Szép az, ami érdek nélkül tetszik – definiálta egykoron Kant a szépség fogalmát. Valójában nehéz megfogalmazni, hogy mi is az a szép. Kinek a pap, kinek a papné – tartja a közmondás. Ízlés dolga, bár mint tudjuk, ami tetszik, az nem minden esetben szép. Nézzünk körül egy kicsit távoli tájakon, és döntse el ki-ki maga, hogy amit lát, azt szépnek találja e.
Vélhetően nincs is ember, aki ne találkozott volna már az észak-thaiföldi karen népcsoporthoz tartozó padaung törzs nőtagjaival. Ha élőben nem is, de képen minden bizonyára. Talán a törzs neve alapján még nem sokaknak dereng, miről is van szó, de ha azt mondom a „hosszúnyakú” nők, egészen biztosan beugrik a rézkarikákkal ékesített lányok, asszonyok képe.
Ötéves koruktól kezdve, minden második évben újabb és újabb sárgaréz karikát helyeznek a nyakukra. A gyűrűk viselése lenyomja a kulcscsontot és elsorvasztja a nyakizmokat. Mire elérik a felnőttkort, nyakuk hosszúsága a természetes kétszeresére is nyúlhat. A közhiedelemmel ellentétben a nők nem fulladnak meg, ha eltávolítják a karikákat, ám mivel csigolyáik deformáltak és nyakizmaik gyengék, iszonyatos fájdalommal jár, ha nem viselik a rézgallért.
A hagyomány eredetét illetően megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a gyűrűk eredetileg a tigrisharapások elleni védekezést szolgálták, míg mások azt állítják, hogy azért volt szükség annak idején a karikák elhelyezésére, mert ezáltal az asszonyok elvesztették vonzerejüket és így megmenekültek attól, hogy más törzsek tagjai elhurcolják őket. A régmúlt időkkel ellentétben manapság már nem kötelező viselet a hölgyek számára, ám mégis sokakon látható, hiszen a törzs számára a fő megélhetési forrás az egzotikus látványra kíváncsi turisták jelenléte.
Számomra és minden bizonnyal sokak számára a „hosszúnyakú” lányokénál sokkal bizarrabb látvány nyújtanak a „tányérszájú” lányok. Egyes afrikai és dél-amerikai törzsekhez tartozó nők ajaktányért hordanak az alsó ajkukban. A lányoknak általában a pubertáskor kezdetén helyezik be az első tányért. Az eljárás során, ajkukon metszést ejtenek és egy körülbelül két centiméter átmérőjű, fa pecket illesztenek be. Néhány hét után, mikor a seb begyógyult, a pecket nagyobbra cserélik, mindez így folytatódik tovább az első, agyagból készült tányér behelyezéséig. A legtöbben tíz centiméter átmérőjű tányért viselnek, de előfordul húsz-huszonöt centiméteres is.
A hagyomány eredetét kutatva megtudhatjuk, hogy az a tizennyolcadik századból eredeztethető. Ekkoriban az asszonyok agyagtányérok segítségével igyekeztek elcsúfítani magukat, hogy ne legyenek vonzók a rabszolga-kereskedők számára. Manapság azonban az ajaktányér már a szépség szimbóluma. A tányér mérete azt is mutatja, hogy hány marhát fizetett a vőlegény az arájáért.
Egy másik afrikai nomád népnek, a namíbiai sivatagban élő himbáknak is van egy különleges „szépítészeti” módszere, jelesül a nők egész testüket és a hajukat is vörös színűre festik. Az ehhez szükséges kenőcsöt okker, zsír és növényi anyagok összekeverésével nyerik. Segítségével megvédik magukat a tűző naptól, valamint az érdes homoktól.
A „hosszúnyakú”, a „tányérszájú” és a tetőtől talpig vörösbe „öltözött” lányokról készült képeket nézegetve nehéz a döntés. Szépek vagy csúnyák? Igazából még egy olyan egyszerűbb kérdésben is nehéz dönteni, hogy melyik szín a vidám, és melyik a szomorú. Gyászunk színe a fekete. Ellenben egyes néger törzsek pirosban gyászolnak, a japánok fehérben, a kínaiak halványlilában, az egyiptomiak sötétsárgában, az abesszíniaiak szürkében. Tehát, ahogy fentebb is írtam, ízlés (és hagyomány) dolga.
Mindenesetre jómagam nehezen tudom magam elé képzelni, amint „tányérszájéknál”az ifjú pár csókot vált. Kétségkívül praktikuma is lehet a viseletnek amennyiben mondjuk a levest közvetlenül az ajakcsészébe tálalják, így az evőeszköz és talán a mosogatás is megspórolható. A hosszúnyakú lányok kínjait is el tudom képzelni a testnevelés órákon, bár a bukfencezés alól minden bizonnyal felmentést kapnak. A „vörös lányok” esetében mindössze egyetlen kérdőjel tornyosul előttem: lemossák e esténként magukról a kencét, vagy netán hosszabb a „kihordási ideje”? Akárhogy is legyen, nekem tetszenek ezek az egzotikus viseletek. Hogy szépek e? A válaszon gondolkodva ötlik eszembe, hogy annak idején sosem mondtuk egy lányra, hogy csúnya. Így mondtuk: érdekes. Kollát Gyula
Kapcsolódó tartalmak:
Képek: flickr.com, spicyindian.photoshelter.com, flickriver.com, twitter.com, izismile.com, 4plebs.org, shopify.com, bolod.mn, fotopedia.com, africageographic.com, thewildernessociety.com, johangerrits.nl, nationalgeographic.nl
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Nem tériszonyosnak való vidék! Archives
November 2017
Cimkék
All
|