Az egyik legszebb magyar vidék jellegzetes tanúhegyei egy hosszú, küzdelmes vajúdás szülöttei. Világra jöttükkor őselemek feszültek egymásnak, tűz és víz csapott össze egy gigantikus háborúban. Ez a harc évmilliókkal ezelőtt zajlott, ám a küzdelem nyomaival napjainkban is találkozhatunk. Hogy miként is zajlott a csata, arról kövek, sziklák mesélnek nekünk. A Balaton-felvidéket járva, lépten-nyomon beleütközünk a vidéken 3-4 millió évvel ezelőtt zajlott vulkánkitörések nyomaiba. Azon túl, hogy roppantul látványosak, igen beszédesek is a hallgatagnak tűnő kövek. Persze, a szakembereknek (geológusoknak) jobban megnyílnak mint egy átlag halandónak, de a hétköznapi túrázó is gazdagodik a velük való találkozás során. Lássuk hol, merrefelé futhatunk össze velük, és mit is remélhetünk a „randevútól”. Kezdjük az egyik leglátványosabbal: Bazaltorgonák – A Szent György-hegy „hangszerének” sípjai tulajdonképpen mintegy 30 méter magas és 1,5 méteres átmérőjű oszlopok, melyek a felszínre jutott láva kihűlése során keletkeztek. A népiesen „gyapjúzsákoknak” nevezett képződmények a kiömlött bazalt függőleges és vízszintes elválásának eredményei. Ilyen kőalakzatokat azonban nem csak a Szent György-hegyen, hanem például a Badacsony oldalában vagy a Somló-hegyen is megcsodálhatunk. (A lentebbi képen a Somló északi irányból nézve, a galériában pedig a három hegy bazaltoszlopai az írásban szereplő sorrendben) Míg a fentebbi látnivalókat maga a természet „állította ki”, addig egy másik tanúhegy esetében az ember is besegített a „tárlat” létrehozásába. A Hegyestű félbevágott vulkáni kúpja ugyanis bányászat eredménye. A Balaton felől nézve szabályos kúp alakú hegy északi felét, a négy évtizedig (1930-1970) működő kőbánya lefejtette, ezáltal láthatóvá váltak az egykori vulkáni működés nyomai. Jelesül az, hogy a kráterben megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. Az út- és vasútépítés egykoron zabálta a bazaltot, ennek okán a bányák falták a hegyeket. Ennek nem csak a Hegyestű lett az áldozata, hanem sok más társa is. Egyik-másikuk valósággal elfogyott a mérhetetlen pusztításban, melynek igazán ékes példája – a távolabbi Ság-hegy mellett – a Haláp-hegy. Az 1912 és 1980 között folytatott bányászat alig hagyott meg valamit az egykori vulkánból, a hegy bazaltsapkájának közepét elhordták. Ami azonban megmaradt – a bányaüreg pereme – az nagyon szép, oszlopos elválású bazalt. Érdekességük, hogy helyenként szinte merőlegesen állnak egymásra. Tanúsíthatom, hogy nem mindennapi élményt jelent e holdbéli tájon sétálni, a peremről nyíló páratlan kilátásról (dél felé tekintve öt tanúhegy sorakozik a láthatáron) már nem is beszélve. (A lentebbi képen kilátás a Halápról déli irányban, a galériában pedig a felhagyott bánya látható) Bazaltutca – Bár szintén tipikus tanúhegy, mégis egészen másféle élményt nyújt a Keszthelyi-hegységben található Kovácsi-hegy. A Pannon-tenger üledékei alkotják, ezen ül egy 25-35 méter vastagságú bazaltlepény. A vékony bazaltréteg teljesen széttöredezett, pereme leszakadozott, így alakítván ki a nyugati végen lévő „utcát”. A valaha 1700 méter hosszan húzódó szurdok, napjainkra már (a kőbányászat okán) mintegy 800 méter hosszúságúra zsugorodott. A benne látható – olykor ház méretű – bazalttömbök, a mohás sziklagörgetegek, a sötéten ásító barlangok (legismertebb a Vadlány-lik) és a bizarr sziklaformációk igazán misztikussá varázsolják a hely hangulatát. Eddig tanúhegyek közül „mazsoláztunk”, zárásként azonban következzék valami más: Kőtengerek – Annak ellenére, hogy nem tanúhegyről szól ez a bekezdés, azért maradunk az egykori vulkánkitörésekről mesélő köveknél. A nagy erejű, heves kitörés során a feltörő magma kőzettöredékeket szakított ki az útjába akadó kőzetekből. A folyamat rendkívüliségét mutatja, hogy egy ilyen törmelékár hőmérséklete akár 1-2000 ºC is lehetett, és sebessége elérhette akár a 200 km/órát is. Az ekkor felszínre került anyagok 20-50, de akár 100 kilométeres mélységből is származhattak. Ennek a rendkívüli „kődobálásnak” eredménye a Káli-medence peremein húzódó kőtenger vonulat, mely Kővágóörs, Salföld és Szentbékkálla határában figyelhető meg. Leglátványosabb megjelenését utóbbi helyen láthatjuk, a templom mögötti kőfejtőben ugyanis tulajdonképpen a Balaton-felvidék összes felépítő kőzete képviselteti magát: permi vörös homokkő, és a későbbi korok mészkő, dolomit, márga anyaga. (A lentebbi kép Szentbékkálla határában készült, a galériában pedig bizarr sziklaformációk a kőfejtőben, az első képen a híres ingókő) Nos, ezzel „köves” barangolásunk végére is értünk. Ebben a kis összeállításban azt kívántam bemutatni, hogy az ezerarcú vidéknek, a lágyan hullámzó tó, a csábító homokos part és a végtelen szőlősorok látványán túl, van egy másik arca is. A látszólag marcona, olykor zordnak tűnő, ám ennek ellenére is szerethető bizarr szikláké. Kollát Gyula Képek: szerző Kapcsolódó tartalmak:
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Zöldülő vörös földek Archives
March 2018
Cimkék
All
|