült) Kezdjük a sétát a felszínen: A Vermilion Cliffs (magyarra fordítva Cinóbervörös Sziklák) National Monument (Nemzeti Emlékhely) a Grand Staircase („Nagy lépcsőház”) második lépcsőfokát képezi a Colorado-fennsíkon. Ezen a környéken találhatók többek között a Glen Canyon, a Coyote Buttes, a The Wave és más híres látványosságok. Aki egyszer eljut a Paria-kanyonhoz, igazi csodavilágot fedezhet fel. A kanyon Coyote Buttes nevű szakaszán ugyanis láthat egy fantasztikus sziklaalakzatot, mely nemes egyszerűséggel a Wave, azaz „Hullám” nevet kapta a keresztségben. Nevéhez hűen valóban olyan, mintha maga a viharos tenger kövült volna itt meg. Az évmilliók alatt megkövesedett homokdűnékből jött létre mintegy 190 millió évvel ezelőtt. Két teknő alakú sziklaformáció alkotja a hullámformájú képződmény fő részét. Látogatásához engedély szükségeltetik, melyhez elég nehéz hozzájutni, mivel a terület védelme érdekében maximálták a látogatószámot, naponta legfeljebb 20 fő léphet be. Ebből 10 fő előzetes helyfoglalás alapján (általában 3 hónappal előre már le vannak foglalva a helyek). A másik 10 főt az előző nap reggelén sorsolják ki a közeli Ranger állomáson megjelentek között. A főszezonnak számító tavaszi időszakban reggelente általában 50-60 ember között sorsolnak. A Wave megközelítése egy rövidke, mindössze öt kilométeres sétát igényel. Ösvény nincs jelölve, a tájékozódáshoz egy pár fényképet és pontos GPS koordinátákat tartalmazó tájékoztatót kapnak a látogatók. Elsőnek azonban el kell jutni az ösvény kiindulási pontjához (Wire Pass Trailhead), mely 13 kilométernyi poros földutat jelent, a lehető legrosszabb fajtából. Ez azt jelenti, hogy az út csak magas, négy kerék meghajtású autóval járható és azzal is csak száraz időben. Ha eljutottunk az ösvény kezdetéhez akkor jön a kellemes séta. Ez tavasszal tényleg kellemes, a szintemelkedés sem több 150 méternél. Nyáron kissé más a helyzet. Ekkor az átlaghőmérséklet 40 fok körüli, minimális páratartalommal. A napsütésben a homokkő jóval ötven fok felé forrósodik. Ebben az izzó katlanban kell megtenni az öt kilométert oda és vissza. Ha korán reggel indulunk akkor még a nagy forróság előtt odaérhetünk, de visszafelé mindenképpen megjárjuk a poklot (a sötétedés előtti vagy utáni sétát a csörgőkígyók miatt nem igazán javasolják). Talán így már érthető, hogy a nyári időszakban miért is vannak kevesebben. De még az ekkor útnak indulókat is kárpótolja a színek és formák kavalkádja, mely rájuk vár a túra során. Nem beszélve a színorgiáról, hiszen a homokkő a sárga és a vörös szinte minden árnyalatában pompázik. Arra azonban nagyon figyelnünk kell, hogy ha felmászunk valahová, jól gondoljuk meg hová is lépünk, mert a homokkő formák igen törékenyek. A másik hely, amit ma meglátogatunk az Antelope Canyon (Antilop-kanyon). Ezt a csodát egyszer már megénekeltem (Varázslat a navahók földjén), de oly sok szép felvételre akadtam időközben, hogy újra tollat kellett ragadnom. Ennek okán most nem is ereszteném bő lére a mondókámat, akit részletesebben érdekel a kanyon, az a fentebbi link segítségével visszalapozhat a másik íráshoz. Annyit azonban elárulok, hogy a szépséges formációkhoz való lejutás semmivel sem egyszerűbb, lévén hasonlóan védett, mint a fentebb meglátogatott csoda, azaz a hely megóvása érdekében már csak napi húsz turista látogathatja. A fotózás itt még nagyobb kihívást jelent mint az előző helyszínen, ugyanis a kanyon falairól visszaverődő fények okán meglehetősen nehéz. A képzett fotósok számára is komoly kihívást jelent jó felvételt készíteni, a kevésbé képzett és gyengébb felszereléssel rendelkezők számára azonban gyakran csalódás. Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Arizona hullámzó sziklája, blog.xfree.hu – The Wave, fototipp.hu
Képek: tiogatours.nl, gogoo-tour.com, squarespace.com, imgur.com, affiche.ru, coolturehunter.it, googleusercontent.com, beetours.vn, staticflickr.com, fullhdpictures.com, followthesisters.com, photographylife.com, wp.com, pinimg.com, wallpaperfolder.com, mrwallpaper.com, legacy.net, condenast.co.uk
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Bizarr csodák nyomában 1. Archives
November 2016
Cimkék
All
|