Ülök a buszon. Egerből utazom Parádfürdőre. Recsken lehuppan mellém egy idősödő hölgy, aki szintén Parádfürdőre utazik, így maradok a belső ülésen. Amint leül, előkap egy nejlonzacskót, és eszegetni kezd. Ahogy elnézem, valami bejgliféle lehet a zacsiban, azt csipegeti ujjaival, és tömködi a szájába. Az ábra szerint mintegy 2-3 kilométert fog a buszon utazni, így érthető, hogy ilyen hosszú távot nem bír ki étlen-szomjan... ...Közben egyre csak mondogatja, hú de meleg lesz ma, 32 fokot mond a rádió. Mondom neki, fel kell menni a hegyekbe, ott hűvösebb van. Én is oda tartok. - Egyedül? - kérdezi. Persze, mondom. - És mi van akkor, ha baj van? - kérdi. - Miféle baj? - kérdem én. - Hát a vadak, válaszolja. - Miféle vadak? – kérdezem. - Hát a vadállatok – válaszolja ő. Azok nem is igen vannak az erdeinkben, mondom neki. Talán jobban kellene tartani a vademberektől, azok meg leginkább a városban fordulnak elő. Bolt Balatonban. Már harmadszor vásárolok itt, és ismét kártyával kívánok fizetni. Akárcsak ezt megelőzően kétszer, most is elkéri tőlem a kártyát a pénztáros hölgy, pedig mondtam neki, hogy PayPass-os. Merthogy neki be kell ütnie a masinába a kártyán lévő utolsó négy számjegyet. Így harmadszorra már nem állom meg, hogy megjegyezzem: a PayPass tudomásom szerint pont arról szól, hogy úgy fizethetek a kártyámmal, hogy azt ki sem adom a kezemből. Szegeden, ahol élek – mondom neki, de akár a Balaton-felvidéken járva sem fordult elő, hogy elkérték volna tőlem a pass-os kártyámat. Furdal a kíváncsiság, hogy miért van az, hogy itt mégis ki kell adnom a kezemből. A felvetésemre csak néz rám a hölgy értetlenül, és tudják mit válaszolt? SEMMIT. Mondják, szóból ért az ember. Olykor meg a hallgatásból, mert az is nagyon beszédes tud ám lenni. Ülök a buszon. Egerből utazom Balatonba. Nem sokkal indulás után egy idősebb úr lehuppan mellém, miközben irdatlan nagy szatyorját betuszkolja kettőnk közé a lábunkhoz. Hallgatagon hagyjuk magunk mögött a kilométereket, de egyszer csak az úr tesz egy megjegyzést a mellettünk elsuhanó tájra. Legalábbis így vélem, mert érteni nem értem. Ráfogom a dolgot a busz motorzajára, biztosan attól nem hallottam jól. Jó sok kilométert haladunk, mire újra megszólal emberünk, de most konkrétan hozzám szól. Kérdez valamit, de ismét csak nem értem mit mond, így rákérdezek. Újra elmondja, de továbbra sem értem, ezért ismét visszakérdezek. Megismétli a mondókáját, de egy mukkot sem értek belőle. Iszonyúan kínos a helyzet, most már illene válaszolnom. Kínomban hadoválok valamit arról, hogy sokfelé jártam az országban, de úgy vélem, ez a válaszom fényévnyi távolságra lehetett attól, amit kérdezett. Több szó nem igazán hallatszik közöttünk, és hála az égnek, ő hamarabb leszáll mint én Mikófalván. Egyedül maradván a buszon azon elmélkedem, hogy szóba próbált velem elegyedni egy honfitársam, aki ugyanazt nyelvet beszéli, amit én is, és mégsem tudtunk beszélgetni. Valami olyan tájszólást beszélhetett emberünk és olyan artikulálással, hogy számomra érthetetlen lett a mondandója. A ronda kézírású ember azzal szokott védekezni, hogy ő megtanult írni, mások meg tanuljanak meg olvasni (már mint az ő irományát). Kíváncsi lennék, hogy ronda (érthetetlen) beszédű emberünk vajon mit tudna felhozni mentségként? Merthogy ő megtanult beszélni, azt erősen kétlem. Egy család vár velem együtt a buszmegállóban az Egerbe tartó járatra. Anya, apa és három gyerek. A legkisebb, egy kisfiú egy rágót kezd el szopogatni. Fintorog is rendesen, gondolom a mentolos ízesítéstől. Az apa rögtön rá is ripakodik: ki ne köpd! – csak pár percig erős, utána már finom. Közben az anya oktatást tart a gyerekeknek intelligenciából. Valami játék kapcsán arra okítja őket, hogy nem illik más házában kárt tenni. Mindez intelligencia kérdése – mondja. Közben meséli férjének, hogy nemrég átjött hozzájuk a szomszéd gyerek, és kikapta lányuk kezéből a telefonját. Szó szerint így mondja (a tömött buszmegállóban, mindenki füle hallatára): kikapta a kezéből mint a szart. Hogy is van a mondás? Aki tudja, az csinálja, aki nem, az oktatja. Kollát Gyula P.S.: Bükki szállásomon két hétig reggelente – miközben a kávém lefőtt – ezzel a konyhai falvédőn látható olvasmánnyal indult a napom. Kívülről megtanultam :)
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Szabad véleménynyilvánítás Archives
September 2017
Cimkék
All
|