Mindig is imádtam a várakat, pontosabban a várromokat, mert a sasfészkek megközelíthetetlennek tűnő ormain, vagy a sűrű erdők mélyén meghúzódó romokat rejtelmes titokzatosság lengi körül. Az elhagyott falak, bástyák között járni számomra egyfajta időutazást jelent, képzeletemben megelevenedik a legendás kor, melynek hősei történelmet írtak, megmaradt falaik köveit megérintve pedig úgy érezhetem, hogy régmúlt idők nagy mestereivel sikerül kezet fognom. Múltjukhoz mondák, legendák kötődnek, védőik hősiességét tollforgatók sora énekelte meg. Vannak közöttük olyanok is melyek védőik gyávasága, árulása okán váltak hírhedtté, vagy éppen rablólovagok fészkeivé lettek. Az évszázadok, na és persze az ember is megtette a magáét, így mára hajdani büszkeségeink többsége meglehetősen rozoga állapotba került. Van, ahol már csak egy alaposan betemetődött árok, és alacsony sánc jelzi a vár helyét, és van olyan is ahol alaktalan omladék maradt csak mementónak. Néhol égnek meredő falcsonkok árulkodnak a vár helyéről, máshol több emelet magas falak dacolnak az idővel. Akad persze üdítő kivétel is, mert néhány várunk szorgos kezek munkája nyomán kezdi visszanyerni régi alakját és méltóságát. Bármilyen is legyen azonban az állaguk, mi, mai emberek valamennyire egyfajta romantikus szemlélettel tekintünk, mert megszépítette az idő azt a lovagkort, amikor e várak a fénykorukat élték. Én nagyon szerencsésnek mondhatom magam annak okán, hogy szinte valamennyi említésre méltó várromunkat sikerült felkeresnem még azt megelőzően, hogy nagyon „megcsinálták” volna őket. Hogy ez a megcsinálták pontosan mit is jelent, az a későbbiekben kiderül majd, azonban előbb kukkantsunk be néhány – hajdan szebb napokat megélt – erősségünkbe. Elsőként a Gyulakeszi közelében található Csobánc várát keressük fel. A Balaton-felvidék tanúhegyén épült vár mintegy négy és fél évszázadot „élt”, míg sorsa be nem teljesedett. Tipikus vársors az övé, az ellen bosszúból felrobbantotta, hogy még csak ne is emlékeztesse a hatalmas pofonra, melyet ott elszenvedett. 1707-ben ugyanis a 30 főnyi helyőrség, 30 főnyi bemenekült nemes, illetve asszonyok és gyermekek alkotta várvédők elporoltak egy ezer fős labanc regimentet. Két évvel ezt követően a császáriak levegőbe repítették a várat. Manapság már csak a detonációt túlélő falcsonkok tanúskodnak arról, hogy egykoron itt egy erődítmény állott. A hegy kopasz, fátlan fennsíkján álló romok közt bolyongva – a vár történetét ismerők számára – minden bizonnyal feldereng Kinizsi Pál legendás alakja, kinek parancsára annak idején erődítménnyé kezdték alakítani az építményt. A Csobánc után egy másik – a Balatontól legmesszebbre található – tanúhegyen álló várromot keresünk fel. A Bakony hegységének északi körzetében magányosan tör az égbolt felé egy hatalmas hegy, a Somló, melynek erdővel benőtt szakadékos peremén várrom emelkedik. Somló vára (Doba) a népnyelv szerint a tatárjárás után emelt kővár volt. A mai, romos állapotában is impozáns vár legjellegzetesebb, hatszögletű tornyában a régi írások alapján a konyha helyezkedhetett el. Jelenleg úgy gondolják, a helyiség kápolnaként szolgálhatott. A várfelújítási program ütemezése szerint ettől az évtől (2017) kezdődnek Somlón a jelentősebb munkálatok. Lássunk most egy, talán végleges pusztulásra ítélt várromot. A Csák nemzetség fészke, Vitányvár (Vértessomló), évszázadok óta álmát alussza a Vértes hegység erdei közt. A keskeny hegygerincen álló erődítményt valószínűleg a 13. században emelték, és a legtöbb várral ellentétben nem az ellenség, hanem a magyar csapatok robbantották fel 1598-ban, hogy ne kerüljön ismét török kézre. A romos vár hadászati jelentősége megszűnt, és köveinek nagy részét a lakosság elhordta a környező építkezésekhez. A vár lakótornyainak falai még most is helyenként 10-15 méterre magasodnak. A környező fák ejtik fogságba, csak akkor látható, ha igen közel járunk hozzá. Valós felújítására tervek nem ismeretesek, ám digitális interaktív rekonstrukciója már megvalósult. Ez azért is jelentős, mert a vár napról-napra rosszabb állapotban van, amit ma látunk, az lehet, hogy pár év múlva már lepusztul, megsemmisül. Vértesi sorstársánál lényegesen jobb helyzetben van a Zemplénben álló Regéci vár. Úgy nagyjából másfél évtizede jártam falai között, és igen csak lenyűgöztek impozáns méretű romjai. Időközben komoly felújítási munkálatok folytak a várban, melynek keretében helyreállították az erődítmény északi részén elhelyezkedő négyszintes öregtornyot, ahol szintenként tematikus kiállítások nyíltak. Ugyancsak ebben az időszakban (tehát már jó régen) volt szerencsém látni a Zemplén másik büszkeségét, Füzér várát is. Amikor a vár felé autózva – még az országútról – kicsi párommal megpillantottuk a bazalt „kűzsákok” felett trónló várat, olybá tűnt számunkra, mintha a mesekönyvek lapjairól „szökött” volna meg ez a festői fekvésű várrom. Később – már a várban tartózkodva – egy betonból készült elem láttán már tova is tűnt az illúzió. A vár rekonstrukciója 1992-ben kezdődött, és a másfél milliárdos projekt 2016-ban fejeződött be. A még ebben az évben építtetői Pro Architectura díjjal kitüntetett munkát azonban az ICOMOS (az UNESCO műemlékvédelmi világszervezete, a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság állandó műemlékvédelmi szakértő intézménye) Műemlékvédelmi Citrom-díjban részesítette. Részletek az indoklásból: „A hajdan jelentős műemléki értéket képviselt Füzéri vár kiépítése önmaga emlékművévé nemcsak örökségvédelmi szakmai körökben, de valószínűleg azon kívül is kellemetlen iskolapéldává vált. Ugyanis a helyi érdekeket rövidtávon bizonyára szolgáló, és sunyin a műemlékvédelemre hivatkozó, ám annak elveit semmibe vevő átgondolatlan át- és kiépítés, turisztikainak mondott fejlesztésről van szó. Nem kétséges, hogy elsősorban vélt analógiák alapján, az egyébként régészetileg még teljesen fel sem tárt helyszínen nem műemlék-helyreállítás történt, hanem egy új, 21. századi, historizáló vár felépítése. Mindez ott, ahol az eredeti vár áll(ott),ez azt jelenti, hogy eltűnt egy pótolhatatlan műemlékünk. Az új várpótlék eltüntette az egykorit. A történeti jelmezbe bújtatott, illúziót keltő önmegvalósítás építési nyersanyaggá degradálta a fizikai valóságában fennmaradt egykori vár-együttes maradványait, azaz a törvényben rögzített kötelezettség szerint megőrzendő műemléket.”* Nos, fentebb erre utaltam, amikor a nagyon „megcsinálták” kifejezést használtam. Én a szakmai dolgokhoz természetesen nem tudok hozzászólni, csupán azt tudom, hogy mit keresek, amikor a várromjainkat meglátogatom. Jelesül azt, hogy érintsen meg a történelem, repülhessek egy másik korba, varázsoljon el a hely szelleme. Ezeket az érzéseket egy „művárban” aligha találom meg. Kollát Gyula * NBZM. Kellemetlen iskolapélda, Citrom -díjat kapott a Füzéri vár újjáépítése, eszakhirnok.com Kapcsolódó tartalmak: Vezérkép: 500px.org, zárókép: kirandulastippek.hu – a többi kép a szerző saját felvétele
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Zöldülő vörös földek Archives
March 2018
Cimkék
All
|