A japán ételek többsége szinte nyersen kerül az asztalra. Egyes ínyencek a kisebb polipokat élve nyelik le. Hitük szerint, ha az istenek azt akarták volna, hogy főve vagy sütve együnk valamit, akkor úgy teremtették volna meg. Arrafelé nem is várják, hogy a sült galamb majd a szájukba repül. A szigetek nagy részét hegyek alkotják, a síkvidéki földek jelentős része pedig rossz minőségű és nehezen művelhető. Évszázadokon keresztül óriási szegénységben éltek a felkelő nap országának lakói, a középkorban éhínség tizedelte soraikat. A kis területen termesztett rizs fogyasztása a 19. század végéig luxusnak számított, csak a leggazdagabbak jutottak hozzá. Megtermelése manapság is nem mindennapi erőfeszítéseket kívánt az emberektől. A 8. századig ha nem is gyakran és nagy mennyiségben, de errefelé is szokás volt húst enni és tejet inni, ám a buddhizmus elterjedésével egyidejűleg korlátozták, sőt egy időben teljesen meg is tiltották fogyasztásukat. A tiltást olyannyira „komolyan vették”, hogy tejet és tejterméket azóta sem igen fogyasztanak a japánok. A dolog jól látható következménye, hogy sok öreget látni az utcákon, akik a kalciumhiány következtében csak 90 fokban megdöntött derékkal és borzasztóan meggörbült lábakkal tudnak járni. Újabban nagy kampány zajlik, hogy rávegyék az embereket a tejfogyasztásra és a gyerekekkel már szinte mindenki itat tejet. A „hústalan” korszakban azután néhány bátor szerzetes útnak indult a szomszédos Cathajba, ahol rengeteg hasznos dolgot tudtak meg és tanultak el kínai barátaiktól. Többek között azt, hogy létezik egy olyan növény, mely helyettesítheti a húsokat. Ez pedig nem más, mint a szója, vagy ahogyan ők nevezik a „földek húsa”. A portugál és holland kereskedők 16-17. századi megjelenése is komoly változást hozott a gasztronómiában, sok új alapanyag, zöldség, gyümölcs és fűszer került be az országba. Megismerkedtek új eljárásokkal is, úgy mint például a hús bundázása vagy az olajban sütés (korábban olajat nem használtak). A következő nagy változást a II. világháborút követően az ország gyors gazdagodása hozta. Innentől számítható a marha- és csirkehús népszerűvé válása és megjelenik a sertéshús is. A történetírók szerint az első steak Japánban 1894-ben került az asztalra, méghozzá az amerikai főkonzul egyik fogadásán. A japán emberek elejében visszataszítónak találták, hogy egy oly jámbor állat, mint a marha eledellé váljon, ám lassacskán felvették az étlapokra. Az úgynevezett „kobe marha” a legkeresettebb marhahús Japánban, melynek különlegességét az adja, hogy a legenda szerint az állatokat előzőleg sörrel itatják, illetve kézzel masszírozzák. Húsukat, mely nyers állapotában majdnem fehér és elképesztő mennyiségű zsírt tartalmaz, hajszálvékonyra szelik és csillagászati összegekért árulják. Különös gondot fordítanak az ételek tálalására. A kulináris élvezet csak akkor tökéletes, ha az megfelelő esztétikai élménnyel párosul. A japán háziasszony még arra is ügyel, hogy egy petrezselyemszál a tányéron megfelelő szögben simuljon a felkínált rákhoz. Az igazi japán ételt csészéből meg lehet inni vagy pálcikával be lehet „lapátolni”. A kanál nem igazán tekinthető errefelé hagyományos evőeszköznek, így gyakorlatilag az evőpálcika (ami a négyszögletű kínaival szemben kör keresztmetszetű és annál általában rövidebb is) határozza meg az ételek elkészítésének módját. Ha fontossági sorrendet állítunk fel az étkezések között, akkor Japánban a vacsora áll az első helyen. A reggeli és az ebéd általában gyors és egyszerű ételekből áll, míg a vacsora többfogásos és minden szempontból igényesebb étkezés. A vacsora előtt elengedhetetlen legalább egy gyűszűnyi szaké elfogyasztása, mely nem más, mint felmelegített rizsbor. A fogásokat azonban máshogyan kell értelmezni, mint felénk teszik. A főfogás ismeretlen, inkább sokféle kisebb adag étel a jellemző, melyek közül az alacsony asztalnál térdelők kedvükre válogathatnak. Alapelv, hogy amelyik tengeri élőlény elég friss ahhoz, hogy nyersen elfogyasztható legyen, akkor azt bizony meg is kell tenni. A nyers halakat művészien felszeletelve (sashimi ejtsd: szasimi) vagy rizsgombóc tetejére ragasztva (sushi ejtsd: szusi) is fogyasztják. Az evés egy japán ember számára több egyszerű falatozásnál. Ráeszmélés a teremtés csodájára, egyesülés a természettel, új életerőt adó szertartás. Kollát Gyula Képek: illustrationpages.com, movies.film-cine.com, sushi-ryu.de, commons.wikimedia.org, vicsushi.com, gayot.com, supergreenlandmarket.com, raincoastcupcakes.wordpress.com, sodahead.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Hogy kerül ez ide? Archives
August 2014
Cimkék
All
|