Egy tengerpart, egy sziget, egy romváros. Egy lávamező, egy esőerdő. Utóbbi kettő nemzeti park. Öt helyszín, melyek igazi turistalátványosságok, és nincsenek is híján az érdeklődésnek, igazán látogatott helyeknek minősülnek. A kíváncsi turistahadat azonban nem csak a helyszínek valóban érdekes látnivalói vonzzák, hanem azok misztikuma is. Ezek a vidékek ugyanis ELÁTKOZOTT HELYEK! A parányi Gaiola-sziget (Isola della Gaiola) Olaszország egyik legkisebb szigete. A Nápolyi-öböl szívében található, és tulajdonképpen két kis sziget, melyeket egy aprócska, rendkívül keskeny híd köt össze. Míg az egyik szigeten egy magányos villa áll, a másik szigeten nincsen semmilyen épület. Bájos hangulata, és a rajta álló gyönyörű villa ellenére a szigetre nem tart igényt senki. Úgy tartják, hogy elátkozott. A 19.század elején egy remete élt itt, utána épült fel a szigeten a ma is álló villa, melyben egykor Norman Douglas brit író is élt. A baljós események az 1920-as években kezdődtek, amikor is az akkori svájci tulajdonost, Hans Braunt holtan találták egy szőnyegbe csavarva. Nem sokkal később a felesége a tengerebe fulladt. A sziget következő lakójával, a német Otto Grunbackal szívroham végzett, az őt követő gyógyszeripar mágnás, Maurice-Yves Sandoz pedig öngyilkosságot követett el, miként a következő tulajdonos (Gianni Agnelli, a Fiat vezetője) fia is. A Gaiola-szigetet ezután a multimilliárdos Paul Getty vette meg, akinek a vásárlást követően elrabolták az unokáját. Ennyi szerencsétlen esemény után aligha lehet csodálkozni azon, hogy a parttól mindössze 30 méterre fekvő sziget ma lakatlan és elhagyatott, ahová csak a kíváncsiskodók és a strandolók merészkednek időnként. Az elátkozott sziget után következzék az elátkozott part: Úgy tartják, ezt a helyet bosszúból teremtette a természet. A svéd felfedező és természetbúvár, Charles John Andersson 1859-es ittjártakor e szavakkal illette: „Ezen a vidéken a halál is kívánatosabb volna, mint a száműzetés”. Namíbia partjának e szakaszát portugál hajósok a pokol partjaként emlegették, ma Csontváz-part (Skeleton Coast) a neve. Az 500 kilométeren át húzódó, napégette part pokoli, kegyetlen vidék, de tökéletes elhagyatottságában is különlegesen szép. A part menti dűnék mögötti csupasz sziklákat 700 millió éven át formázta, vájta, csipkézte a szél. Ezek a fantasztikus szélszobrok kísértetiesen emelkednek ki a sivatagból, fölöttük rezgő délibábok képződnek. A délibábok körül hullámzó dűnéken zúgó szimfóniaként süvölt a szél, ám éjjel, amikor a szél lecsillapodik, és a sivatag lehűl, a természet együttérző gesztussal az óceán felől ködöt von a megkínzott vidék fölé. A viharos erejű szelek, a terjengő köd és a göcsörtös ujjaikkal mélyen az óceánba nyúló korallzátonyok iszonyú pusztítást vittek végbe az erre tévedt hajók között. A partot egyik végétől a másikig óceánjárók, vontatók, hadihajók, vitorlások, halászhajók és klipperek szétszórt roncsai borítják. Ám bármily meglepőnek is tűnjön, a hátborzongató hely igen népszerű a turisták körében, a namíbiai körutazások jó része érinti, emellett a helyi utazási irodák is szerveznek ide kirándulásokat. A város, ami minden éjjel eltűnik – Bhangarh Jaipur és Alwar között helyezkedik el az indiai Rádzsasztán államban. A város a 17. században épült, és akkoriban több mint tízezren lakták. Manapság azonban egy lélek sem él a leginkább történelmi romjairól híres településen, mely nappal, első látásra nem tűnik többnek izgalmas régészeti lelőhelynél, illetve a fügefáktól illatozó, klasszikus indiai vidéknél. A helyiek szerint a várost kísértetek lakják, köszönhetően egy ősi átoknak, mely évszázadok óta sújtja területét. Úgy tartják, hogy aki napnyugta és napkelte között éjjel átlépi a terület határait, az eltűnik és soha többé nem tér vissza. Hogy mi történik vele ez idő alatt, azt még csak sejteni sem merik. A veszélyre az indiai műemlékekért és romokért felelős hivatalos kormányszerv is felhívja a látogatók figyelmét. Az általuk elhelyezett jelzőtábla egy kilométerre fekszik Bhangarh erődjétől, első sora pedig a következő: „Bhangarh határait átlépni napfelkelte előtt és napnyugta után szigorúan tilos!” Azok közül, akik már jártak Bhangarh-ban, sokan úgy tartják, korántsem kell éjszaka a területre lépni ahhoz, hogy furcsa erők kerítsék hatalmukba a látogatót. A nemzeti park „Bermuda-háromszöge” – A Keng Kracsan Nemzeti Park Thaiföld legnagyobb (2.915 km²) természetvédelmi területe. A park északi és déli peremvidékén esőerdő nő. Főleg a téli monszun idején látványos, amikor decembertől márciusig reggelente a völgyekben köd hömpölyög, a hegycsúcsok pedig az alacsony rétegfelhőzetbe burkolóznak. A turisták igen, ám a repülési eszközöket vezetők kevésbé örülnek a jelenségnek: A Thai Királyi Légierő Black Hawk típusú helikoptere bajba jutott civilek kimentésére igyekezvén 2015. július 16-án katasztrófát szenvedett a nemzeti park területén. A rossz időjárási viszonyok között a helikopter hegynek ütközött és lezuhant, a személyzet mind az öt tagja életét vesztette. Július 19-én az elhunyt katonák holttestének elszállítására indult hasonló típusú gép 14 fővel a fedélzetén (köztük egy tábornok és két újságíró) szintén lezuhant. Ezek után július 24-én egy harmadik (Bell 212-es típusú) helikopter indult az áldozatok elszállítása céljából, ám ez a gép is katasztrófát szenvedett. Ez esetben ugyan a gép négy fős személyzetéből egyikük túlélte a zuhanást, ám ennek ellenére sem állítható biztonsággal, hogy az itteni dzsungel nem egy elátkozott hely. A szerencsétlenség kövei – A Volcanoes Nemzeti Park (Hawaii) látogatóinak nem ajánlatos szuvenírként egyetlen lávadarabot sem magukhoz venni. Nem mintha éber őrök lesnének a kőtolvajokra, ám Pele – a tűzhányók bosszúálló istennője – igen! Az őslakosok szerint minden egyes kis kőben ott lapul az istennő lelke. Így ha valaki akár csak egy apró követ is elvisz a vulkán közeléből, átkozott lesz, rejtélyes halál vagy szerencsétlenség vár rá. Egy amerikai milliárdos például néhány nap alatt olyan szegény lett, mint a templom egere, egy család több tagját pedig szörnyű baleset érte, miután zsebre vágtak néhány lávadarabot. Erről tanúskodik a nemzeti parknak címzett levelek és csomagok sokasága is, amelyben a bűnbánó szuvenírvadászok küldik vissza zsákmányukat, abban reménykedve, hogy a sorsuk jobbra fordul. Így hát nem csoda, hogy gyakran látni olyan – az átoktól tartó túrázókat –, akik a kijáratnál csipesszel szedegetik ki a kavicsokat cipőjük talpából. Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Fotók az elátkozott partról – Rejtő Jenő nem erre gondolt, femina.hu – A város, ami minden éjjel eltűnik, femina.hu – Randi a szellemekkel – Kísértetjárta vidékek, Pucsics Veronika, life.hu
Képek: twicsy.com, astrology.gr, mornor.com, lottostar.co.za, factorymedia.com, nnm.me, safaribookings.com, xoprivate.com, free.fr, exploreinc.com, aslikhabar.com, photospace.in, staticflickr.com, panoramio.com, thailandtriptour.com, photoshelter.com, bluelotushealth.com, tixik.com, usainaday.com, qtour.com, buzzfed.com, hfholidays.co.uk, myspacecdn.com, wp.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Nem tériszonyosnak való vidék! Archives
November 2017
Cimkék
All
|