A MÁSODIK RÉSZ a Sóvidék szívébe történő megérkezésünkkel zárult, elfoglaltuk az előzetesen bázisnak kiszemelt Parajd községben lévő nagyszerű szállásunkat, indulhatott tehát a „kalandozások kora”. Terveink szerint a kötelezően felkeresendők között szerepelt Parajdon a sóbánya és a Só-szoros, Szováta, valamint a Gyergyói-havasokban található Gyilkos-tó és Békás-szoros. Természetesen szerettünk volna minél többet csavarogni a Görgényi-havasokban és a Hargitán is, de utóbbi sajnos elmaradt. Kezdésnek szállásadó településünket és környékét jártuk be: Parajd – Nyugat felől jövet Hargita megye kapuja. A település jeles látnivalói a határában levő sósziklák, melyek legnevesebbike az 576 méter magas Sóhát, amely mintegy kétmilliárd tonna sót tartalmaz. A Korond-patak vize a Só-szorosban tör át a sósziklákon (Sószurdok). A kissé „elsózott” tájék bejárása után a kora esti órákban is „sós programot” terveztünk, jelesül a sóbánya meglátogatását. A 120 méteres mélységben lévő bányába buszokkal szállítják az érdeklődőket, és mondhatom igen egyedi élmény a föld alatti utakon kanyargó járművekkel utazni. A bánya sócsarnokai meglehetősen impozáns látványt nyújtanak tükörfényes „padlózatukkal” és lenyűgöző méreteikkel. Egyébként a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei, amit a csarnokba lépve azonnal meg is tapasztaltam, ugyanis már az első lélegzetvételnél úgy érezte magát bagózástól „nyomorított” tüdőm, mint Petőfi „börtönéből szabadult sas lelke”. Sajnos elbambulásom okán (nem állítottam át órámat az aktuális időzónának megfelelő időpontra) a kívántnál kevesebb időt sikerült lent töltenünk, lévén, hogy az utolsó buszjárattal közelítettük meg az „objektumot”. Pedig a mélyben még templom és játszótér is van (mondjuk az előbbi nem igazán hozott lázba). Korond és Parajd után természetes, hogy következő utunk egy újabb magyar „fellegvárba” vezetett: Szováta - A város sóstavairól és sószikláiról nevezetes. Legnagyobb tava a Medve-tó (nevét kiterített medvebőrhöz hasonló alakjáról kapta), benne mintegy 66.000 tonnára becsült oldott sómennyiség található. A tó sótartalma a mélységgel fokozatosan növekszik, míg el nem éri a 220-300 g/l koncentrációt (összehasonlításként: a tengervíz sókoncentrációja 34 g/l körül van). A város egy valóságos ékszerdoboz, mindenfelé meseszép házak, templomok, gyönyörű szálloda. Sehol egy román szó, csak a magyart hallani, teljesen olyan érzés ott barangolni, mintha Magyarország valamely településén járnánk. Egyszóval a feeling elmondhatatlan. És itt újból visszatérnék az első rész bevezetőjében említett segítőkészségre és szeretetre. Szovátán is, de főleg Parajdon (lévén, hogy itt több napot töltöttünk) sok-sok emberrel szóba elegyedtünk. Utcán, boltban, piacon járva – különösen ha kiderült, hogy Magyarországról érkeztünk – mérhetetlen szeretet vett körül bennünket. Beszélgetőpartnereink mondandójából egyértelműen kicsendült a tisztelet és ragaszkodás az anyaország iránt, ami szólt egyrészt annak, hogy hazánk már az Európai Unió tagja lett (Románia csak később csatlakozott), másrészt pedig a haladásnak, melyet országunk a rendszerváltást követően elért gazdasági téren (ne feledjük, hogy akkoriban mi voltunk az új EU tagok éllovasa, példaképe). Szóval nagyon jó volt akkor és ott magyarnak lenni, hiszen büszke lehettem magyarságomra, és boldogító érzés volt az erdélyi magyarok körében megtapasztalni, hogy milyen sokat is jelent számukra a mi példánk. Erőt merítettek belőle, és megszilárdította hitüket abban, hogy talán hamarosan a nyomunkba lépnek, és előttük is megnyílnak Európa kapui. Úgy gondoltam ekkor, hogy hamarosan újra vissza fogok térni ebbe a tündérvilágba, mert ide vissza kell jönni, hiszen ennél nagyszerűbben sehol nem éreztem magam a nagyvilágban. De azután történt valami, és azóta sem jártam arra. Ez a valami pedig az bizonyos – számomra és minden bizonnyal sokan mások számára is nagyon rossz emlékű – NÉPSZAVAZÁS 2004-ben. Én a mai napig nem ocsúdtam fel abból a sokkból, ami akkor ért. A kettős állampolgárságról szóló népszavazáson mi – akik mellette szavaztunk – alulmaradtunk. Elmondhatatlanul elkeseredett voltam, és nagyon szégyelltem magam annak ellenére is, hogy a jó oldalon álltam. Előző évben volt módom megtapasztalni a mostani írásomban „megénekelt” élményeket, nagyon elevenen élt még bennem (és azóta sem halványult) a sok csoda emléke, melyet azon az úton átéltem. Ekkor már tudtam, hogy jó ideig képtelen leszek Erdélybe visszatérni. Egyszerűen nem tudtam volna azoknak az embereknek a szemébe nézni, akik annyi jót tettem velem, akik annyi szeretettel halmoztak el. Ha bárhol is összetalálkoztam volna velük, minden bizonnyal „szénné égtem” volna azonmód. Nem mertem hát arrafelé venni az irányt, de gondolataim újra és újra arra járnak, és sokszor eszembe jutnak Mikszáth Kálmán sorai: „A székelyek sok rossz napot értek, de jót sohasem. Magyarország és Erdély minden vidékének volt olyan időszaka, midőn a nemzet jó- és balszerencséjének hullámzásai szerint felüdülhetett kissé: a székelységnek nem volt; mire a nap sugarai odáig eshettek volna, azalatt a nap rendesen lehanyatlott.” Hiszem és tudom, hogy időközben már eljutottak arra a vidékre is nap sugarai. Ha valakik, akkor ezek a melegszívű nagyszerű emberek igazán megérdemlik.
Kollát Gyula Ui: Erdélyi utunk persze még nem ért véget, úgy hogy folyt.köv. Kapcsolódó tartalmak: SZÍVEM CSÜCSKE, ERDÉLY 1. SZÍVEM CSÜCSKE, ERDÉLY 2. - MAGYARNAK LENNI SZÉKELYFÖLDÖN SZÍVEM CSÜCSKE, ERDÉLY 4. - PISZTRÁNGOS RENDŐRKALAND SZÍVEM CSÜCSKE, ERDÉLY 5. - A SZALAMANDRA-KALAND ÉS A "JEGYÜZÉR" Képek: elte.hu, utazzerdelybe.hu, erdelyiparaszthaz.hu, palocok.com, transylvaniatourist.com, panoramio.com, network.hu, site.hu, ildikoferenci.blogspot.com, patriotaeuropa.hu, szekelyfold.ma, panoramio.com, tvn.hu
1 Comment
Dominic Kedves
8/29/2021 01:23:13 am
Gratulálok Gyulának a szép leírásáért, es szeretettel vissza várjuk Erdélybe ahol még sok látnivaló van, Kedves Domokos Marosvásárhelyiről.
Reply
Leave a Reply. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Nem tériszonyosnak való vidék! Archives
November 2017
Cimkék
All
|