Meg is érkeztünk hazánk egyik legszebb tájegységébe – ezzel a mondattal zárult az előző rész, és el kell mondanom, hogy a számomra egyik legkedvesebb vidékről van szó. Nagy kedvencem, és őszintén szólva bajban is vagyok, hogy miket is mutassak meg a bejegyzés szűkös kerete okán. Rengeteg szépséget tartogat ez a táj az idelátogatóknak, melyek közül bármit is kihagyni bűn lenne. Megpróbálok minél több csodát megmutatni. Úgy vélem, az lesz a legjobb, ha nyugatról kelet felé haladva vesszük sorra a látnivalókat. A Keszthelyi-hegységtől ebbe az irányba indulva a Tapolcai-medence nevű kistájra jutunk, ahol máris szemünk előtt sorakoznak a vidék fő „attrakciói”, az úgynevezett tanúhegyek*. Közülük itt látható a Balaton-partra lefutó Badacsony, tőle nyugatra pedig a Szigliget Várhegye. A Várhegytől északra található a Szent György-hegy, a Badacsonytól északra pedig a Gulács, a Tóti-hegy és a Csobánc sorakozik. Tőlük észak felé távolodva tűnik fel Hegyesd kúpja és tőle nyugatra a Haláp. Utóbbi meglátogatása, különösen a rendkívül látványos felhagyott kőbányában tett séta, számomra az egyik legnagyobb felvidéki élményt jelentette. (Csak zárójelben: a bányába való belépést tábla tiltja, de én „sajnos” rossz irányból közelítettem meg, így nem vettem észre :)) És ezzel még nincs vége a felsorolásnak, mert a többiektől kissé távolabb áll még két további „őrszem”: a Somló és a Ság-hegy. A táj jellegzetes gyöngyszemei ezek kúp- vagy csonkakúp alakzatot formázó képződmények, melyekről meseszép kilátás nyílik a környező tájra. Legtöbbjük várromot is rejt, melyek közül Szigliget vára a legfigyelemreméltóbb, de nagyon látványos Somló vára és a Csobáncon található romokat is érdemes felkeresni. Világhírnévnek örvendenek a Szent György-hegyen található bazaltorgonák, de efféle képződményeket a Badacsony és a Somló is rejt. Továbbhaladva keleti irányban a Káli-medencébe jutunk, melyről mindent elmond az, hogy ez a táj ihlette a vidék közismert jelzőjét: „Magyar Toszkána”. Itt találjuk a híres kőtengereket, melyek közül vitathatatlanul a leglátványosabb a Szentbékkálla határában található. Még egy újabb tanúhegyre is rábukkanhatunk errefelé járván, hiszen Monoszló mellett emelkedik a kőbányászat által meglehetősen bizarr formára faragott Hegyestű nevű képződmény, ahol egy igen látványos geológiai bemutatóhelyet találunk. Még tovább haladva keleti irányban a Pécselyi-medencébe érkezünk, melyet két hegyvonulat fog közre: a partközeli alacsonyabb, a 300 métert némileg meghaladó hegycsúcsokkal bíró déli- és a mintegy száz méterrel magasabb északi-vonulat. A hegycsúcsokon kilátók sora áll, melyeket – a vidéket pókhálószerűen behálózó – turistautakra felfűzve igen látványos túrákat szervezhetünk magunknak. A rengeteg látnivalót kínáló tájegység ennél részletesebb bemutatására ennek az írásnak a keretei szűkösek, ám a vidék egyik legszebb, legmaradandóbb élményét kínáló része semmiképpen sem maradhat ki belőle. Ez pedig a Tihanyi-félsziget, mely kincseit tekintve valóságos ékszerdoboz. Mondhatom, keresztül-kasul bejártam ösvényeit, és ha sikerül eljutnom a Balaton-felvidékre, akkor bázisomról (Örvényes) az első utam mindig Tihanyba vezet. Megunhatatlan tájék, ami minden évszakban más és más arcát mutatja. Tavasszal újra és újra megcsodálom a Orlay-murok fehér virágtengerével borított, meseszép látványt nyújtó Óvár dombját, mely ilyentájt úgy tűnik, mintha hópaplan borítaná. Ebben az évszakban kihagyhatatlan felkaptatni a Csúcs-hegyre, melyre tengernyi virágzó cserszömörce között kanyarog fel az ösvény. Ugyanezt az utat ősszel is „kötelező” megtennem, mert ekkorra már a cserszömörcék pirosló levelei valósággal lángra lobbantják a hegyoldalakat. Szeretek a Szélmarta-sziklákhoz is felmászni, mert a bizarr kőalakzatok látványán túl fantasztikus kilátás nyílik a náddal borított Külső-tóra. Persze ugyanez elmondható például az Apáti-hegy kilátópontjáról (újabban kilátójáról) vagy az Óvár oldalában vezető ösvényről is. Jó andalogni a végtelen szőlősorok vagy a híres Levendulás mentén, a Belső-tó partján, és megcsodálni a félsziget különleges geológiai képződményeit, a gejzírkúpokat. És fantasztikus élmény őszi, turistamentes, csendesebb időszakban a falu utcáit róni, kisétálni a nagy tó partjára, és az ilyenkor elhagyatott sétányon egy padon ülve belefeledkezni a végtelen békébe, ami ebben az évszakban e táj és a lágyan hullámzó Balaton láttán beköltözik lelkünkbe. Kollát Gyula *Tanúhegyek: Ott, ahol nem borította bazalt az egykori tengeraljzatot, a felszíni üledék nagymértékben lepusztult, a keményebb bazalttakarós részek viszont sikeresebben ellenálltak az eróziónak, így maradtak 200-300 méterrel magasabbak, mint a környezetük. Kapcsolódó tartalmak:
4 Comments
2/25/2018 12:12:23 am
Amikor már tudtam, hogy ez a cikk jön, gyorsan megkerestem a Balaton-felvidéki tanúhegyek névsorát (ebben a cikkben volt belőlük a legtöbb: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tapolcai-medence#Szerkezete), ábécésorrendbe szedtem, és verset írtam róluk. (A Badacsonyról szóló rész és a végső poén, az utolsó sor már évek óta megvolt bennem töredékként, de most végre versbe foglalhattam! :D )
Reply
Kollát Gyula
2/25/2018 12:41:15 am
Gratula Andris, ez egészen jópofa lett.
Reply
Mészáros András
2/25/2018 11:42:16 am
Sajnos ezek nem édesvízi halak... De jó nekünk a ponty és a garda is...
Mészáros András
2/25/2018 11:44:38 am
Most vettem észre egy elgépelést. a Haláp versszak 2. sora helyesen: Égne minden... Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Zöldülő vörös földek Archives
March 2018
Cimkék
All
|