Öltözékük többségében előkelő, választékos, mi több ízléses, némelyeké inkább hanyag eleganciát tükröz. Látásuk fejlődésével egyre látványosabbá, színesebbé váltak. Már több millió éve azon dolgoznak, hogy túllépjenek a határaikon, így biztosan tovább fognak fejlődni, és egyre több színt képesek majd előállítani. El kell fogadnunk, hogy mi, emberek már most színvakok vagyunk hozzájuk képest. A madarak szeme jóval több színt képes érzékelni, mint az embereké. Ez a képességük egy ütemben fejlődött ki tollazatuk folyamatos színesedésével – ahogy képesek lettek több színt, több árnyalatot érzékelni, úgy tudtak többféle pigmentet is termelni, amelytől díszesebb lett a tollazatuk. Nagyjából a 30%-át képesek előállítani azoknak a színeknek, amelyeket érzékelnek. A tollak színezetéért bizonyos színek esetében a madarak által elfogyasztott táplálékban található elemek a felelősek. A sárgás és pirosas színeket lipochrom festékek okozzák, a vöröset az astaxantin, ennek oxidált formája a karotin, mely a sárga szín kialakulásáért felelős. A fehér és kék színeket viszont a tollak speciális szerkezete miatt látjuk. A tollakban apró légjáratok találhatók, melyek a fényt fehér, illetve kék színként verik vissza. A madarak egy része már nevében is az eleganciát képviseli: Pennant-papagáj (Platycercus elegans) – Főleg Kelet- és Délkelet-Ausztrália erdővel borított parti területein és a velük határos hegyvidékeken él 2000 méter magasságig. A fátlan vidékeket kerüli. Ragaszkodik otthonához, csak télen távolodik messzebb tőle. Az elegáns trogon (Trogon elegans) síkvidéki erdők lakója, az elegáns gébicskotinga (Laniisoma elegans) egyes tagjai a legpompásabb, mások a legegyszerűbb színezetű madarak, és a díszes fűpapagáj vagy kékhomlokú papagáj (Neophema elegans) is a „jólöltözöttek” táborát erősíti. Csak érdekességként: a nevükben elegánsak közül nem kevesen egyáltalán nem viszik túlzásba a „cicomát”, lásd az alábbi választékot (sorrendben a gyöngyös tinamu (Eudromia elegans) a pompás csér (Thalasseus elegans) és a Ryukyu füleskuvik (Otus elegans) Külön „kasztot” képviselnek a bóbitás szépségek, valamennyiük közül az egyik legmutatósabb a Koronás tirannusz (Onychorhynchus coronatus) - Közép- és Dél Amerikában honos, esőerdők és szubtrópusi nyílt erdők aljnövényzetének madara. Fészkét rendszerint egy víz fölé hajló ágra építi. Látványos, élénk színű, legyezőszerű bóbitát, valóságos koronát visel a fején. A keresztben álló, magas és széles fejdísz a hímek esetében acélkék hegyű piros tollakból áll, míg a tojóké sárga, szintén kék tollhegyekkel. „Bóbitáséknál” nagyon sok szépséges fajt találunk, olyanokat mint például a bóbitás aranymadár (Sericulus aureus), a bársonyos aranymadár (Sericulus_chrysocephalus) és a bóbitás szajkó (Cyanocitta stelleri). Szépség és elegancia tekintetében kedvelt madarunknak sincs oka szégyenkezni: Búbos banka (Upupa epops) – Hatalmas elterjedési területe közel 30 millió km², világállománya 5 millió egyedre becsülhető. Urbanizálódó madárként problémát jelent számára a régi, elavult, gyakran szigetelés nélküli épületek felújítása, hisz ilyenkor megszűnik potenciális fészkelőhelye. A választékos „öltözékű” bóbitás szárnyasok igen figyelemre méltó csoportja a turákófélék Afrikában élnek. Sokáig annyira ismeretlenek voltak, hogy évekig banánevőknek nevezték őket, pedig a természetben soha nem esznek banánt. (lentebb a kéksapkás-, más néven Hartlaub-turákó (Tauraco hartlaubi) Az apróságok hamar elhagyják a fészket. Szárnyaikkal is kapaszkodva, rendkívül magabiztosan másznak a fák ágai között. Ekkor még repülni nem tudnak, általában egy hónapos korban kapnak először szárnyra. A fiókák színezete még hosszú hónapokon keresztül közel sem olyan káprázatos, mint az öregeké. A turákók két olyan magas réztartalmú tollfestékkel rendelkeznek, mely egyedülálló a madárvilágban – ahhoz, hogy ezek kellő mennyiségben keletkezzenek, rengeteg gyümölcsöt kell elfogyasztaniuk egyéves korukig. A lentebbi galériában a Marai zöldturákó (Tauraco schalowi), a Perzsa-, más néven zöldsisakos turákó (Tauraco persa) és a sisakos turákó (Tauraco corythaix). A közel sem hétköznapi kinézettel rendelkező madárcsoport tagjai közül is kiemelkedik látványával a Fisher-turákó (Tauraco fischeri), melynek káprázatos zöld, illetve kárminpiros színének kialakulásához egy-egy állatnak nagyjából húsz kilogramm gyümölcsöt kell elfogyasztania. A búbos banka mellett kihagyhatatlan ebből az elegáns madarakat felvonultató felsorolásból másik hazai kedvencünk, a tengelic (Carduelis carduelis) – népies nevén: stiglic –, mely régebben a kitartás és a termékenység szimbóluma volt. Ugyancsak kihagyhatatlan egy furcsa madár, mely hatalmas, színes csőrével talán leginkább a hanyag elegancia megtestesítője: Szivárványcsőrű- vagy Fischer tukán (Ramphastos sulfuratus) – A repülés tudományában nem igazán remekel, mert többnyire csak ugrándozik. Némelyikük kiáltása hasonlít a békák hangjára, de annál jóval hangosabb, akár 1 kilométerre is elhallatszik. A hatalmas csőr funkcióját évszázada próbálják megfejteni a tudósok. Egyesek feltételezik, hogy a másik nem tetszését hivatott elérni, mások szerint gyümölcshámozásra vagy védekezésre használhatja az állat, a legújabb teória szerint pedig – az elefántok hatalmas füleihez hasonlóan – a hőleadásban van kulcsszerepe. A végére hagytam a valóságos színorgiát felvonultató pápapintyet (Passerina ciris), melynek hímje Észak-Amerika egyik legszínpompásabb madara. Feje kék, a szárnyak zöldek, testalja pedig rózsaszínű. Szó szerint díjnyertes példány, ugyanis Észak-Amerika legszebb madarának választották. Befejezésül pedig következzék az elegancia csúcsát képviselő szépség: Aranyfácán (Chrysolophus pictus) – Eredeti hazája Kína, de Anglia és Skócia egyes területein is szabadon költ. Az Egyesült Királyságon kívül is sokfelé próbálták már meghonosítani (az USA, Kanada, a Hawaii szigetek, Új-Zéland, Kolumbia és Tahiti), de mindeddig sikertelenül. Nem csak színeiben rendkívüli madár: a kakas hangos, durva fémes revírkiáltása (revír = madarak fészkelési területe) a kasza fenéséhez hasonlít, kapcsolattartó kiáltása a gyöngytyúkra emlékeztető lágy kuncogás. Csak jó időjárás esetén kezdenek el udvarolni, amikor is a kakas gyorsan váltakozó irányban kezd el keringeni a tyúk körül. Ugyanilyen hirtelen veszi fel a nászpózt, amikor is peckes léptekkel a tyúk mellé sétál, és kissé leengedett szárnyakkal mutogatja neki magát. Fejét felborzolt gallérral lehajtja, és hátát, farkát közszemlére teszi. Mindeközben sziszeg. Eleinte a tyúk kevés érdeklődést mutat, és elfordul, de a kakas kitartóan újra és újra elé kerül, és újra és újra felveszi a nászpózt. Végül a tojó leszegett fejjel és leengedett szárnyakkal jelzi, hogy készen áll a párzásra. Párzás közben a kakas a tojó tollait tépkedi. A párosodás után a tyúk egy fára menekül. Kollát Gyula Forrás: A madarak jóval több színt látnak, mint mi, exploreronline.hu
Képek: pic2.me, staticflickr.com, wikimedia.org, aziba.org, audubon.org, rackcdn.com, nejohnston.org, cloudinary.com, edu.tw, tumblr.com, oryxphotography.com, ynxeds.com, parcopartenio.it, 500px.com, flog.pl, hqwalls4u.com, hunting.be, kenwinnerphoto.com, stoplusjednicka.cz,funmozar.com, imgur.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Pillangók téli álma Archives
August 2017
Cimkék
All
|