 Megkerülöm az utat lezáró sorompót (tulajdonképpen itt lépem át a Nagy-fennsík nyugati kapuját), áthaladok a majd' évszázada csákányolt sziklakapun, és elém tárul a Fekete-sár-, és Kőrös-bércek ölelésében fekvő, fenyvesekkel, töbrökkel tarkított Fekete-sár-rét. A gyönyörű összképet csak az aszfaltút szürke csíkja rontja, melyet a tanösvény fehér alapon kék átlós sáv jelét követve, bő másfél kilométernyi kutyagolás után, végre az Olasz-kapui tanösvény második állomását jelző táblánál jobbra térve elhagyhatom.
0 Comments
 Leballagok a hegyről és a Z (zöld sáv) jelzésen jobbra fordulva folytatom körtúrámat. Előbb a mahócai-, majd a lillafüredi kisvasút pályáját keresztezi utam. Utóbbi helyen (ilyet se láttam még) a sínekre van festve a turistajelzés. Igencsak szükség is van rá, mert a túloldalra tekintve csak egy zöld „falat” látok magam előtt, ami konkrétan egy hatalmas, embermagasságú csalántenger!  Még nem sikerült kiderítenem, hogy van e a környező hegyeknek (Jávor-hegy, Szent István-tető, Fehérkő-lápa-tető) olyan pontja, ahonnan egyben láthatnám ezt az „ékszerdobozt”. Hitem szerint lennie kell, mert olyan látvány, mint ami onnan tárulna elém, ahhoz fogható nem túl sok lehet kis hazánkban. A Bükk-hegység talán legszebb pontján, Lillafüreden a Hámori-tó partján állva vetődik fel bennem a gondolat, miközben a „földszintről” nézegetem a meseszép tájékot.
 Innen már csak egy bő kilométert kell megtennem, hogy a csúcsra érjek. Kisvártatva megkerülöm a Szász-bércet, ami a környező hófehér mészkőszikláktól eltérően barna színű, és egykori bazaltlávából keletkezett.
Picit továbbhaladva egyszer csak feltűnik egy tábla az út mentén, ami feliratával megállásra késztet. Ez áll rajta: GABBRÓ INTRÚZIÓ. Semmi egyéb cicó, meg „fölösleges” magyarázat, röviden, tömören ennyi.  Valahányszor bükki útjaim során megpillantom a Bélkő kőbányászattól agyongyötörten is meseszép tömbjét, mindig különleges érzés kerít hatalmába. Bármennyire fáj is a szívem, hogy soha nem láthattam eredeti szépségében, nekem a mostani látványa is katartikus élményt jelent minden alkalommal. Történelme folyamán mindig is kultikus hely volt ez a környezete fölé fél kilométeres szintkülönbséggel tornyosuló fenséges, sziklás hegyorom.
 Szintezve fordulok be a Bükk legnagyobb esésű (800 m-es távon 180 m szintkülönbség) patakvölgyébe a Sebes-vízbe. Az itt vezető Z jelen először kicsit jobbra haladva megnézem az időszakos Huba-forrás barlangszáját, majd a völgyben lefelé indulva pár lépés után meglátom a CSODÁT! Igen csoda látvány, amint a patak vize mésztufa lépcsősoron zuhog alá, és igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan időszakban vetett ide a jó sorsom, amikor van víz a mederben.
 Lebaktatok az Örvény-kőről, és a S,P jelzéseken indulok a Magos-kő irányába. Keresztezem a Szentlélekre vivő műutat, majd egy kis szakaszon a műúton battyogok, ám szerencsére hamarosan jelem, és vele én is elhagyom a „bokanyúzó” flasztert. Kis idő múlva a S▲ jobbra hív, és én engedek a csábításnak, mert ez a jel már a Magos-kő oromra vezet, amely az általam nemrég bejárt Három-kúti völgy felett magasodik.
|
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Tihanyi túrák Archives
August 2017
Cimkék
All
|
RSS Feed