Vannak vidékek, melyek kialakulása köré a népi fantázia meséket költött, és azok később egyik generációról a másikra szájhagyomány útján öröklődtek. E vidékek közé tartozik a Szársomlyó déli lejtője, melynek meséje él ma is. A kedves történet megtetszett, így (általam némileg „felturbózva”) ezennel közkinccsé teszem. Mit nem tesz a szerelem? Szegény ördögnek alapjáraton is tengernyi dolga akad (főleg az üstben főzögetés témakörben), olykor-olykor még túlórázni is kényszerül, igazán nem hiányzik hát néki pluszban földmíveléssel is foglalkoznia. Pedig egyikőjük szerelembe esvén bizony erre kényszerült. Nem is gabalyodott többé efféle érzelmekbe, kerüli azóta a nőket, akárcsak a tömjénfüstöt. A történet úgy esett, hogy ördögkoma, kevéske szabadnapjainak egyikén kirándulást tervezett be magának kicsi országunk délnyugati csücskébe. Az otthoni párás, zsírgőzös „szmogból” kikeveredve jólesett neki nagyokat szippantani a fenti harsogóan friss levegőből. Le is ült mindjárt egy sziklacsúcsra, körötte zengett az erdő a madárdaltól, hősünk lelke (ebben nem vagyok biztos, hogy neki is van e ilyenje) meg csordultig telt jóérzéssel. Madarat lehetett volna fogatni vele. Ahogy a csúcsról tekinte szerteszét (persze ő is hallotta a fákról lehulló levelek lágy neszét), egyszer csak megakadt a szeme egy világszép leányzón. A tünemény lenn a völgyben szorgoskodott kicsi erdőszéli házuk kertjében, habos-babos kis szoknyácskájában. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, ördögünk innentől elveszett „ember” lett. Úgy érezte, hogy az élete a lány nélkül mit sem ér. Elindult hát a házikó felé és odaérve illően bekopogtatott. Akkor látta meg, hogy a lány nincs egyedül, ott van vele annak édesanyja is. A két nő a jövevényt meglátván azonmód sűrűn elkezdte hányni a keresztet magára, ám ördögünk megnyugtatta őket, hogy szándékai tisztességesek (amit persze amazok hittek is meg nem is). Meg is kérte nyomban anyjától a lány kezét (időközben megtudta, hogy annak neve Harka), akit persze a „jó hír” hallatán bekövetkezett ájulásából többszöri hideg vizes locsolással is alig lehetett magához téríteni. Az élesztgetések alatt nyert időben az anya szorgalmasan törte a fejét, hogyan is lehetne megúszni ezt a „bulit”, mert azért egy ördögöt mégse lehet csak úgy elküldeni a búbánatba (ki tudja mire képes, ha megneheztel). Ki is ókumlálta, hogy feltételt szab a fess „legénynek”, amely így hangzott: ha a „kedves” jövendőbeli „vejkó” napnyugtától a hajnali kakasszóig felszántja, és beveti a Szár-hegy oldalát (talán még nem is mondtam történetünk helyszínét), akkor övé a lány, viheti Isten hírével (erre meg persze az ördög kezdte el szaporán hányni a keresztet). Ám nem olyan fából faragták a kérőt, hogy egy ilyen kis melótól megfutamodjék, így rögvest rá is bólintott a dologra, mondván: áll az alku. Kerített hát egy „jóképű” ekét, elibe fogott hat fekete kandúrt (a hatos szám, meg a fekete macska szerencsét szokott neki hozni), és „ezerrel” nekilátott a feladatnak. Űzte, hajtotta „jószágait”, csak úgy égett a munka a kezük alatt. Éjfélre a hegy déli oldalával már végeztek is. Ezt látván a lány anyját elfogta a kétségbeesés, hogy hajnalra az ördög simán abszolválja a dolgot. Rémületében aztán zseniális gondolata támadt.
Csendben kiosont a csirkeólba és hangos kukorékolásba kezdett. (Ami ugye nem is olyan egyszerű a fehérnépnek, mert az mégis csak férfimunka lenne. Mondom is mindig az asszonynak – mintegy a mese tanulságaként –, hogy látod anyjuk, tanulj nyelveket, mert sose lehet tudni mikor veszed hasznát.) Felriadt az ismerős hangra az igazi kakas, ő is rázendített. Ketten aztán felverték a falu (Nagyharsány, talán még ezt sem említettem) összes tarajosát, a zenebonát hallván ördögünknek kétsége sem lehetett, hogy itt a hajnal. Mivel kakasszóig a munka nem lett befejezve, a sátánfajzat asszony nélkül volt kénytelen visszabújni a pokolba (tán sose tudja meg, hogy jobban járt e azzal, hogy nem „kötötték be” a fejét). Mindenesetre elébb még mérgében világgá zavarta mihaszna négylábúit, az ekét meg egész Beremendig hajította. A hegy déli oldala meg ottmaradt csupaszon, felszántva ugyan, de bevetetlenül, a pőre sziklákon a macskák karmolta nyomokkal. Ahol pedig nagy sebesen visszabújt a pokolba, azon a helyen büdös, forró víz tört a felszínre. Még ma is bugyog ott a gyógyító víz, a helyet pedig az ördög karmaiból megmenekült lány emlékére Harkánynak nevezik. Kollát Gyula Megjegyzés: A Szársomlyó délkeleti lejtője valóban igen furcsán fest: a kopár, kőtörmelékes felszínt hosszú barázdák szabdalják, kisebb-nagyobb mélyedések tarkítják. Ezt karrmezőnek vagy karroknak nevezi a tudomány, beszédesebb azonban népi elnevezése: ördögszántás. A vidékről itt írtam bővebben: A „kétforintos” hegység Képek: pinimg.com, wallpapergang.com
1 Comment
6/18/2015 05:26:12 am
Szegény ördögnek mit kellett kiállnia egy lány miatt... Ugye mondtam, hogy a szerelem betegség! :D
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Zöldülő vörös földek Archives
March 2018
Cimkék
All
|