Sokáig élni szép vidékeken

Kék zónák. Azokat a vidékeket nevezik így, ahol nem csupán természetes a száz éves és afölötti életkort megéltek magas száma, hanem az is, hogy arrafelé ezt a kort az emberek teljes testi épségben és kognitív hanyatlás nélkül élik meg. Mi a titkuk, mit csinálnak az ott élők másként, mint a többi földi halandó? Járjunk utána.

---

Nem sok ilyen hely van a világon. Egy kezünkön megszámolhatjuk valamennyit, hiszen mindössze öt vidék soroltatott ebbe a kategóriába. Nevezetesen: Szardínia (Olaszország), Ikaria (Görögország), Okinawa (Japán), Nicoya Peninsula (Costa-Rica) és egy szombatista-populáció Loma Lindában (USA) rendelkezik e kivételes titulussal.

Amint a listából kiderül, a kék zóna területei egyáltalán nincsenek közel egymáshoz. Ami szembetűnő, hogy földrészünkön, a jó öreg Európában – pontosabban Dél-Európában két ilyen hely is van, míg Ázsiában, illetve Észak- és Közép-Amerikában csak egyet-egyet találunk. Egyetlenegy sincs azonban Dél-Amerikában, Afrikában vagy Ausztráliában. (lentebb a képen: Ikaria)

Tudósok hada kutatta, hogy az egymástól oly messze található helyekben mégis mi lehet az a közös valami, melynek következtében pont ezeken a tájakon élnek meg sokan matuzsálemi kort, és mi lehet hosszú életük titka. A kutatások során bebizonyosodott, hogy nem lehet egy bizonyos tényezőt megnevezni, mely konkrétan felelőssé tehető a dologért, ám általánosságban mégis vannak hasonlóságok a kék zónákban élők életvitelét illetően. (lentebb a képen: Nicoya Peninsula)

Az egyik ilyen az emberek étrendje, mely tápláló feldolgozatlan növényi alapú ételekben gazdag, míg állati eredetűekben szegény. A szardíniaiak a leginkább előnyeiről ismert mediterrán étrendet követik,

az okinawaiak titka – az egészséges étrenden túl - az, hogy úgy vélik: csupán addig ehetnek, amíg 80 százalékban telítettnek nem érzik magukat, így sohasem eszik magukat degeszre.

Minden bizonnyal hosszú életük másik titka az, hogy az emberek, a családok igen közel állnak egymáshoz, gondjaikat-örömeiket egyaránt megosztják a közösség tagjaival. Nagyon fontos szerep jut annak a ténynek, hogy egész életükben fizikai munkát végeznek, e téren idős korukban is aktívak maradnak.

Talán új kék zóna van kialakulóban Dél-Európában, tudniillik Toscanában az utóbbi időben közel megduplázódott a nyolcvanöt év felettiek száma. San Quiricót - alig két és félezres közösség Sienna közelében - az öregek városának hívják, mert immár 123 a nyolcvanöt év feletti lakosa van. Öregek otthonát viszont nem találni a településen, mert nincs szükség rá. Az idős emberek a saját kertjükben találnak elfoglaltságot, akinek ilyen nincs, annak ingyen ad földet a város, ahol ültethet, kapálhat kedvére, így biztosítván számukra továbbra is életcélt.

San Quiricóban nem érzik haszontalannak magukat az idősek. Tény azonban az is, hogy a városka az Unesco által a világörökség részének nyilvánított Val d'Orcia gyönyörű völgyében fekszik. Hogy a titok vajon a klímában, a táplálkozásban vagy a génekben rejlik-e, arra a helyiek nem keresik a választ. Az Európában a leghosszabb várható életkorral büszkélkedő olaszok (férfiak 78,8, nők 84) válaszkeresés helyett élvezik az életet.

A hosszú életű népcsoportok közül feltétlenül említést érdemelnek a Grúzia területén élő abházok, hiszen akadnak közöttük 150 éves kort is megérő emberek. A kaukázusi hegylakók tovább élnek, mint a síkvidékiek, mert a terepviszonyok és a levegő alacsonyabb oxigéntartalma folyamatosan edzésben tartja az itt élők szervezetét.

Kihagyhatatlanok ebből a felsorolásból a Pakisztán legészakibb csücskében élő hunzák. A mindössze 14 ezer főt számláló nép a Himalája hegyei között, egy különösen termékeny völgyben él, melyet csak igen nehezen lehetett megközelíteni.

A völgy lakói kétezer évig csaknem teljesen el voltak zárva a világ többi részétől és földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően egészséges és természetes életszokásokat követnek. Hunza-föld, a magas hegyvidék nagyon nehéz megélhetést nyújt az itt élőknek, hosszú életük titka tehát a munka, az örökös mozgás mellett a mértékletes étkezés.

Van még egy hely, mely kihagyhatatlan ebből az írásból, ez pedig Vilcabamba. Ecuadorban, az Andok vonulatai között fekvő apró, roppant nehezen megközelíthető város hosszú életű és jó egészségnek örvendő lakosairól nevezetes, kiknek – kemény, dolgos mindennapjaik ellenére – alapvetően a derű, a nevetés jellemzi napjait. Grace Hassel két évig élt közöttük, majd az ottani élményeit feldolgozó könyvében (Los Viejos - A vének) így ír a völgylakókról: „Amit a legjobban szeretek a vilcabambaiakban, hogy rengeteget nevetnek.”

Mi tehát a titok? Az egészséges étrend, a sok fizikai munka, az egymással való törődés, a sok nevetés? Vélhetően valamennyi együttesen. A kivételes vidékekről készült fotókat nézegetve az is feltűnik, hogy lelket vidítóan szép tájakon telnek napjaik, ami szintén egyik magyarázata lehet annak, hogy arrafelé kiemelkedően magas a 100 éves kort aktívan megélő emberek aránya.
Aktívan. Mert máshogy nem is érdemes.
                                                                                                                                 Kollát Gyula

Megjegyzés: A galériában látható három kép Nepálban készült, és azon okból kerültek oda, hogy a fentebb bemutatásra nem került, ott élő hosszú életű népcsoport, a serpák is képviselve legyenek ily módon.

Képek: unit.oist.jp, ikariameli.gr, yousay.gr, becuriou.com, blick.ch, homeaway.it, imageek.biz, elblogdelvuelo.es, imgwykop.pl, lastur.ru, akamaihd.net, flickr.com, andeschildrensfoundation.org, narcamoorecraig.blogspot.com, noorportal.net, ytimg.com, saisons-vives.com