Egy kis ország hét csodája

A világ legszebb országa! Legalábbis számomra. Amikor a teremtő megalkotta, két kézzel szórta itt a kincseit. Nem orbitális dolgokra gondolok, mert nem itt található a világ legmagasabb vízesése, a legmagasabb hegye vagy éppen a leglenyűgözőbb szurdoka. De mindegyikből kapott e tájék, még ha kisebbet vagy alacsonyabbat is, és ha az összképet nézzük, tökéletes a varázslat. ​

---

​A bevezetőben jelzett legszebb ország, természetesen Magyarország! Nyugodtan vádolhat bárki elfogultsággal, vállalom. Az vagyok. Keresztül-kasul bejártam kis hazánkat – méghozzá gyalogszerrel –, és mondhatom igazi ékszerdoboz, telis-tele szebbnél szebb kincsekkel. Mindet felsorolni lehetetlen egy blogbejegyzésben, ezért a sok közül most kiválasztottam hetet. A felsorolás nem jelent egyúttal sorrendet is, csupán a nekem legjobban tetszők közül szemezgettem. Az vélhetően mindenkinek fel fog tűnni, hogy a kiválasztottak szinte kizárólag két tájegység alkotóelemei, így aztán az is kiderül, hogy nem csak az országot illetően vagyok elfogult, hanem e két gyönyörű vidék esetében is. De mit tehetnék, ha egyszer ők a szívem csücskei :)))
Jöjjenek tehát a kiválasztottak:

1. Lillafüred és környéke

​Varietas dēlectat, így szól Cicero bölcselete, ami magyarul annyit tesz, a változatosság gyönyörködtet. Lillafüred esetében – meglehet kissé nyakatekerten – így módosítanám a szállóigét: a változatlanság gyönyörködtet. Akár hányszor járok ugyanis e tájékon, minden alkalommal rácsodálkozom, annak ellenére, hogy semmit sem változott az idők folyamán. Ott a tó, mellette áll a szálló, ami mögött változatlanul ott dübörög a vízesés. A Hámori-tó, a Palota Szálló és a Szinva-patak vízesésének „szentháromsága” mindig elvarázsol. Ha valaki még arra is veszi a fáradságot, hogy a – nevéhez hűen cikkcakkos – Harmonika-ösvényen a közeli Fehér-kő kilátópontjára is felbaktasson, szíve örökké visszahúzza majd erre a vidékre.

Kilátás a Fehér-kőről

2. Szalajka-völgy

​Magyarország leglátogatottabb völgye, ami egyúttal azt is jelenti, hogy bizony tavasztól őszig meglehetősen nagy forgalmat bonyolít. A tömeg számomra illúzióromboló tényező, amikor a természettel kívánok édes kettesben lenni, így általában korai órán teszem tiszteletemet itt, amikor még csend és béke honol a tájon. Ilyenkor zavartalanul élvezhetem a völgy kisebb-nagyobb csodáinak látványát: a zúgókon átbukdácsoló patakot, a Szikla-forrást vagy a világhíres Fátyol-vízesést. A megszámlálhatatlan számú Szalajka-völgyi látogatásom során egyetlen alkalommal sem untam a látványukat.

A Fátyol-vízesés

3. A Bélkő és a Lak-völgyi-tó

​Még egy csoda erejéig maradunk a Bükk hegységben, és ennek okán természetesen jöhet is az elfogultság vádja, nem tiltakozom. Amikor – bizony már elég régen – távolról először megpillantottam ezt a bányászok által lépcsősre faragott, „lefejezett” hegyet, nem tagadom, tátva maradt a szám a szám a csodálkozástól. Azóta már többször körbejártam, illetve jobban mondva félkörbe, mert Bélapátfalva felől nézve a legfenségesebb. Amióta megnyílt a lehetőség rá (a bányászat beszüntetése okán), fel is kutyagoltam elbányászott, megcsonkolt csúcsára. Meg kell mondanom, hogy a természet az emberrel karöltve itt valami rendkívülit alkotott, és a hegy a lábánál kialakított tóval egészen káprázatos összhatást nyújt.

A Bélkő Bélapátfalva felett

4. A Balaton-felvidék tanúhegyei

​A „magyar Toscana” a másik vidék, ami a Bükk mellett elrabolta a szívemet. Ez a két tájegység cseppet sem hasonlít egymásra, és meglehet, hogy pont' ennek okán férnek meg békésen a lelkemben. Míg a Bükk rengetegében naphosszat kutyagolhatok a lombok alatti ösvényeken, „Toscanában” egészen másféle élmény vár. Itt hol végtelen szőlősorok mellett/között visz az út, hol a nagy tó partján, és persze az is előfordul, hogy erdőben bóklászok. Szóval igencsak változatos a „pálya”, és lépten-nyomon „tanúk” bukkannak fel előttem/jobbra/balra vagy éppen mögöttem.

Kilátás a Halápról

5. Tihany, az ékszerdoboz

​Maradunk még a Balaton-felvidéken, mert van egy olyan tájegysége, ami külön is megér egy misét. Ez pedig a Tihanyi-félsziget, mely kincsek valóságos tárháza. Aki járt már ott, sosem feledi a tavasszal hófehér Orlay-murokkal, ősszel pedig lángvörös cserszömörcével borított hegyoldalakat. Az andalgást a végtelen szőlősorok mentén, a Csúcs-hegyről nyíló panorámát vagy éppen a Szélmarta-sziklák bizarr kőalakzatait. És a falu is oly csodás korai órán vagy mondjuk ősszel, amikor nem dúlják turistahadak.

Tihany látképe előtérben a Belső-tóval

6. A Mecsek völgyei

​A Mecsek még az a tájegység, ahol – lakhelyemhez viszonyított viszonylagos közelsége okán – a legtöbbet jártam. Az „ezer forrás földje” – ahogy én ezt a vidéket számtalan gyönyörűen foglalt forrása okán elneveztem – mégsem ezek miatt lett nagy kedvencem, hanem gyönyörű völgyei miatt. A romantika völgyei – elnevezés megint csak tőlem – újra és újra elvarázsolnak. Többször bejártam többek között a Szuadó-, a Réka-, a Hidasi-, a Melegmányi- és az Óbányai-völgyeket is, és bár mind nagy élményt jelentett, azért a legnagyobb kedvencem – sokakkal egyetemben – utóbbi lett. A „Szerelmesek völgye” – a „keresztapa” itt is én lennék – örök szerelem nekem.

Óbányai-völgy

7. Varázslatos bükkerdők

​Utolsóként nem egy konkrét tájegységet választottam, hanem egy másik szerelmemet, a szépséges bükk szálerdőket. Számomra ezekben a katedrálisokban való vándorlás jelenti a csúcsot. Valahol azt olvastam, hogy a bükk egy előkelő és hűvös fafajta, ám nekem soha nem tűnt ilyennek. Tény, hogy nem olyan meseszerűen göcsörtös megjelenésű mint például a tölgy, de nekem sima, délceg, egyenes törzsével is imponáló jelenség. Azt is nagyon szeretem, hogy a bükkösökben nincs aljnövényzet, így a szem bennük messzire kalandozhat.

A Hurok-úton (Mátra)

Összességében pedig azt mondhatom, hogy bár jártam nagy, magas hegyekben is, és csodáltam a Magas-Tátra vagy éppen a Fogarasi-Havasok égbeszökő csúcsait, számomra mégis a mi kis hegyeink a legkedvesebbek. Meglehet, csak fele akkorák mint a szomszédéké, patakjaikban olykor talán csak pár centis víz csordogál, és nincsenek itt nagy „böhöm” száz méter magas vízesések sem, de szelíd lankáik, gyönyörű erdeik, bájos kis falvaik és az ott lakó emberek vendégszeretete okán „ők” a szívem csücske. ​

                                                                                                                         Kollát Gyula
A cikkben szereplő valamennyi kép a szerző felvétele.