Van, ahol nyakig begombolkoznak, máshol szinte pőrére vetkőznek. Javában tart a vízkereszttől „húshagyókeddig” vagy „hamvazószerdáig” terjedő farsangi mulatságok időszaka. Ez alól Rio de Janeiro sem kivétel. Erotikus, vad, gyönyörű, félelmetes és még ki tudja miféle jelzőket aggattak az itteni fiestára, és be kell ismerni, hogy egyik sem túlzó. A szamba fővárosának a Copacabana és a híres Krisztus szoborral koronázott Cukorsüveg-hegy mellett a minden év február hónapjában megrendezésre kerülő híres-hírhedt fesztivál a „Rio Carnival” a fő attrakciója. A részeges, erotikus orgiákhoz hasonló jelenetekben bővelkedő karneváli népünnepélyek önkívülete nem a modern kor terméke. Hagyománya az ókori Görögország Dionüszosz-ünnepeihez nyúlik vissza, amikor az istennek álcázott főpap állatmaszkos kísérőivel vidám menetben vonult be az ünneplő városba. A görög Dionüszosz-kultusz Rómában Bacchus tiszteletére rendezett féktelen orgiákká fajult. Ezeket eleinte titokban, rendszerint éjjel tartották, előbb csak nők, később nők és férfiak együttes részvételével. A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban úgy hitték, hogy télen, amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák, a Nap elgyengül és gonosz szellemek kelnek életre. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. A babonák később feledésbe merültek, de a jelmezes, álarcos karnevál és a bálok, táncos mulatságok szokása máig megmaradt. Rio de Janeiróban ebben az évben február 24-én indul az „össznépi őrület” és az eufória tart egészen február 28-ig. Egész Rio szambázó, ünneplő várossá válik, melyben az utcai bandáknak nevezett, részben spontán szerveződéseknek főszerep jut. Különböző környékekről verbuválódnak, és már a januári hétvégéken is láthatjuk őket az utcán zenélni, szambázni. Felvonul, táncol, énekel, vigad, őrjöngve boldog itt mindenki, bennszülött és turista, folyik az alkohol, és nem ritkán a vér is. Először 1928-ban változott a jelmezes mulatság hatalmasat, amikor a szambaiskolák felvették a versenyt egymással. Ma a karnevál fő látványossága az iskolák versenye, amelyek csak nevükben iskolák, voltaképpen több ezer tagot számláló óriási klubok, amelyekben egész évben mást sem tesznek, mint a karneválra készülnek. Évente új témát választanak, általában a brazil történelemből, kultúrából, ennek jegyében találják ki a koreográfiát, írják a zenét, tervezik a kosztümöket, díszítik fel a kocsikat. A tét nem csak a dicsőség, hiszen a nyertes számára így térül meg a befektetett pénz. A parádé az 1,7 km hosszú utcán a „Sambadron”-on zajlik, majd a Sambodrome stadionban – melyet e rendezvény számára építettek – hatvanezer néző előtt vonulnak fel a szambaiskolák. Minden iskola élén az iskola vezetői haladnak, legelöl a zászlójukat vivő hölggyel, őket követik az emeletes, elképesztő fantáziával feldíszített allegorikus kocsik, rajtuk az iskola „sztárjai”, a legszebb jelmezekbe öltözött „szambisták”. Száz őrjítően csinos női táncos képezi a menet „szárnyát”. Bár a karnevál a csillogásról és a pompáról szól, kevesen tudják, hogy az itt fellépő szamba táncosok gyakran a legszegényebb bádogvárosokból kerülnek ki. Egy iskola ezernyi táncossal 6-8 mozgó színpadon táncol, saját zenekarával, amely legtöbbször 200-400 dobosból áll. A karneválon azonban nem csupán a szambaiskolák növendékei táncolhatnak – bárki táncra perdülhet az utcán, akinek kedve szottyan rá. Rio minden körzetének megvan a saját zenekara és táncosai, akik jelmezeket, utcai ruhákat, karneválos pólókat, vagy akár fürdőruhákat öltenek magukra, majd miután a helyiek összegyűltek egy bárban vagy téren, a zenekar elindul egy előre eltervezett útvonalon. Az összejövetelek általában késő délután kezdődnek. A gyerekektől az idősebbekig mindenki csatlakozik a vidámsághoz, és van olyan zenekar is, amelyik több mint 10.000 résztvevőt vonz. Fontosak ezek az utcabálok, hiszen lehetővé teszik, hogy mindenki – szegény és gazdag, fiatal és idősebb – részt vegyen az ünneplésben. Ingyenesek, és minden városrészben rendeznek belőlük legalább egyet. A hangulat leírhatatlan: mindenki együtt táncol és iszik, turisták, helyiek, mindenféle színű, hátterű és hovatartozású ember. Mindenki mosolyog. És persze izzad. Negyven fok nappal, harminc éjszaka, legalábbis így érzi az ember. Aludni meg akkor sem nagyon lehet, ha az ember inkább az ágyat választaná a partik helyett. Rio kétarcú metropolis, gazdag és szegény. Míg a Copacabana strandján zajlik az édes élet, a favelákban, ahol a szamba született, a nyomor életveszélyes gettóiban, drogháború folyik. Ám a fesztivál napjaiban eltűnik a különbség, megállás nélkül szólnak a dobok, és a táncosok úgy táncolnak, ahogyan mi, fehér emberek álmunkban sem tudnánk. Kollát Gyula Kapcsolódó tartalmak: Forrás: Drogbárók helyett szambásított Beatles, Molnár Zsófia, origo.hu
Rio: googleusercontent.com, lostininternet.com, theworldfestival.net, ibtimes.co.uk, patrasevents.gr, imgbox.com, newtravel.cz, lifebuzz.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Nem tériszonyosnak való vidék! Archives
November 2017
Cimkék
All
|