Mint szomjas tevének az oázis 1.

„Reggeltől estig a friss levegőbe járnék,
Amíg a vidám alkony, mely halk sípon dúdolgat,
Mint arany sapkát dobná magasba a holdat,
S kék csipkével beszegné az utakat az árnyék...”
Tóth Árpád gyönyörű sorait olvasgatom a Tárnics-tanösvény indító tábláján, miután mellette az erdőszélen leparkoltam az autót. Turista,- és műutak adnak itt egymásnak randevút.

---

A térképemen látottakat összevetve a valós képpel betájolom magam, és S jelzésen elindulok lefelé Répáshuta katlanjába. Az ébredező falu szélső házai közt, erdőszélen visz utam, lépteimet éber házőrzők figyelő szemei vigyázzák. Meg-megugatnak, és futnak velem egy rövidet a kerítés túloldalán, amolyan reggeli torna gyanánt. A Hermann Ottó utca 13 szám alatti, hófehérre meszelt, piros cseréptetős, piros oszlopos háznál megállok, mert ezt le kell fényképezni.

A házon tábla hirdeti: ELADÓ. Belesajdul a szívem a gondolatba, bár csak megvehetném, és akkor nem kellene száz kilométereket autóznom, hogy a hegyek ösvényeit járhassam (időközben láttam a neten, hogy elkelt). A Kossuth utcán balra térve már a célegyenesbe fordulok, mert az elvezet a Balla-völgybe. Előtte azonban még a SΩ jel „hívó szavára” hallgatva meg kell látogatnom a Balla(Kutya)-barlangot.

A „koma” nem adja olyan könnyen magát, mert egy igen csak meredek útvonalon lehet hozzá feljutni, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a feljutást korlátok segítik.

A nagy szádával nyíló, egytermes, de nyolc kisebb-nagyobb oldalággal is rendelkező barlang 54 méter hosszú, átlagosan 6 méter magas, 8-10 méter széles. Nevezetessége, hogy innen került elő az első hazai, jégkori rétegből származó embermaradvány. 1909-ben Hillebrand Jenő már a próbagödör kiásásakor megtalálta a nevezetes gyermekcsontokat. A 11 éves gyermek csontváz kora 12 ezer év.

Meg kell hagyni, hogy az impozáns méretű és kinézetű barlangbejárat nagyon szép környezetben található (lenyűgözőek a további üregeket rejtő környező sziklafalak és az őt körülvevő erdő is meseszép), így meglátogatása általam mindenkinek kötelezően ajánlott!

Visszatérve a barlangtól most veszem igazából szemügyre a völgybejáratnál elhelyezett tájékoztató táblát, minek következtében egy újabb idézettel leszek gazdagabb, ezúttal Berda József soraival:

„Millió üstökű erdőrengeteg, te vagy
az én igazi hajlékom csupán! Benned
bolyonganék-aludnék s ébrednék mindig,
télen és nyáron egyaránt...”

Úgy tűnik, ma már csak ilyen költői napom lesz, ennek megfelelően fennkölt hangulatban indulok a völgy köves, kissé bokatörős útján. Az árnyas fák alatt a K■ jelet követem, balról csörgedező kis patak kísér. A hangulatos útszakasz vége felé balról, a Kövesváradi-Csúnya-völgy (fokozott védettsége okán turistajelzés nem vezet ebben a, nevével ellentétben szép szurdokvölgyben) becsatlakozásánál rombarlangok adnak látnivalót.

Kis idő múltán a fák alól kijutva a két völgy (Balla- és Hór-völgy) találkozási pontján a napfényes Tebe-réten találom magam.

Itt balra, a K,P jeleket követve kis hazánk leghosszabb (23 km) völgyébe kanyarodom. Szemet gyönyörködtető a tájék, körben színes virágok nyílnak. A két nappal ezelőtti felhőszakadás hatalmas méretére ékes bizonyíték az úton látható számos hatalmas tócsa, melyek az állandó napsütés ellenére sem száradtak ki az eltelt időben.

Gyönyörű ez a völgy, konstatálom újfent, mivel nem először járok benne. Első alkalommal, még „megboldogult” autós korszakomban jártam erre kis feleségem társaságában, és anno a „szekérrel” jártuk végig a völgyet. Akkoriban még elsődlegesen azokat a látnivalókat vettük célba, ahol a „küszöbig” lehetett hajtani a négykerekűvel (óh, kényelem el ne hagyj!). Ma már a „talpasok” táborát erősítem, így tehermentesítem a „verdát” az ilyen fárasztó zötyögésektől, mindkettőnk legnagyobb örömére. (lentebb a minigalériában: 1.-2. képen a Hór-völgy Ódorvárról nézve, a 3. képen pedig a völgybejárat őszi hangulatban)

Szóval süt a Nap, csivitelnek a madarak, lágy szellő lengedez, és a kedvem oly vidám..... lenne, ha nem csípnének a legyek, vagy mi a csodák. Hiányos ismereteim okán nem tudom néven nevezni őket, valami légy, bögöly, szúnyog keresztezéséből létrejöhetett lények volnának. Velük hadakozva érek a megyehatárra, és lépek át Hevesből a már Borsodban lévő Gyertyán-völgybe.

Megállok az egykori üveghutások temetőjénél lévő kis pihenőhelyen, kellemetlen kísérőim pedig tömegesen (legalább húsz példány) „landolnak” rajtam. A csípésük, szó szerint lélegzet elállító, mert viccen kívül mondom, hogy nem csak a pólón, de még a vastag farmeron is átszúrnak. Söpröm le magamról őket minden lehetséges eszközzel (térkép, túrabot), és talán a hely szelleme teszi, de egy idő után békén hagynak. Megindulva olvasom a temető halottainak névsorát.

Vannak közöttük huszonéves emberek (erdőlegény, tanító, üveggyári tiszt), és vannak pici gyermekek. Szíven üt a névsorban szereplő, 50 napot élt Shusselka Gyula, a 80 napos Shusselka Sádor, és a 6 évet élt Shusselka Júlia korai halála. Valamennyien az üveggyár alapítójának a gyermekei voltak, Júlia és Gyula ráadásul ugyanazon évben, 1862-ben hunyt el. Fiatal emberként érhette a csapás a gyáralapítót, hiszen ő majd csak négy évtized múlva 1903-ban halt meg.

Továbbhaladva először a Koporsós-víznyelőbarlang-hoz (Sárkány-forrás) jutok.
Utána néztem a számomra kissé morbidnak tűnő elnevezésnek, és egyetlen magyarázatként azt találtam, hogy a temető közelsége inspirálhatta a névadást. Feltételezik, hogy a barlang azonos a néphagyományban Sárkány-forrásként emlegetett üreggel, amely a háború alatt rövid ideig forrásként működött. Ez a Bükk egyetlen időszakosan működő váltóforrása -katavorta-. A víznyelő -ponor- száraz időszakban a felszíni vizeket vezeti le a mészkőbe, csapadékos időszakban pedig, amikor az alatta lévő víztározó megtelik, mint annak túlfolyója, forrásként működik.
                                                                                                                            Kollát Gyula
TOVÁBB A 2. RÉSZHEZ

Megjegyzés - A túrabeszámoló forrása: KOLLÁT GYULA: KÖRÖK AZ ÖRDÖGSZÁNTÁSOK FÖLDJÉN – Rendhagyó bükki túrakalauz (Ad Librum kiadó 2010)